Gondoltam össze rittyentek egy rövidebb bejegyzést nektek mielőtt majd megosztom a Krabis bejegyzésemet hétvégén.
Az Uram épp a medencében hűsöl én meg a napágyon ülök egy nagyon egészségtelen pózban mert nem tudok teljesen felülni csak félig. Tudom állítsam be – hát be van. Rohadt kényelmetlen de próbálunk lazulni.
Eddigi tapasztalatok. Mi az amit másképp csinálunk a kövi hasonló nyaraláson. Pl airpodsot hozok nem fejhallgatót mert a gépen úgysem fogsz filmet nézni, hiába a noise cancelling hallod a gép zaját, plusz elég béna filmek vannak fent vagy ha találsz párat ami érdekel akkor nincs hozzá angol felirat. Crocs papucsban utazom mert abból könnyebb ki-be bújni. Nem hozok pulcsit meg esőkabátot, felesleges. Amikor szállást foglalunk végig olvasom az összes kritikát majd ezt a Krabis blogomból megértitek.
Ezt ide beszúrom közel 25 éve színes a hajam néhányszor próbáltam noooormális lenni sőt a hajamat is megnövesztettem de nem tartott sokáig. Itt vagyunk 2025 és BÁMULNAK. 😂😂 Nem azt mondom én is megnézem az embereket de diszkréten. Ezért szeretem Angliát mert ott önmagad lehetsz. Talán túlságosan is de kimehetsz úgy az utcára, hogy nem bámulnak meg mint ha valami ufó lennél.
A minap történt reggelizünk az Urammal majd a másik asztalnál egy – természetesen nagy orrú – francia idősebb úriembernek nem mondanám látom a szemem sarkából, hogy Croissantokat csomagol de nem is akárhogy hanem a mellette levő megterített asztalról lopja el a szalvétát a paraszt ahelyett hogy kért volna.
ChiangMaiból kimaradt egy helyszín voltunk kávébab ültetvényen az igazi córesz de persze ott is mindenki boldog Az Uram még babot is darált és nyílván vettünk is.
Bárhova mész minden második boltban tudsz venni marihónaalját. Be is ülhetsz a bótba és ott el is szívhatod a napi adagodat.
Kissé fárasztóak thai eladók, étteremben dolgozók vagy taxisok erőszakossága, hogy egy métert nem tudsz úgy végigmenni valahol, hogy valaki ne másszon bele az arcodba.
Most, hogy láttam/látom Krabit egyértelműen ChiangMai van az első helyen nálam minden szempontból utána Bangkok és Krabi az utolsó – amit majd a Krabis blogomból megfogtok érteni.
Ma semmittevős nap van csak este lesz ploglam.
A turisták nagy többsége nagyon paraszt. Egyre jobban azt érzem, hogy a mi készülékünkben van a baj.
Egyébként MI jól érezzük magunkat egymás társaságában. És hálát adok az Uramért minden egyes nap. Olyanok vagyunk amilyenek. Sokat nevetünk, beszélgetünk, megfogjuk egymás kezét, éreztetjük egymással, hogy fontos a másik.
Elnézem itt a párokat senkiben sem látok meghittséget. Tisztelet a kivételnek. A COVID ezt is elintézte. Rideg lett a világ. Nem tetszik.
22.01.2025. Csángmáj nem nem az Csiángmáj kijavítanak a reptéren mert rosszul mondod. A hotel és reptér között közel 40 km volt de kb 40 perc alatt meg is tettük taxival. Majd néhány óra várakozás de már seggünk a gépen Thai Airlines. Sajnos a gép generálta, hogy hova fogunk ülni és legalább egymás mellett vagyunk de exitnél tehát nem lehet nálad csomag. Mögöttem megint egy rugdosó. Én vonzom ezeket, még nem utaztam úgy, hogy ne rugdostak volna. 15 perc késés…35 perces késés….50 perces késés…itt halkan jegyzem meg a repülési idő 1 óra 15 perc lassan le kéne szállni. Most álltunk be a sorba mint a menzán a kisiskolások és csak sikerült felszállni. Nah jó az én szívemet is meg lehet lágyítani. Nem sok olyan légitársasággal utaztam még aki elnézést kért a késés miatt. Lehet így is és akkor nem hagy egy rossz érzést az emberben. Kaptunk egy kicsi vizet és emellé egy nagyon érdekes desszertet. Mert az elején amikor belekóstolsz akkor sós és utána lesz édes de nem annyira, hogy össze tapadnak a beleid. 30 perc és kb ott vagyunk.
A szálloda nincs messze a reptértől de azért inkább taxi mert fáradtak vagyunk és nagyon olcsó…nagyon. 150Thb becsekkoltunk a szállodába ami ugyanolyan vagy inkább még szebb volt mint az első és ha az első helyen kedvesek voltak akkor itt über kedvesek. A reggeliző rész kb. 30-40 férőhelyes volt de mindig akadt hely, hogy le tudjuk ülni enni. Nem svédasztal volt hanem álákárt 🤗 és nagyooooon finom volt előételnek Croissantot hoztak érdekes dzsemmel utána meg kb 15 féle ételből tudtál választani. Én mindig ugyanazt ettem sárga tézstát zöldséggel. Ez lett az új kedvencem. Miután be foglaltunk a várat elsétáltunk egy jó thai autentikus mekihez és meg is vacsoráztunk.
Arany áron van az összes 💩kaja itt ez luxusnak számít. Ezek után vissza sétáltunk, az Uram csobbant egyet a medencében és ennyi volt a nap.
23.01.2025. Kiscsoportos kiránduláson vettünk részt. 9 utas plusz az idegenvezető akit Tai-nak hívnak és a sofőr. Itt megjegyezném ha bárki tervez ilyen programot ami szervezett akkor nézze meg, hogy kis vagy nagy csoport. Sokkal jobb ahol kevesen vagytok. Az idegenvezető tud terelgeti, mesélni – majd később megértitek. Tai nagy aranyos minden mondat végén van egy plusz sóhaj. A csoport tagjai érdekesek van egy idősebb pár ott a nő kedves mosolygós, barátságos míg a férje inkább egy bolhás kutyusra hajaz de lehet csak nehezen enged fel, van velünk egy amerikai srác aki Mexikóban él és pont az utazás előtt szakított vele a nője. Aztán van itt két fiatal lány a nem tudom melyik generációból de ketten annyi idősek mint én. Nekik köszönni sem sikerült. De a kedvencem persze az Uramon kívül a két kínai srác akik Ausztráliában élnek. Ők nagyon normálisak. Tök jól el lehetett velük beszélgetni. Az első hely egy vízesés volt mesés kategória. Sajnos én nem tudtam a lépcsőket sem felfelé sem lefelé megmászni de az Uram csinált jó kis képeket. Ezek után erdőben kirándultunk. Csönd volt és nyugalom. Lila templomot is néztünk. Általánosságban én virágokat fotóztam.
Pihenés gyanánt elmentünk ebédelni nos az Uram is azt ette amit én chesnutos zöldséges csirkét rizzsel. Persze volt rajta szósz enyhén szpájszi de azért meg lehetett enni. Ajándékba kaptunk egy mangót és két rizs mignont ami kókusszal és mangóval volt ízesítve. Nagyon fincsi volt. Ezek után tovább kirándultunk majd irány vissza. Elment az egész nap de akadt még időnk és elmentünk egy jó kis masszázsra ahol kb levegőt sem vettem annyira “ jó” volt. Úgy fájt mint az állat de jót tett a kis testemnek. Még reggel leadtuk a mosást ami el is készült estére mire visszaértünk. Nah igen így is lehet csinálni.
24.01.2025 Sajnos nagy csoportos kirándulás kevésbé jó szervezés 11 órás túra ami jó lesz 13 órának is. Nagyon korán kelés. Túravezetőnk neve Mai aki a nevemet csak Géorgánának tudta kimondani arany szívem láttam, hogy küzd vele 😂😂 még mielőtt elindultunk úgy volt, hogy nem is fogunk mert az előző napi ebéd kikívánkozott a testemből. De egy pár szem bolus mindig jó a bajban. Az első állomás egy forró lábfürdő forrás volt. Mindenki nagyon rá volt feszülve, hogy bele tegye a lábait aztán a nem jutottak messzire csak a hüvelykujjig mert forró. Mi is bele raktuk a kezünket hát Magyarországon is van ilyen meleg a wellness szállodákban szóval nem volt annyira vészes.
