Prioritás vagy sem

Nah szóval. Megérkeztünk kicsiny hazánkba 25 perces késéssel, bár ez sem sok mert amúgy 45 percessel indultunk és nem számított, hogy elsőbbségi e vagy sem, hogy sokkal drágább a jegyed vagy sem. Szopás volt. De elindultunk. Majd leszalltunk és nem is tudom mit mondjak…leginkább azt, hogy mennyivel jobb nem itt… Pedig akkor még csak 10 perce voltunk a reptéren. Leszállás után. Egyedül az automatikus hatàr ellenőrzésen volt kedves a fiatal hölgy. Ő tényleg mosolygott. De elég volt elmenni a budiig és ott már azért belefutottam egy példányban. Majd a Spárba – még a reptéren – vettünk két cukrosat, mert leesett a miénk és egy csokit. Űrtartalom: 5deciliter+2deciliter+bounty amiben 3 csoki van, nem kettő. A hàrom termék ezer forint volt. Hát egy élmény ide jönni…jah nem. Tudtam, hogy egy fos vár majd itthon de igazából nem is ezért jöttem. A leszállás utáni legjobb részek egyike, hogy süt a nap és szép az idő van, hogy az Urammal lehetek. ❤️❤️ Láttam Apukamat egy pacsira és Nyest meg Mókus értünk jött. Most tartunk lefelé a vonattal…és inkább nem szólalok meg az anyanyelvemen. Elnézem az embereket és én nem akarok paraszt lenni de jobb a békesség. Némán ülünk egymás mellett és biztos vagyok abban, hogy az Uram is arra gondol amire én. Bár félig alszik. Túl vagyunk a kalleren. Ő magyarul köszönte meg én angolul. A szemben ülő értelmiségiek még nem tudnak hova tenni. Hallottam ahogy a *csávó* megkérdezi az *asszonkàjàtól, hogy akkor most mi van. Ezek két nyelvűek… Lehet több az ikújúk kettejüknek mint a lány szájában lévő fogak, nah de sebaj ettől még lehetnek rendes emberek. Vagy mi a szösz, én inkább csendben ülök. Meg ezt a 26 percet csak kibírom valahogyan. 🙄

Sosem gondoltam volna, hogy én is ilyen leszek aki magyar létére nem szólal meg a saját nyelvén csak ha nagyon muszáj. De hát ez van. Talán kis hazánknak el kéne gondolkodnia, hogy miért kezdjük szégyellni a saját származásunkat.

09.12. hétfő
‌Szombaton kb este fél 8 után érkeztünk meg ebbe a csodàba. Mert tényleg az csak ajánlani tudom MINDENKINEK. Vacsiztunk, kokteloztunk és el is aludtunk *hamar*. Tegnap már kezdetét vette az élvezet. Az Uram megajándékozta magát egy tradicionális Thai masszàzsal én pedig elmentem egy talpmasszázsra. Mondjuk majd be szartam de jól volt …  a végére. Sokat úsztunk, inkább Ő, én meg bugyogtam. Majd elment szauna szeanszra amire én inkább nem. Mert nem akartam az a béna lenni aki 10 perc múlva kiàjul. Szóval addig én szöszöltem a szobàban….később vacsi újabb koktélozás meg a dolce vita. Ma már túl vagyok egy pedikuron. Nah nem azért mert otthon nem mentem el indulás előtt hanem mert megint pórul jártam … A körmöm vagy a kormos hibája. Ki tudja. Nem is ez a lényeg, hanem hogy a papucsot is szar felvenni nem hogy a cipellot. De most megcsinálták, bele szuszakoltak egy ujjnyi bepanthent. Itt punnyadok a medence mellett mert a kisHölgy azt mondta ma nem tanácsos vízbe menni…egy wellness hotelben. De nem akarom hogy rosszabb legyen szóval ma szót fogadok és innen a kényelmes ágyból figyelem fél szemmel ahogyan az Uram lubickol a menő dínós nadrágjàban, én meg hagyom a làbaimat a napon ha már mást nem napoztathatok, nehogy baj legyen. Délutan az Uram Kínai masszàzsra megy én pedig egy Gyògynövényes forrozsakos Thai masszàzsra. Àllitolag kifejezetten jót tesz az idegállapotnak és az olyan sérves nyomiknak mint én. Szóval hajrá. Holnap termelői és kézmíves vásárra fogunk ellátogatni. Szóval zajlik az élet. És nagyon imádom ezt a pihenést, azt pedig még jobban hogy az Uram is pihen. Azt mondjuk sajnálom, hogy emberek nem képesek 5 napra békén hagyni minket. Engem még csak csak mert a barátaim és a családom tudja hogy most pihenek. Telefon sincs nálam egész nap. Most csak a blog írás miatt aztán megy a tatyoba és csak este lefekvés előtt kis pötyögés és viszlàt.

Aztán majd egyszer csak vissza kerülünk a valóságba ami egy rohanas lesz de legalább kicsit a barátaimmal és a családommal lehetek. Csak hogy tuti legyen a buli hó végén is elmegyek egy pedikuroshoz bár ő más szintet képvisel, mert komplex és tud bánni a kényelmetlen problémákkal is. Szóval ebben a hónapban igen sokat költök a làbaimra, aztán ki tudja lehet elvegzek egy pedikuros képzést is. És akkor csinalgathatom szakszerűen a saját làbaimat. 😂Természetesen az Uramét is.

Imádom figyelni az embereket. Sok az idős házaspár annyira kis aranyosak és legalább annyi az osztrák. De most mellettem 5 ággyal odebb egy kis vörös mocskos szájú nő fekszik, persze full sminkben mert az nagyon kell a napozashoz és a medencében, mellette a pasija aki hangyanyit fiatalabb és eléggé herélt hangja van.  Nah de sebaj. Az élet csodaszép.

Legyetek rosszak. Később találkozunk. 🤭

Hozzászólás