Mi hirtelen nem lettünk egészségügyi dolgozók. Mi vagyunk azok akik csak hereverélnek egész évben, a mi munkák ezek szerint semmit nem ér. Senkitől nem sajnálom a bruttó 5 kilót de azért ne sétáljunk el mellette csak úgy némán. Persze tudtuk, hogy nem fogjuk megkapni, mert mi szerencsétlen eüsök csak akkor vagyunk azok amikor ki kell fizetni az éves tagsági díjat, vagy valami mást. Ha utazni szerettünk volna covidka alatt biztos vagyok benne, hogy akkor is azok lettünk volna…hát persze és nem kaptunk volna engedélyt. Most amikor osztás van, mi nem vagyunk azok, meg sem említenek minket sehol se. Én még ezzel is együtt tudok élni de azt picit undinak tartom, hogy olyanok kapják meg ezt a lét akik ott se voltak, jönnek ezzel a bullshittel, hogy ” akik részt vettek a koronavírus harcban”…khm…ki is dolgozott valójában? A mentősök oké, az orvosok akik valóban azokon az osztályokon dolgoztak de nem tudjuk kik ők és hányan vannak, a nővérek, ápolók, a takarító személyzet ez oké. Az, hogy a házorvos akihez nem lehetett elmenni, sokszor elérni sem, a fogorvos estébé orvos, asszisztensek, meg a gyesen levők is biztos nagyon sok koronással találkoztak és halt meg a kezeik között két szoptatás között. De oké kapják meg, szar helyzetben van ez eü…de már nem a korona óta hanem úgy 25 éve. Most persze jobban kibasztunk vele mert kidobtuk az amúgy is beteg embereket. Vártuk a nagy tetőzést, oké készüljünk fel. Nem biztos, hogy én jobban csináltam volna de embereket küldtünk haza, akik BETEGEK!!! Miért nem mondjuk azt, hogy azoknak adjuk a pénzt akiket csak úgy kihúztunk a kalapból. Akik SZIMPATIKU-SOKK DE NEM PATIKUSOK. ha ha ha
És akkor nézzük kik álltak még szemben a covidkával, nos mi patikusok, valamint MINDENKI aki dolgozott. (A home office sajnabajna kiesik a kosárból) Sehol nem volt a segítség amikor ez belobbant, mi még maszk és kesztyű és minden nélkül dolgoztunk napi kb 1500 ember között akik megfordultak nálunk nagy többsége nem magyar állampolgár. Se egy teszt, se semmi…mondjuk rajtunk biztos át ment már vagy 5x ez a fos. Tudom, tudom nem gondolkodhatom így de sajnos továbbra is azt gondolom, hogy ez egy elfuserált próbálkozás volt azért, hogy a világgazdaság összeomoljon, érdek ellentéteket állítson fel, félelmet keltsen és persze ritkítsuk a népességet.
Persze, persze őszinte részvétem azoké akik meghaltak és a családjuknak bár biztos vagyok benne hogy nagy többségük halálát saját krónikus betegsége okozta.
Vajon a világ vezetői tisztában vannak azzal, hogy nem mindenki tök idióta??? Bizonyára nem.
Idő korlátozás…nos csináljatok már ezzel valamit, mert baromi unalmas az, hogy MAGYARÁZKODNI KELL! Nem bírják az agyukba belevésni az emberek sajnos, hogy a patika időkorlátos. Hülyeség? Persze, hogy az. Hiszen lassan semmi más nem az. Annyi értelme van mint a szájMAXnak. Az egész egy komédiába csap át.
Az, hogy a mi munkánk nincs megbecsülve az egy dolog. Az, hogy a múlt hónapban 45 ezer forinttal volt kevesebb a fizum az az én dolgom, egyéni szoc. probelmosz, a mostani valszeg még kevesebb lesz. De hát ez kit is érdekel, egyedül laksz albiban old meg. Senkit nem érdekel.
Emelkedett a minimálbér, emelkedett vele a vizsgadíjam is. Kifizeti valaki helyettem az 58.000.-? Nem senki, majd én a mínuszos fizumból de kussolok mert meg maradt az állásom, bár a Páromat ki tudja mikor látom, mert itt is két hét karantén, az Ő hazájában is két hét karantén.
Amúgy meg minden oké.
Baromi unalmas, fárasztó..és tudom, hogy már ti is unjátok.

Tudjátok honnan jönnek a maszkok és a gumikesztyűk? (Valamint egy csomó más is) Kínából!!!! Én érzem ironikusnak?! Volt aki megkérdezte van e hazai kesztyűnk…😅🤪
A szerelemnél nincs jobb érzés. Egy időben mindig azt gondoltam, hogy ha kimondjuk azt a bizonyos szót…”szeretlek” akkor elcsépelt lesz. Mármint jobb ha ritkán mondjuk mert akkor van “hatása”. Rá kellett döbbennem, hogy ez egy jó nagy hülyeség. Szinte mindennap kimondom neki. Mert annyira nagyon szeretem. És ez mindennel így van. Merjünk ölelni, érinteni, segíteni, dicsérni, nevetni, sírni, beszélni. Adjunk oda mindent, mert bár kockázatos de ha csak félig adunk vagy nem is adunk akkor semmit nem ér az egész. Félelmetes dolog beengedni valakit. Mégis azt gondolom az egyik legcsodálatosabb dolog a világon.