Következő állomás a hosszú nyakúak faluja itt sajnos minden második dolgot meg tudtam volna venni mert színesek voltak és kézzel készítettek. Ami engem rossz érzéssel töltött el az az, hogy lehetett fotózkodni velük. Volt egy pár éves kislány az ő nyakában is már legalább 10 bronz nyaklánc és mindenki őt fotózta ahogy ott ült az árnyékban. Mi nem fotóztuk le. Mondjuk mert Ő is egy emberi lény és nem egy bazári majom. De ezt csak mi ketten gondoltuk így.
Harmadik állomásunk a fehér templom.
Ebédeltünk de csak kettesben. Még egy furcsa dolog, hogy az ételt nem egyszerre hozzák ki a két embernek hanem ahogy sikerül és mondjuk ha eszel levest nem várják meg, hogy végezzék vele hanem hozzák a második fogást amikor úgy gondolják. De mondjuk Angliában sem foglalkoznak ezzel. Mi nem ehhez vagyunk szokva.
Ebéd után megnéztük a nagy fehér Buddhát és fotóztam nektek sárkány talpit olyan nagyon cukiiiii.
Mondd hogy nem cukiiiiii 🤭😂
Utolsó állomás a kék templom, nekem ez tetszett a legjobban majd a képeken megértitek. Csodálatos. Itt nem sajnáltuk levenni a cipőnket. A hely különlegessége, hogy tudsz enni kék fagyit aminek kókusz íze van nagyon kis pofás. A reggeli 💩💩 kalandom után csak megkóstoltam, hogy milyen. Adtak hozzá valami kék lötyit aminek meg krumpli íze volt.
25.01.2025 Szombati napunk “pihenéssel” telt avagy egész nap szinte sétáltunk templomokat néztünk. Aztán masszázsra mentünk egy nagyon fenszi helyre. Soha nem vettem részt ilyen láb masszázsban, gyerekek szuper volt. Fájt mint az állat de a mami minden góc pontot rendbe rakott. Ezek után elbattyogtunk ebéd-vacsorázni én megint sárgatésztát ettem zöldséggel és mangó smoothiet ittam. Kicsi pihi után pedig elsétáltunk az éjjeli piacra ami minden szombat vasárnap van délután 5-től. Jó-jó tömeg volt de közben tök szupi is volt. Vettünk ezt azt másoknak és magunknak.
Összességében imádjuk/imádtuk ChiangMait. Szuper hely. A szállodát mindenkinek csak ajánlani tudom Thee Lanna- mert szuper kedvesek, tiszta és szép környezet. Mindenben segítettek.
20.01. Hétfő Valamivel 8 óra után mentünk le reggelizni. A szálloda személyzete többségében kedves. A csajok nagyon segítőkészek. Az étterem szép jól berendezett, zöld. Az étteremben dolgozó bácsi mosolymentes. A reggeli finom volt. Tudtam mit enni így is, hogy sok mindent már nem ehetek. Hála Istennek itt csak mi vagyunk magyarok. Többnyire németek. Reggeli után nyakunkba vettük amit kell és elindultunk az első kiszemelt helyünk egy Buddha templomszerűség volt. Itt tudni kell azt aki már járt ilyen helyen az tudja, hogy mi a dress code. Az első helyre simán bemehettem a térdig érő ruhámban és az Uram a rövidnadrágba ami szintén térdig ért majd az egyik helyen már nem engedtek be pont előtte vettem azt az anyagot amit képeken láttok és magam köré tekertem, hogy eltakarjam az angol színű lábaimat. De menjünk vissza az első helyre( Sanam Luang) konkrétan fémdetektoros ellenőrzés, majd útlevél ellenőrzés meg fotó készítés. A vizünket is le kellett adni, mert nem szabad bevinni – 40 fok volt – nem gond azt mondták bent majd lesz – nem volt. Majd kaptam egy ingyen esernyőt mert ez egy szabadtéri hely volt gyönyörű kerttel és színes színpadán ahol a szerzetesek kántáltak valami imát amit meg is kaptunk mi is papíron – sajnos angolul nem volt rajta – plusz egy fehér művirágot amit aztán ha kiimádkoztad magadat akkor voltak ilyen hatalmas szobor lótuszvirágok amire rá lehetett tenni.
Sétáltunk majd ki jöttünk utána átmentünk egy piros színű templomba (Wat Mahatat) ott sem érdekelt senkit, hogy miben vagy. Az is egy jó pofa hely volt.
Ezek után átmentünk a Wat Phra Keo – ba már kellett a plusz ruha ami hát lássuk be hogy bomba jól állt. 😂😂😂 Rengetegen voltak. Ilyen lehet az amikor elmész a Vatikánba vagy rosszabb. Viszont jó áron váltották a mánit – mert a reptéren nem – azt is elintéztük szóval most kurva gazdag vagyok. Sokat bóklásztunk. Az Uram csinált képeket abból tudok majd párat ide rakni én 12 képet csináltam ma 😂😂😂 mondtam, hogy szoktam fotózni. A templomokba belülre nem mentünk be egyrészt mert bazi sokan voltak másrészt mert le kell venni a cipőt ez nekem most még nehézkes. Vagyis le tudom venni csak fel nem 😂😂 – minden utazáson tanulunk valamit én pl legközelebb ezt az 5 napi ruhát sem hozom magammal és crocsban jövök. Így is sok élményt gyűjtöttünk. Már vettem egy szuper szekszi kalapot mert nem akartam öngyulladni plusz azt a valamit amit magam köré tekertem és két hosszú nadrágot ami nyílván tök menő és mostantól a 40 fokban ebben fogok grasszálni mert kényelmesebb ide Te nem barnulni jössz apukám. És nagytöbbségében mindenkin hosszú van. Betértünk a textil múzeumba ami nagyon szép volt és sok mindent meg tudtunk a történelmükről.
Ezek után megéheztünk szóval mind a ketten ettünk autentikus sültkrumplit az Uram ivott egy jegeskávét én meg végre egy mangó smoothiet ami csak mangó volt isteni finom. A kis pihi után végig sétáltunk egy kajás piacon.
Voltak érdekes dolgok és ezután egy újabb templom (Wat Pho)
De többet nem néztünk mert Nyuszi elfáradt azért elég jól kibírtam. Vissza sétáltunk ettünk egy jégkrémet most pedig a tetőn pihenünk ahol van egy medence és épp egy nagyon finom mojirtót szürcsölök.
Csak nézek ki a fejemből. Este majd megvacsorázunk a szálloda éttermében mert nagyon guszta kaják vannak. Holnap pedig kirándulni együnk egy idegenvezetővel.
A benyomás. Három réteg van a gazdagok akik fehérek, a munkás osztály a barnább és a csövesek akik ott vannak mindenhol – nagyon barnák. Kedvesek, barátságosak de a tuktuk sofőrök meg a taxisok nagyon erőszakosak nehéz értik meg a nemet, arról nem is beszélve hogy a kinézetem miatt bejövök a népnek.
Van zebra de nem tudom minek mert az autósok nem állnak meg szóval ott állsz ahol lámpa sincs csak 4 sáv és minden honnan jönnek az autók. Én már nagyon bátran és határozottan megyek át kitartott kézzel és még élek. Ilyen helyet mèg nem csesztem ahol van zebra de a gyalogosnak nincs elsőbbsége. Este még lementünk vacsorázni az Uram gomba levest és csirkébe göngyölt zöldséget salátával meg egy hangyafasznyi krumplival a desszertje vanília fagyi volt. Az én vacsorám zöld curry leves csirkével a második fogás ugyanaz mint az Uramnak erre még rá küldtem egy csoki fagyit. Mesélek a zöld curry levesről ami egyébként nagyon finom volt. Tényleg De egyetlen pöttöm baj volt vele hogy szpájszi volt és hát én nem eszem szpájszit. Kérdeztem mennyire az mire azt a választ kaptam, hogy közepesen de hogy hoznak mellé nekem rizst hogy könnyebben csússzon a cucc. Sajnos nem volt nálunk telefon, hogy az Uram megörökítse a fejemet az első kanál leves után. Neki örökre beégett az én reakcióm. A leves egyébként tényleg finom volt a felét meg is tudtam enni és reggelre a torokfájásom is elmúlt.
