Ne kérdezzétek mi alapján választok címet. Régen az előző blogomnál csak számokat használtam aztán rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobb értelmetlen címeket adni. Ez is lehetne olyan de közben mégis van értelme hiszen ott nálatok nyár van, máshol szó szerint forróság és itt meg az ősz. Hozzá tenném nekem nem hiányzik a 40 fok ma 21 lesz talán…ebben is el lehet lenni. A múlt hét kicsit durva volt, főleg a péntek persze ha van megfelelő öltözéked akkor azt is túl lehet élni max egy kicsit morcos leszel, hogy f@szom megint esik…de mi ezt választottuk. Míg mi itt a nagy széllel és a brutális változékonysággal küzdünk addig máshol leég minden. Borzasztó. Ha így haladunk 100 éven belül minden elpusztul ami ad egy kis értelmet ennek a bolygónak és mi is eltűnünk. RESET. Itt van a kanyarban és nagyon meg fogjuk érdemelni sajnos.
Már csak 10 nap és vége van a dalnak. Bezárja Móka Miki a tárát ha minden igaz és most mindenki keresi a munkát. Kivéve aki talált. Tudnék kotorászni a “mi lett volna ha” dobozba de tök felesleges. Keresek munkát mert itt a vége fuss el véle. Persze persze tudtuk, hogy nem itt fogunk megöregedni de az időzítés nem a legjobb…sosem az.
Néha eltűnődöm az élet nagy dolgain. Tudjátok a körforgáson. Mi miért történik. Emberek jönnek mennek az életünkben. És tényleg megtörténik az amitől minden ember retteg…hogy egy napon majd már senki le se szarja. Ez mindenkinél másképp nyilvánul meg de egy a vége nem akarunk egyedül lenni amikor kihúzzák majd a dugót. Senki sem akar egyedül lenni aki azt mondja hogy igen általában ő fél legjobban a magánytól.
Van aki így dönt önmagától, hogy egyedül akar lenni míg másnak ott van a tökéletesre megírt élete. Sosem tudhatjuk DE egy biztos ha már vannak emberek a környezetünkben akiket szeretünk és törődünk velük akkor ezek az emberek vegyék a fáradtságot és szeressenek, törődjenek velünk. Mert ugye ez egy adok kapok dolog és ha valaminek én örülök akkor örülj velem mert a barátom vagy (elvileg) ne legyél faszparaszt mert én sem vagyok az amikor Te örülsz hanem támogatlak és örülök neked akkor is ha éppen rozsdás szögbe léptem bele. Mert ez erről szól. Ha Te másképp vélekedsz erről, mert csak azzal vagy elfoglalva, hogy neked mennyire szarok a napjaid semmi gond de ne rakd rám. Mindenkinek meg van a maga baja nem vagyok köteles a te szarodat cipelni.
Azt hiszem sok esetben hálás vagyok a távolságért ami köztem és bizonyos emberek között van. És bár most nem velem voltak kretének de olyan mintha velem lettek volna. Néhány ember tényleg bele nézhetne abba a hasznos dologba ami általában minden háztartásban előfordul. A tükör.
Tudjátok az a nagy különbség emberek és köztem, hogy amíg mások legyintenek – rengeteg ilyen ember van körülöttem – addig én bele állok a szituációkba. Nézőpont kérdése, hogy ez egy jó vagy egy rossz tulajdonság én ezzel élek minden nap és bár tudom, hogy sokatok furcsának vagy dilisnek tart hát Istenem ez van. Még ezzel is együtt tudok élni. De minden reggel és este bele tudok nézni van egy jó nagy az Ikeaban vettük. Kedvelem és azt hiszem Ő is kedvel engem.
A mai nap tanulsága vagy inkább a tegnapé, hogy a mindenki tartsa meg a saját szarát és ha valaki örömmel fordul felénk mert boldog valamitől vagy valakitől akkor kutya kötelességünk ledobni a szart magunkról és a másik emberrel örülni. Ha ezt nem vagyunk képesek megtenni – mert bár szerintem ez egy baromi önző dolog de ennek ugye a depressziós emberek a legnagyobb szakértői – akkor lehet át kell értékelni az emberi kapcsolatainkat akkor is ha fáj. Mert ez mindig fáj.
Amúgy minden tök szupi lehet ma még a nap is kisüt majd. Ki tudja. 😂🥳 már nagyon izgulok.

Tök menő a gatyeszom nem?! Igazából egy kertésznadrág de most lehet furcsálnák ha dobnék egy selfit. Mondjuk le se szarom.

Nah tessék munkás selfi. 🤪😂🤡 hát nem egy Tündibündi…?! Tudom tudom ma is csodás vagyok. 😘☺️🤗🥰