21.01 korán kelés mint mindig. Hajókirándulással egybekötött vasútkirándulás nem pont olyan ahogyan elképzeltük. 8:45-ig kellett odaérni a találkozási pontra ahol egy kedves thai hölgy várt minket, Ő volt Tammy. Akár standup-ozni is elmehetne. 9:00 kellett volna indulni de persze megvártuk a későn érkezőket is – én nem tettem volna. A buszon elég vegyes társaság jött össze franciák, spanyolok, filippinek, finnek, norvégok és mi. Eldöcögtünk busszal az első helyre ez a “lebegő piac” volt.
Minden csónakba 5-6 ember ült plusz hátul a papa vagy a mama aki evez. Nem volt rossz elcsónakáztunk fél órát aztán szabad foglalkozás volt.
Ezek után elmentünk a vasutas piacra. Én azt hittem, hogy vonatozni fogunk. De nem. Ehelyett végig sétálhattál az 50 fokban és tömegben meg halszagban a vasúti síneken egyik oldalon piac a másikon ha szerencséd volt akkor kávézó vagy egy talpalatnyi hely. És akkor az a buli hogy majd jön a vonat és akkor az árusok beszedik a portékájukat az emberek meg mennem amerre látnak. Órákig képesek várni a vonatra csak hogy lefotózzák/videózzák és kirakhassák a netre, hogy ők itt is jártak. Akkora ügyet csináltak belőle mintha az űrsikló legújabb típusát láttuk volna de ez a vonat olyan volt mint Karagószörcsögön a kis piros vonat amit a rozsda tart össze.
Mindeközben én szürcsöltem a mangós smoothiet.
Egész nap nem ettünk. Mire visszaértünk Bangkokba fél 5 volt így elmentünk tápot keresni. Célirányosan voltunk mert az Uram tudta, hogy Ráment szeretnék enni és talált egy nagyon kedves eldugott autentikus helyet. Szuper finom volt. Átmelengette a lelkemet.
Vissza battyogtunk erőnk nem sok volt így már csak pihentünk és mivel előző este nem nagyon aludtunk gondoltam majd ma és sikerült el aludnom este 8 körül de persze másfél óra múlva felkeltem az ajtó csapkodásra vagy inkább többre mert úgy látszik a vendégek nagy része nem tanulta meg a helyes használatot. Ha ez nem lenne elég akkor a szomszéd szobában kántálnak hangosan nem tudom hányan. És most fél 11 van. Én értem, hogy haverok buli Fanta de miért van az, hogy bizonyos emberek-nemzetiségek képtelenek viselkedni. Érezheted magadat úgyis jól, hogy nem vagy kretén. Dobok egy pisit és megpróbálok aludni holnap repülős nap lesz. Természetesen nem tudtam elaludni de az Uram sem így fél 2-ig ébren voltunk majd negyed 4-kor valami kretén üvöltözött erre csak én keltem fel és utána 6-kor meg mar kelni kellett. Megettük a reggelit. Össze pakoltunk és jött is taxi értünk. Itt most 11:23 van és a gép 13:30 megy amivel ChiangMai-ba megyünk.
Na tehát, 22:13 az idő. ( 18.01.2025) Már az égben vagyunk fent egy hatalmas gépen. Még ekkorával nem repültem ahogyan 11 és fél órát sem. Persze elfelejtettem felvenni a kompressziós zoknit amit direkt erre az útra vettem. PACSI. De tekerjük vissza az idő kerekét tegnapra amikor is az Uramat felhívta az Eva Airlines azért mert amikor egy éve – vagy több megvettük a repülőjegyeket akkor be lehetett jelölni, hogy mit szeretnél enni. Nekem elég szar a gyomrom gondoltam legyen könnyű, akkor még nem tudtam, hogy tej és laktóz érzékeny vagyok az az végleg elköszönök ezektől a cuccoktól. Hozzáteszem lábjegyzetben, hogy jobban is érzem magamat amióta odafigyelek, hogy mit lehet és mit nem. Szóval mondták a telefonba, hogy olyan étel nincsen. Választhatok a diabetikus vagy a vegetáriánus között. Hm gondoltam bepróbálkozom, hogy lenne diary free de az pont nincs egyébként sok féle van. Jó hát mondom akkor leszek nyúl mert az is vagyok és akkor saláta. De azért ez mekkora, hogy felhív a légitársaság emiatt. Este indult a gép 21:20 de igazából 21:50 szálltunk fel mert akkor a londoni Heathrow airport. Picit menjünk vissza. Megérkeztünk a reptérre – nem tudom nálatok miazújság de itt Angilalilában kurva hideg volt ma meg úgy általában. Beléptünk ebbe a bazi nagy épületbe. Nekem eddig ez a legnagyobb repterem persze nem az enyimé de értitek. Sok időnk volt leültünk volna egy kávé-szendvics kombóra de nem volt hely, majd egy kedves idősebb Thai néni “pár” kérdezte, hogy nem akarunk e odaülni hozzájuk. Ez megint csak igen ritka. Majd kiírták hogy hol kell feladni a csomagot. Ott egy kevésbé kedves nő próbálta navigálni a népet mondhatni tök bunkó volt. Egy valamit megtanultam az életem során, hogy mosollyal sok mindent el lehet intézni. Nekem mindig beválik. Egy nagyon kedves hölgynél adtuk fel a csomagot aki azt mondta, hogy az enyémet fel is vihetem a gépre ha akarom mert nincs 6 kg. A gépre vihető csomagok 2×7 kg és feladhatsz 2×23 kg. Nem olyan rossz. De a franc sem akar cipekedni – most nagyon büszke vagyok magamra. Mert mindenhol tudunk majd mosni és a 20 napra 5 napra pakoltam kábé. A kedves hölgy mosolygott mert magyarok vagyunk és hogy már Ő is járt ott mert a fogorvosa Szegeden van. Ezek után persze megjegyezte, hogy mennyire lovely nevem van. Az ellenőrzésen csak úgy át átsuhantunk. Majd újabb várakozás. Aztán egy 15 perces séta következett mire elbattyogtunk a legmesszebbi pont előtt eggyel nah innen ment a mi madarunk. Szép nagy. Nem tudtam fotót csinálni talán majd visszafelé. Ha nem felejtem el. Szóval ez már gép a javából, nekem újdonság mert ekkorával még nem repültem. Sima economy class. Ez is £1000 oda vissza per fő. Teljesen jó. Most éjfél van az előbb ettem meg a vegetáriánus kajámat. Ami nagyon cuki volt (pont ilyet adtam a Ginipigeknek) és eléggé csöpp adag de pont elég tehát kalória deficitben vagyok.
Azon tűnődöm hogy aludni kéne. Mert még van 9 óra vissza az útból és kb 6 óra múlva kapunk reggelit.
Hajnali 3 óra 8 perc. Az Uram itt alszik mellettem vagy inkább próbál. A balomon egy cuki valszeg Thai néni ül. Tényleg apró. Nagyon kedves. Most voltam a második pisi körömön. Nem ígérem, hogy nem lesz harmadik de nagyon büszke vagyok magamra, hogy kibírok több mint három órát ami nálam nagy szó. Mert aki ismer a tudja, hogy nekem MINDIG pisilni kell. Volt már egy két turbulencia is csakhogy érezd valóban egy repülőgépen vagy. Ami nagyon vicces – vagy csak nekem az, mert nem utazom gyakran ilyen hosszú utakon. Állok a rötyire várva majd oda jön egy másik pöttöm thai néni aki köszönöm majd beszédbe elegyedünk. Mondtam neki, hogy ez az első ilyen hosszú utam. Majd azt kérdezte, hogy Bangkokban szállok le? Bizony ám, mert ez a gép megy tovább Tajpejbe. Az lesz a végállomása. Egyébként meg vagyok elégedve ezzel a légitársasággal. Nagyon kedves a személyzet és hát economy ide vagy oda de mérföldekre van egy Ryanairtől ahol már én is azt érzem, hogy nem fér be a lábam vagy kocogtatja az előttem ülő székét pedig én aztán minden vagyok csak magas nem. Még mindig hajnal van 3 óra 27 perc én nem tudok aludni. Volt pár ilyen bólogatós etáppom de ennyi. Viszont amit meg akartam osztani veletek az az, hogy most nyilván setét van a gépen, hogy az emberek tudjanak aludni és le van húzva az összes ablak redőny de ha oda kukkantol akkor magad is láthatod a beszűrődő fényt egy pinduri résen. És ez engem most nagyon megnyugtat. Persze az még jobban meg fog ha kb egy óra múlva kapunk reggelit. Osztogattak banánt meg valami bigyuszt amit setétben nem látsz mindegy vettem egyet – sikerült belenyúlni a sajtos puffasztott rizs anorex változatába. Egyébként finom volt csak hát sajtos. És mindeközben az Uram békésen alszik. 4:53 valamicskét bóbiskoltam nem sokat mert most már érzem a hátamat meg kb mindenemet. Mi a jobb szélső soron ülünk középen van egy négyes utána meg a baloldal. Csak egy apró pöttöm kérdés. Ha le van véve a fény a gépen akkor mások miért nem tudnak alkalmazkodni? Szerintem tök bunkóság kakaó fényerőn nyomatni a telefont. A szemed alkalmazkodik a sötéthez tehát nem kell full fényerő. Nyuszi éhes. Hol van már az a reggeli. 7:30 meghozták a reggelit nos majd a képek mindent is elmondanak. Végülis megettem a két gerezd paprikát és egy gerezd paradicsomot, két kocka ananász és egy kocka sárgadinnyét és erre még ráküldtem két banánt.
Boldogság kék madara is a fejemen van a lilahagyma jó volt de minek kaptam vajat?!?!?!
Addig viccelődtem azzal, hogy majd én gyümitáriánus leszek…tessék ez a légitársaság hozzá is járul. Meg volt a harmadik pisi is még másfél óra van vissza ès meg is érkeztünk. Itt most délután 3 óra van. Fél 5 kor sikeresen landoltunk. Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem minden ellenőrzéstől borsódzik a hátam. Mi van ha nem tudom a választ a kérdésre. Sorba álltunk odamentem, kérdezem mi kell? Csak az E Visa igazolás – ami nem is kéne. sebaj vettek ujjlenyomatot, belenéztem a kamerába és kaptam pöcsétet. Azt viszonthallásra. Ezek után elmentünk vonatjegyet venni amiért kaptunk egy kis TOKENT amit aktiváltak majd én lehúztam és kinyílt az ajtó … le vonathoz amin hideg volt utána átszállni a metróra szintén TOKEN. Ott már kurvadurva hideg volt. És ott megláttam őt a rózsaszín pólójában ahogy egyik kezében azàjfónját nyomkodja míg a másik kezével vagy inkább mutatóujjával turkálta az orrát de már olyan szinten, hogy azt hittem a homlokán jön ki. Nem zavartatva magát lövöldözte a takony galacsinokat. Leszálltunk úgy 10 megálló után majd gyaloglásra váltottunk mert csak 16 perc jó volt az 40 percnek is de végül 19:53 megérkeztünk a szállodába ami csodaszép. Ezek után vacsorázni mentünk ami szintén nagyon jó volt és most 22:50 ágyban párnák között.
Nem tudom feltűnt e nektek de elkezdtem sütni sőt mindenféle fizetős kurzuson képzem magamat tovább vagy hát próbálom…kisebb nagyobb sikerrel. Hétfőn pl. ki kellett dobnom két süteményt is mert hát azt mondta az internacionális oktató hogy vegyél repce olajat mert annak majd nem lesz íze…Nyuszi vett is tök büszkén vitte haza majd miután NYÍLVÁN MIUTÁN megcsináltam a két új süteményt elolvastam hogy ez hidegen sajtolt olaj tehát kitűnő salátákhoz. PACSI. Mondanom sem kell egész nap az az olaj volt az orromban meg az aurámban. De másnap vettem jót. Viszont ami pazarul sikerült az a sourdough kenyér. Nagyon finom lett. Tudjátok milyen kritikus vagyok főleg magammal szemben. És tudom, hogy el kell fogadnom Rómát sem egy nap alatt építették – pedig lehetett volna. Nah mindegy. Szóval 43 évesen el kell fogadni, hogy csak azért mert valami nem sikerül elsőre attól még jó lehetsz benne és nem vagy egyből béna. Meg a kurva szét repedt mákos bejgli. Mindig szét fog de az Uramat nem zavarja. Kedden fahéjas csigát sütöttem, személy szerint nem vagyok oda a fahéjért de hát ez is olyan finom lett és a tésztája is megfelelő volt. Ez nekem most az elsődleges, hogy azt a tésztát eltaláljam ami kell az adott finomsághoz. Szerdán elkezdtem nézni hogy hogyan készül – és hány napig – a Croissant és a társai tésztája az majd egy következő lépcső ha több helyem lesz. Mert sajnos az üveg asztalomon nem tudok tésztát nyújtani. Nézegettem az internetBEN nyújtó deszkákat amik már szép méretesek. Kétszer vagy háromszor nagyobbak mint amin most nyújtok pedig az sem kicsi. Vannak árak…£180 kezdődik…lehet szorozgatni. Para. Hát majd egyszer.
Hálásan köszönöm annak a 8 embernek aki bekövette a yina_bakery oldalamat instagram-on. Nagyon jól esett. A többiek akiknek nem sikerült ez a művelet ideiglenes parkoló pályán vannak. Emlékszem amikor a Podcastot csináltam de hamar kiderült, hogy nah abban nem vagyok tehetséges és ezzel sincsen semmi baj de mindössze 28 ember követett be a Youtubon az akkor 250 ismerősömből. Szánalmas. De semmi gond nem haragszom senkire rosszul esik igen mert nem tudom akkor mi a fasznak vagytok az ismerőseim instán ha ezt az apró dolgot nem teszitek meg. Ennyit a kiakadásról. Jah igen végre sikerült törölni megint azt a fránya FB-ot ugye ezzel együtt elsüllyed a Messenger szolgáltatás is. De úgy vagyok vele hogy én valahogy mindig instás emberke voltam. Úton útfélen fel lehet velem venni a kapcsolatot akkor is ha épp nem vagyok túl aktív az éterben ahogyan régen sem voltam. Ha a blogomat nem tenném a sztorimba akkor azt sem olvasnátok nah jó leszámítva azt a maximum 5 embert. Ezt még megteszem mert van 5 percem rá. Idén sem fizettem elő rá minek attól nem fogjátok lelkesebben olvasni. Naugyi. 🤗🤗🤗
Nézegetem instán azokat az embereket akik szintén sütéssel foglalkoznak persze mennek a nagyon menő videók – manapság csak erre adunk. A szart is el lehet adni ha megfelelően van be csomagolva és szarrá van hájpolva. DE kérdem én hogy ezeknek a mesterembereknek hogy a manóba lett egyik napról a másikra 6000 több lájkja?! Vagy hogyan lett 37 ezer követője. Nem hinném hogy képes leszek bohóckodni én is avagy eladni magamat. Hogy több legyen a lájk vagy a nézettség. Vicc hogy le kell menni kutyába hogy észre vegyenek az már senkit sem érdekel, hogy mennyi munka, effort, alázat, lemondás van egy újabb kreálmány mögött.
Aki nem látta annak figyelmébe ajánlom a Netflixen futó BUY NOW című dokumentum filmet. Nagyon tanulságos. Olyan mint a Mátrix nem sokan fogják érteni. Sajnos. Engem teljesen pofán csapott. Eddig is tudtam hogy szar van a palacsintába. Olyan mint amikor kinyitod az ablakot és besüt a fény. NÉZZÉTEK MEG. Kicsit felnyitotta a tudatos énemet ami nem baj mert sosem késő.
Holnap elutazunk igazán fogom élvezni a 30 fokot és a 7 órás idő eltolódást. Nah nem mintha túlzott aktív életet élnék.
Aminek külön örülök, hogy az egyik szállodában van külön ilyen nyomiknak speciális gerinc masszázs. Biztos be fogok szarni az élvezettől de nagyon várom. Úgy érzem egy másik bolygóra utazunk.
Szuper lesz. Február 7.-én visszatérek ha visszatérek. Ha ha ha.
Ha eljutottál idáig és tetszettek a kreálmányaim akkor kövesd be Instagrammon a yina_bakery -t .
Csak úgy ontják magukból a cégek az év végi akciókat csak, hogy mindenre is fizess elõ. Nos én pont a fordítottját csinálom: mindenhonnan leiratkozom. Ami felesleges azt kidobom a virtuális kukámba ahogyan mások tették velem idén és csak úgy a semmibõl – nyílván nem abból de megszakították velem a kapcsolatot. Ahogy telik az idõ te magad is rájössz, hogy bár baromira fájt az elején mert egy szarnak érezted magadat, kerested a hibát, hogy hol basztad el a dolgokat de rá kell döbbenjek így az év utolsó napján, hogy nem én basztam el és lehet, hogy õ sem DE el kell fogadni és tovább lépni, nem pedig lemenni kutyába. Azt mondják semmi sem tart örökké és ebben biztos van valami, mert az 1907 km távolság emberektõl két dolgot csinált az életemben KÖZELEBB hozott vagy TÁVOLÍTOTT. Annak örülök, hogy a mérgezõ embereket eltūntek és az is lehet, hogy õk is így éreznek velem kapcsolatban. Szipka. Köszönöm szépen mindenkinek aki távozott, egyet kérek ne is jöjjön vissza mert nincs szükségem bumeráng barátokra. Sõt egyre kevesebb emberre van szükségem. Pont.
ÚJÉVI FOGADALMAK. Van néhány olyan aminek nem csak egy évig kell majd tartania. Ugyebár volt/van ez a gerincsérves dolog plusz még néhány egészségügyi szar ne menjünk bele. A lényeg az, hogy többet szeretnék foglalkozni önmagammal. Az elmémmel, az egészségemmel. Amíg mások lefogytak – kapjátok be – addig én a nem mozgások közepette 77 kilóra híztam amekkora még sosem voltam. Nem kellemes. Nem tudom, hogy a többi túlsúlyos ember, hogyan bírja ezt és az egy dolog, hogy SEMMI NEM JÓ MÁR RÁM. Szégyen. Majd bemész a boltba, hogy keressél L méretet, mert utazás lesz de persze ilyenkor nem találsz csak XXXXS és társai méreteket valamint ott van az M méret ami normális esetben ritka mint a fehér holló. Szóval dagiGinának le kell fogynia 17 kilót és némi izmot össze kell mindenhova szednie, hogy ez mégegyszer ne forduljon elõ. Ha lehet. Semmi bajom nincsen a kövér emberekkel ha jól érzik magukat a bõrükbe de én szarul érzem magamat. Nekem le kell fogynom és tartanom kell ezt. Senki mást nem fogok baszogatni, hogy fogyjon le de ne panaszkodjon emiatt. SZERESD A TESTED BÉBI.
Még mindig a fogadalmak…hm több könyv olvasása, tovább folytatni a sütést és megtanulni fotózni legalább a saját sütijeimet – másé miért érdekelne. HA HA HA Fejlõdni, fejlõdni, fejlõdni.
Barátságosabb már nem hinném, hogy leszek.
Vettem 12 üres tejes üveget amit én a szmutijaimhoz fogok használni. Január 2-10 tartok egy léböjt kúrát némi meg és kitisztulás gyanánt. Mondanám, hogy tartsatok velem de nem kell.
Gondoltam ide biggyesztek a végére egy csomó bölcsességet de kurvára nincsen kedvem. Ha valakinek jó volt a 2024 akkor kívánom, hogy legyen jó a 2025 is. Akinek egy fos halom volt a 2024 annak legyen jobb a 2025 DE azért itt teszem hozzá, hogy nagyrészt mindenki hozzájárul ahhoz, hogy hogyan alakul. Mennyire lesz szar vagy sem. Persze vannak olyan történések amiket nem tudunk befolyásolni. De alapvetõen mi magunk vagyunk a szerencsénk POGÁCSA. Például elkezdhetjük élvezni az életet, ne legyünk gonosz faszok. Ne szemeteljünk, ne panaszkodjunk folyton folyvást mert csak mi vagyunk képesek változtatni egy helyzeten vagy sajátmagunkon. Én is elkezdtem dolgozni magamon, azt nem mondom, hogy majd mindenkit keblemre fogok ölelni mindennap és úgy fogok nyekeregni mint a földiek DE pl. nem hagyom, hogy mások lelkiismeretfurdalást csináljanak azért mert nem szeretek oda utazni. Mindenki más is utazhat ide. Persze most ne jöjjön senki jó pár hónapig mert nem érünk rá. Nem hagyom, hogy bizonyos emberek kedvemet szegjék pl. a sütéssel kapcsolatban. Még nem tökéletesek a kis alkotásaim de törekszem rájuk. Amúgy meg FUCK OFF. Próbálok majd többet kimozdulni ez nem azt jelenti, hogy parti sorozatba kezdek de havonta 1 kirándulás belefér.
Sajnos vagy nem sajnos de mostanában megint elõjött belõlem a “régiGina” nem sokan ismerik. Jobb is így. Mert ennek a spinének hatalmas igazságérzete van és a legtöbbször nem igazán képes befogni a pofáját. Dolgozom magamon. Van min. Nem vagyok tökéletes, oké mondjuk tök közel vagyok hozzá. De hát errõl nem tehetek. HA HA HA.
Legyen tök tuti napotok ma is és a holnapotok is ne feledjétek azt szokták mondani – bár én nem vagyok babonás – amit az év elsõ napján teszel az fogja jellemezni az egész évedet, szóval csak ésszel.
Aki olvas annak köszönöm, aki meg nem az szégyellje magát.
Aki még. En tette meg és szereti a sütiket jah meg szeret engem az kövessen már be instagrammon:
…Még a sötétben is látom, hogy tiszta retek a bal kukker lencsém. Szombat reggel 5:35 ki az a hülye aki ilyenkor felkel. Szeretném feltenni a kezemet hogy én voltam 4 óra 57 perckor, mert hát ugye kenyeret “kell” sütni. Nagyon messze állok a kényszertől. Nincs itt a Liszt maffia, hogy stukit tartson a fejemhez. Szimplán jó érzés megcsinálni. Annyira megnyugtató. Imádom.
Beadtam az önéletrajzomat két hete egy pékségbe de még nem hívtak. Életem egyik legboldogabb pillanata lenne ha oda fel vennének és nem csak azért mert 7 perc sétára van hanem mert tényleg jó lenne megtanulni mindent. Már arra is gondoltam, hogy oda megyek könyörögni vagy írok még egy e-mailt. 😂😂 idén nem sokat kérek karácsonyra mert Mindenem meg van ami fontos. De ha már kell kérni akkor első helyen azt, hogy ne kelljen megműteni a gerincemet hanem mindenféle alternatív kezeléssel helyre jöjjek és hogy fel vegyenek a pékségbe. Ennyi. ❤️ sokkal hamarabb helyre jönnék ha egy ilyen helyen dolgozhatnék a lelkem is meggyógyulna.
Arra gondoltam, hogy tovább mesélem a kis egészségügyi kalandomat, hogy ne legyetek lemaradva. Azt hiszem ott tartottam, hogy várok két hete most már három mert nem történik lófasz sem. Nem voltam rest és hétfőn kitöltöttem ezt az online form-ot megint és minden lehetőséghez oda írtam, hogy nagyon szeretnék beszélni a doktornővel. Hihetetlen de még aznap délután kaptam SMS-t hogy a doktornő másnap fel fog hívni. Így is lett és számomra egy nagyon komikus beszélgetést folytattunk le. Ami a következő volt: ⁃ Megkérdeztem, hogy mi van, hogy áll az ügyem. ⁃ Mire ő megkérdezte hogy miért? Rosszabb lett az állapotom? ⁃ Mire én, mondom nem de nem is vagyok rózsásan és szeretnék egy szakorvosi vizsgálatot. ⁃ Mire ő hogy hááát legjobb esetben is kettőezerhuszonötben lenne időpont ⁃ Mire közöltem vele, hogy semmi gond el utazom és másik országban megcsináltatom önköltségen az MR-t mert sose jutok sorra. ⁃ Mire közölte, hogy akkor ha már máshol csináltatok egy MR nem tudnék szakorvoshoz is menni.
Ez kérem itt a helyzet. Éreztem, hogy a szarfos elönti az agyamat de továbbra is nagyon kedves maradtam miközben az agyamban a MIAFASZ felirat világít. Hát mondom, nem nem tudok elmenni mert se időm nincs rá meg hát álljon már meg a menet. Most ott áll a dolog, hogy november 19.-én elviszem neki az eredményeket amikhez lövése sincsen és beviszi a rendszerbe majd ezek után talán tesz valamit. De semmi gond mert a családomban még van olyan aki nem akarja, hogy “megdögöljek” és segít nekem. Szóval hát ennyi. Okosabbak leszünk ha meg lesz a vizsgálat.
(közben össze gyúrtam megint a kenyeret vagyis Arti gyúrta össze én csak felügyeltem a dolgot. Életem legjobb döntése volt, hogy megvettem Őt, hatalmas segítség a konyhában és csodálatos már már tökéletes tésztát gyúr a kis drágám. Remélem sokáig velem marad.)
Tudom kicsit lendületesre sikeredett a felső néhány sor. Nem vagyok már dühös. Inkább csalódott, hogy ez az ország sem különb ha orvosi segítségre van szükséged és itt még a magánra sem egyszerű bejutni ha nincs segítséged. És nem csak ebben az országban vannak bajok. Világszerte élnek barátaim és eddig még egyikük szájából sem hallottam azt, hogy milyen jó náluk az egészségügyi ellátás de persze az angolok tökön szúrták magukat ugye a Brexittel is. Szóval ők plusz pontot kapnak. 😂😂
Közben el kellett mennem vécére is mert másodjára megy a hasam fél órán belül. Remélem csak a tegnapi gluténmentes pizza az oka ami amúgy finom volt és drága. Itt nálunk a ködös Albionban szerintem pofátlanul drága a pizza és hát nem mindenhol jó. Ha már elmegyek egy MR vizsgálatra és mert mindenki tudja rólam, hogy mennyire nagyon szeretem szórni a pénzt gondoltam elmegyek egy újabb sokadik allergia vizsgálatra mert “mostanában” még mindig vannak dolgok amiktől hát nem a legjobb a pocakom. Pl a sajt, mák. Has puffadás, fingás egy dolog de olykor légzési nehézség. Az ember ahogy öregszik…fel ül a hullámvasútra. 😂😂😂 mindig van valami. Amúgy a hasmenésről eszembe jut amikor egyszer úgy repültünk, hogy én nem voltam túl jól magyarán beteg voltam és hát a bécsi reptéren jó párszor el kellett mennem vécére mire az Uram elnevezett engem a Reptéri Fantom fosónak. Ezen mindig olyan jót röhögök. 😂😂😂 kinek milyen becenév jut.
Most hogy ezt is kitárgyaltuk nem akarok semmilyen bölcsességet írni. A barátaim és néhány ismerősöm biztos tudja, hogy nagyon szeretem őket. Azt a barátomat is szeretem aki szerintem elkezdett lecsúszni a lejtőn. De megfogadtam, hogy be fogom a pofámat mert idén nem veszíthetem el az Ő barátságát is. Szóval legalább kapcsold be a biztonsági övet.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki aki olvassa a blogomat az a 20 alatti őszinte létszám. Nos volt nektek is olyan, hogy nagyon tetszett egy zeneszám és állandóan azt hallgattátok. Jah nem volt. Mindegy nekem volt akár hetekig képes voltam ugyanazt a számot minden nap 10x is meghallgatni. A legutóbbi szám ami nagyon tetszett az a Kaos című film egyik dala. De szerintem ez mindenkinek nagyon tetszett főleg a puncisoknak.
Jó jó még mindig tetszik de találtam egy másik számot ami sokkal jobban tetszik. Tudni kell rólam, hogy én Spotilista vagyok mármint Spotify hallgatok és van egy albumom amibe most már közel 1200 zene szám van. Azóta pakolom bele amióta létezik a Spotify. Nem követem az újdonságokat. Meghallok egy számot ami tetszik és akkor elő kapom a shazamot és már megy is bele a kívánság kosárba.
Tádám:
Imádom ma reggel 5 óta ezt hallgattam fél 7ig amíg fel nem kelt az Uram. 😂😂😂
A végére még valami. Akinek belefér a büdzséjébe az támogassa kedves bokszoló pajtimat aki egy jó cél érdekében fog küzdeni novemberben. Mint látjátok én is támogattam. Meg az Uram is. Csak pár font. Köszönöm szépen. Ha valaki szeretné támogatni el kell némi angol nyelv tudás de nem nehéz.
13:50 Épp a buszon zötyögök…most szálltam fel és már most érzem, hogy meg fogok gyulladni. Az utcán nem volt melegem, mert ámbár a nap süt ami hihetetlen a mostani armageddon időjárásban DE ma süt ami mellé társul egy 30 km/h szél. Ami még jó is lehet de 16 fok van szóval két esélyes.
Vettem egy új sárga sapkát mert gondoltam ebben majd nem fogok úgy kinézni mint egy idióta. Szerintem én vagyok az az ember a Földön akinek minden úgy áll a fején, hogy akár egy zacskót is ráhúzhatnék. 😂😂😂 Sikerem abban is lenne. Nah de mindegy is.
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani néhány filmet. Netflix KAOS, isteni abban az esetben ha szereted a kicsit morbid beteg filmeket. Sajnos egy évad után elkaszáltàk. Kár volt mert tényleg nagyon jó. Aztán ott van az Apple TV Slow Horses. Imádjuk. Minden résznél izzad a tenyerem úgy izgulok. Ez a 4. Évad brutális volt és nagyon várjuk a következőt. Hmmm de azért legyen egy kis negatív kritika is mert hát akkor nem is én lennék ha nem fikáznék le valamit ez pedig az abszolút kedvenc L. A. 911 amiben Buckból buzit csináltak. De most a Grace klinika új évadában is amiből jelezném csak két rész van több melegség volt mint az noooormális. Nah mindegy ez csak az én hideg szívű véleményem. Mert én ilyen vagyok.
Mit is meséljek nektek. Lassan egy hónapja nem dolgozom a gerinc sérvem miatt. Nem olyan jó móka. Szeptember eleje óta járok megint kiropraktorhoz aki nagyon jó egy Brazil leány. Olyan erő van benne…hogy csak nah. Heti egyszer biztos elsírom magamat a kezelés közben, mármint tényleg folynak a könnyeit mert annyira “jó”. 24 alkalom £850 voilá. A baj már májusban elkezdődött de mint jó sérves elvtárs elhúztam addig amíg lehet. Amikor már nem csak az feladat, hogy le üljünk a budira és utána fel is kell állni a törlési folyamatokról nem is beszélve. Hanem már nem tudod a polcról levenni azt amit akarsz nem tudsz semmilyen szögben lehajolni. Szóval egy szopás.
Szeptember 25-en kitöltöttem egy online form-ot a GP-hez (háziorvos) mert őket nem lehet ám felhívni SEMMIVEL. Fizesd az NI (TB) de inkább dögölj meg. Szóval kitöltöttem nagyon tudományosan mert ugye vannak otthoni leleteim majd két nap múlva jött egy SMS hogy akkor foglaljam le az időpontomat Október 10.-re. Vicci. Oke lefoglaltam. Eljött a várva várt nap, elmentem. Egy kedves indiai női doki fogadott aki tényleg jó arcnak tűnt/tűnik. Majd mondta hogy igen akkor kell nekem egy új MRI amit kérvényezni kell próbálja megnyomni a dolgot. Írt 14 tabletta Codeint. Délután jöjjek vissza kiváltani. Oké nem mentem mivel tudtam, hogy az a gyógyszer még sehol sem lesz, jah de valahol az éterben. Fél úton a faszba. Rá következő hét – ez a hét- kedden mondom csak lemegyek elhozom. Lementem 1 órát vártam. 4 ember volt előttem. Igen lehet matekolni…tök kedves voltam, majd közölték hogy a gyógyszer nincs ott – ami tudom, hogy egy kamu mert ebben dolgozom – megadtam a számomat, hogy majd dobnak egy üzit ha ott van. Hm…majd fél füllel nem tudtam nem meghallani amit az ottani gyógyszerész vezető mondd, hogy megint bezárt nem tudom hány gyógyszertár – le se szarom. De jó fej vagy mert mindenki ember. Nem parádézol mert az előtted álló megteszi. Ő is ember meg az asszisztens is. És akkor a bunkó után aki nem is az csak tele van a fasza a rendszerrel amit ők építettek fel és kúrtak el csúnyán te kis bevándorló már nem lehetsz az. Te aki ki fogja fizetni a 14 tablettáért a £9.90. Ami azért gusztustalan mert ha valaki 114 tablettát kap az is ennyibe kerül. Sőt ha kétszer kapja ugyanazt a gyógyszert de az egyik 15mg a másik 30mg akkor is £9.90 fizet baszki és Te legyél hálás a 14 tabidért amit majd 10 munkanapon belül meg kapsz. Még jó, hogy nem akarod beszedni. Ugye-ugye.
Majd ha ez nem lenne elég akkor tegnap (csütörtők, csak mert ma màr vasárnap van) kaptam egy üzit a GP-től hogy elutasították az MRI kérelmet és most meg kell várnom, hogy kapjak időpontot a spinal doctor Team-hez…vicci nem?! Magasról tesznek arra, hogy nekem milyen bajom van DE – és most elérkeztünk egy újabb ingoványos talajra aki mentál Health és társaival foglalkozik az ezt a részt ne olvassa el mert biztos megbántódik és majd meg akar győzni arról, hogy én vagyok a hülye megint. Tehát ha bemész a GP-hez és előadod, hogy te mennyire depis vagy és a munkahelyed kicsinál meg jajjjj-veszékelsz akkor kiírnak két hétre, kapsz gyógyszert és meg is tutujgatnak. Jó ha tisztába kerülünk a ténnyel, hogy a eMHás emberek nagy többségének csak ki kéne mennie a fényre és szívni a levegőből. Ennyi. Ehelyett itt szórakoznak és itt emögé be lehet bújni. Az, hogy neked gerincsérved van az nincs egy szinten az eMHásokkal. Parádés.
Szóval pozitívan tekintek a jövőbe és várom az időpontjaimat. Végülis november végéig nem dolgozom szóval akár még bele is férhetnek az időpontok.
Fáj, fáj, fáj de kitartok. Vettem egy nagyon helyes botot magamnak a szerencsések majd láthatják. Nyílván stílusos darabot választottam. 😂😂😂
Innen már olvashatják azok is akik kihagyták a többit.
Mivel időm engedi mi mást csinálhatnék mint sütök. Mert imádom. Persze csak pár naponta mert hamar elfáradok. És a Sütő sem velem szemben van de el vagyok. Találtam egy nagyon jó kenyér receptet kezdőknek vagyis ez már a második recept de ez jobban bevált és hát gyerekek én olyan finom fehér kenyeret sütöttem a minap, hogy bárki is megirigyelné vagy ha azt nem akkor enne belőle. Ma meg sütöttem egy olyat ami fehér és teljes kiőrlésű liszt keveréke. Alig várom, hogy megkóstoljam este de csak egy szeletet mert este lesz. Ebben igazán örömömet lelem.
Kicsit mesélek a melóról is itt a végén, hogy mennyire toleráns a gyógyszertári főnököm hát SEMENNYIRE. Én még ilyet nem basztam sosem volt ilyen főnököm aki nem reagál az üzeneteimre. Hónapokig betegen dolgoztam, fájó derékkal – vissza gondolva már nem így csinálnám de ugye hitegetett a 30 órás bejelentéssel május óta amiből nem lett semmi. Azért nem akartam hiányozni mert azt gondoltam akkor majd bejelent de nem tette. Most meg szerintem azt hiszi, hogy szimulálok. Nos aki ezt hiszi én bárkinek oda adom ezt a fájdalmat és folyamatos zsibbadást egy hétre cipeljétek aztán meglátjuk. 😂😂😂
…azon töröm a fejemet, 43 évesen hogy mit kezdjek az életemmel. Mit tanuljak? Legyek data analistaaa mert azt lehet online csinálni vagy ülve? Kurvára nem érdekel de jól keresnek. Aztán néztem Health adminisztratív ászisztánciás kurzust az egy év. Nem keres túl sokat de ilyenre is szükség lesz. Igen tudom legyek pék…lennék én szívesen de sok sok év és addig mi a szart csinálok. Becsavarodok a gyógyszertárba?! Hát ez az.
Várom az ötleteket privát üzenetben.
Most már tudom, hogy a Tesómnak volt igaza ami nincs féjszbukon az nem történik meg ahogyan a 43. Születésnapom sem történt meg szeptemberben. Vicci
Közben ma már vasárnap van október 20.-a este fele. Lehet kitaláltam, hogy mit fogok tanulni. Lehet el is kezdem a jövő héten. Lehet, hogy majdnem olyan lesz amit szeretnék is csinálni. És az is lehet, hogy jövő héten saját költségemen megyek el egy MRI mert ha várok attól ugyan jobb lesz.
Azért lökök pár képet a kenyereimről, hogy érezzétek a törődést.
Kicsit megpirult a fehér kenyér Milyen csodaszépek vagyunk belül. Második kenyerem ő 80% fehér és 20 % teljes kiőrlésű
Sajnos a system nem engedi, hogy lefotózzam a napi jegyemet pedig kiemelten vicces HULK. Egy nap úgyis én leszek a világ ura és akkor SENKI DE SENKI NEM FOG TELEFONÁLNI VAGY VIDEÓKAT NÉZNI a buszon. Reggel 7:47 pofa be. De ezeket nem zavarja.
Gondoltam elmesélem nektek hogy milyen LÉNYT láttam múlt hét szombaton amikor a self service-n dolgoztam. Nah hát ez egy nagy valami volt. Tehát jött egy bazi kövér nő – elnézést a dagi barátaimtól. – de ő azaz über kövér volt aki azért az mert valószínűleg a szekrényt is megeszi otthon ha éppen mást nem talál. Tudom egy paraszt vagyok de kicsit engedjük már el ezt a mindenkit is megértünk és sajnálunk. Mert az emberek nagy többsége tehet arról hogy épp hol a faszba van vagy hogy hogyan néz ki. Ugye ugye de ne kezdjünk filozofálni mert sosem hagyom abba. 😂😂😂
Tehát dagi nő plusz 3 gyerek mert hát az egész családnak el kell jönni vásárolni. Mindig minden esetben mert hát itt ez egy ploglam. Heti 5 napot dolgozom van olyan vevő akit az összes munkanapomon látok. És még marad a héten két nap…elgondolkodtató.
Nah de megint elkanyarodtunk. Csapongok mint egy menopauzás pingvin.
Tehát volt ez a négy ember meg még egy. Aki hátulról megint csak egy nagyobb darab hölgyemény volt. És akkor arra lettem figyelmes hogy az egyik kasszánál valaki nem fizetett. Odamegyek majd oda szól hogy ‘jah bocs ő volt’ mert amúgy nem képes oda jönni és megkérni, hogy töröljem mert meggondolta magát. Mit nem képzelünk de ha segítség kell akkor két kézzel tud kapálódzni mint a fuldokló ember a pocsolyában. Vagy Hé-zik máskor meg EEEEXXXKKKJUUUUZZMMMIIIIII hát ez a kedvencem. De persze még mindig magasabb az aránya a normális népnek. Hülyék meg kellenek mert így lesz meg a balance.
Szóval először nem is fogtam fel szerintem, hogy mit látok. Hunyd le a szemed és elmesélem hogy Te is lásd. (Előbb olvasd el)
Zokni: csíkos lábszár középig felhúzva Cipő: Martens féle fekete vastagtalpú szandál féleség. Ruha: a színét azóta sem tudom megállapítani mert átmenet a túlmosott sárga és a libafos zöld között fodros-bodros amilyet Édesanyám max 7 éves koromig tudott rám húzni. Melltartó: klasszikus vastagpántos fehér csak azért tudom mert kilógott a ruha alól És most jön az IZGI rész a feje…nos dobpergés: Haj: vörös mint amikor valami elrozsdásodik. Egyenesre vágott frufru amilyet szerintem fodrász nem vág de mondjuk itt ki tudja két oldalt a füle fölött egy centire felnyírva hátul kb nyakig érő de nem tudja össze kötni viszont a füle alatt meg hagyva két ilyen vastagabb tincs amit ha akar gondolom összefon mint a fejőlánykák. Majd szembe fordult velem és akkor láttam meg a csodálatos kerek szemüveget amit messze magasan levert egy hetyke vörös BAJUSZ.
És ez itt tök normális.
Szombatonként legalább 5 fura lényt látok akiről első körben de sokszor sokadikra sem tudom eldönteni, hogy mi az.
Azt már nem is tudom, hogy megmerjem e említeni, hogy aki nőlétére nem borotvál lábat az csak hosszú gatyát vegyen fel…köszi. 🤢🤢🤢 Akad egy tök csinos nő, minden szombaton ott fizet ahol én vagyok. És hát nah amikor megpillantod a lábait…bokától térdig szőrösen. Szőrösebb mint az Uram lába. Én személy szerint hányni tudnék. Ès igen tudom ez mindenkinek a saját dolga de akkor ne is tegye közszemlére.
Ahogy Samantha mondta a szekszÉsnyújorkban a Kivégzésére sem menne szőrösen. Hát én sem. 😂😂😂
14:14 ez nálatok 15:14. Ez most egy másik busz. Kuuuurva meleg van az M1 buszon – ez van a metró helyett ami sosem lesz Angilalilában – álmodozni persze lehet. Nah a mellettem levő kis vézna csávesz mindjárt le is száll. Ez egy olyan busz ami megy a sztrádán is és össze köt két egymástól viszonylag messzi pontot. Úgy tudnám elmondani hogy a gazdagabb negyedet a csóróval. Én most a puccosabb felé igyekszem de még van egy órám mire találkozom Era Mamával addig lehet össze is pisilem magamat de mivel ennyi időm van keresek egy pisilési pontot. Ahogy öregszünk egyre jobban izzadunk én legalábbis így érzem.
De nem is szaporítom a szót tovább a hajam ismét csodálatos lett. A Fodrászom mindig képes meglepni és felülmúlni a képzeletemet. Hát annyira nagyon jól nézek ki már megint. Ilyenkor mindig sokkal jobban érzem magamat a bőrömben akkor is ha épp egy nagy izzadság gombóc vagyok. Egy szekszi nagy izzadság gombóc. Csodálatos vagyok és Ti is csodásak vagytok. Gyökerek biztos nem olvassák a blogomat. 😂😂😂
Ma tudtam egy – nem tudom mennyire – fontos hírt DE tudtátok, hogy aki a Barbi babát gyártja az mostantól gyárt nyomi barbikat is mármint vak, tolószékes satöbbi. Mert ugye a piac nagy és van rá kereslet. Hát nem tudom hogyan vagytok Ti vele de ha nekem lenne egy fogyatékkal élő gyerekem én nem vennék neki. Mert nem hinném, hogy ennek kell meghatároznia. “Látod a baba is nyomi”. És itt vissza is kanyarodtunk az elfogadáshoz ugye, hogy akkor majd csináljanak dagi barbit meg transzit de mondjuk olyan lehet már van. Nem követem a piacot. DE ha nagyon mélyre akarunk menni akkor én szeretnék diabéteszes barbit és szívbeteget és skizofrént is meg autistát. Fokozzam még?!? Abban az időben amikor én voltam gyerek nekem is volt Barbi házam és Barbim sőt talán Ken babám is de nem akartam egyik sem lenni. Nem lett testkép zavarom mert nem vagyok 35 kilós szőke ciklon. Sosem éreztem gyerekkoromban, hogy nekem másnak kéne lennem mint ami vagyok. Tény kicsit fura Bogár voltam. – vagyok most is – Nem volt sok barátom de aki volt az igazi volt és nem éreztem hogy nekem minden is kell. El voltam a magam világában. Ahogyan most is.
Ma már csak egy témát boncolgatunk így 17:39-kor. Tehát látom ezeket a felfújt szájú fiatalokat a buszon ma is láttam az M1-en két ilyen nekem kislányok mert szerintem nem voltak együtt annyi idősek mint én pedig ez már nem nehéz. Nagy divat itt is a mindenünk feltöltése is ki tudja milyen természetes anyaggal DE mostanában azt veszem észre hogy akinek fel van pumpálva a szája annak nem úgy van mint régebben ami szintén kurva szarul nézett ki ha nem bírtuk abba hagyni DE most ezeknek a lányoknak a felső ajkuk valami ordenáré. Ocsmány és mindegyiknek ugyan olyan vastag szemöldök van rajzolva akkor is ha neki már van. Nem számít. És alig várom, hogy újra divatba jöjjön a vékony ajak. Nah akkor ez a sok felfújt puffancs vajon mit fog tenni jó dolgába??! Tudom gonosz vagyok. De ha megkérném őket hogy írják a nevüket és a születési dátumukat egy papírlapra klasszikusan tollal, nos ez már nem biztos, hogy menne.
Tapsoljuk meg a jövő analfabéta nemzedékét – tisztelet a kivételnek aki mindig erősíti a szabályt. Az 1 % – akiket valaki világra hozott.
Köszönöm, hogy elolvastad Aranyoskám.
Ugye milyen nagyon jó lett a hajam?! Csodálatos vagyok. Te is csodálatos vagy.
Sikerült egy olyan helyre ülnöm a buszon ami tök koszos bár azt hiszem a busz alapjáraton az. Ez most nem emeletes hanem szimpla és levegő nem sok van rajta. Hihetetlen de ma egész jó az idő. Persze rajtam farmerkabát van mert nem tudom miért de most már ezt a fél óra buszozást kibírom így.
Elég sok fos szar picsa dolog történt velem az utóbbi 4 hónapban de hát az ember nem szeret panaszkodni, meg hát a mai világban nehéz megállapítani, hogy kinek is szeretnénk elmondani aki érdemben tanácsot is tud adni és nem ugat le. Esetleg szimplán meghallgat – sokszor nem kell csodát tenni. Csak emberséget van szükségünk. Ezért csak egy nagyon szűk ember sereg tud a problémáim egyik feléről ami természetesen idővel meg fog oldódni. Hogy mikor azt nem tudom megmondani de igyekszem valami fura csííít magamra erőltetni és nem gondolkodni. Ebben sokat segített egy nem olyan régi telefonbeszélgetés az egyik családtagommal aki azt mondta engedd el…! És valamiért – Ő képes rám hatni – megfogadtam tanácsát. És most jön az, hogy ha az embernek szar van a palacsintájába akkor belemenekül a munkába és élvezi ott az időt. Nos én mindent csinálok ott de nem élvezem. Szerintem még soha életemben nem utáltam ennyire egy munkahelyet. Még a páciensekkel nem is lenne bajom mert szerintem árad belőlem valami energia és alapvetően kedvelnek engem még akkor is ha sokszor fogalmam sincs, hogy mi a bánatot csinálok a végére megoldom a dolgokat. Többnyire egyedül. Nem mondom azt, hogy mindenki szar arc mert ez nem így van mármint ami a kollégáimat illeti. Van közte legalább 2 ember akit nagyon kedvelek aztán van még kettő akiket nem nagyon de azért kedvelek. Aztán van néhány semleges és persze olyan is akad akit rühellek. Pedig nekem nem szokásom. Az egyik kollégám az összes olyan személyiség jeggyel rendelkezik amiből ha csak egy lenne neki akkor sem bírnám a pofáját hát így meg aztán a fekete listán van az első naptól kezdve. És ott van az egyik felettesem aki biztos gondolt rólam valamit amikor oda kerültem aztán szembesült vele hogy még sem olyan vagyok és már nem vagyok olyan szimpatikus neki. Le kezelni azt nagyon szeret.
Nekem meg a rendszer nem szimpatikus a sok hitegetés amitől falra mászom és már kellemetlen. De semmi gond várok. Még nem tudom, hogy hogyan erőltetem magamra ezt a Buddha nyugalmat és hogy ne egy merő hányásként gondoljak a munkahelyemre.
Huhhh de jó most ezt így kiírni magamból.
Szóval valahogy még ki kellene bírnom itt néhány hónapot, hogy jól mutasson az önéletrajzomba. De nincs rosszabb mint olyan helyen dolgozni ahol a brigád sem ér semmit. Legalábbis a 90%.
Így telnek napjaim. Majd túl leszek ezen is ahogyan minden korszakomon.
És most így a végére egy szomorú bejelentés. Több hetes feltörési kísérlet után megadom magamat az internet betyárjainak és elhagyom a Facebook-ot ahova nem is értem minek regisztráltam vissza. Olyan embereket követek akikről azt sem tudom, hogy kik. Tudom páran még ott élik az életüket. Olykor én magam is megosztom a sütit amit sütöttem vagy a blogot de nem látom értelmét az egésznek és már sajnos az Instagramnak sem. Pedig azt tényleg szerettem.
Aki abban a szerencsés helyzetben van az tudja a kinti számomat vagy az e-mail címemet annak puszi meg pacsi.
Akinek ájpónilova van azzal tudok Imessengeren csetelni sőt face-time-olni is nagyon izgalmasan. De akad még Viber és watsapp. Ennél több módon nem szeretnék a világhoz kapcsolódni.
Most járt le a szavatossága ezeknek a dolgoknak.
Ha valaki úgy érzi, hogy része vagyok az életének de nem tudja a számomat szívesen elküldöm privátban. Egyébként meg semmi szükségünk ezekre a dolgokra csak a helyet foglalja. Azért legyek olyan közösségbe ahol képeket osztok meg amit sosem teszek kábé.
Próbálom megígérni, hogy havonta egy blogot megírok. Szóval néha kacsintcsatok fel a vördpreszre.
Jah meg még le kell fogynom 9 kilót eddig 1 sikerült szóval haladok. 😂