…olykor felmerül bennem az a kérdés, hogy az élet miért azokkal az emberekkel baszik ki akik becsületesen élik az életüket. Lassan kezdem azt hinni, hogy egy kibaszottul nagy *ki nevet a végén!* nevű játékot nyomatunk ami egyrészről adrenalint dolgoz bennünk. Más részről meg a negatív érzéseinket hozza felszínre. Szerintem az emberek nagy többsége hamar megtanulja àltalaban a saját kàràn, hogy az élet rövid. Tényleg az. Van akinek csak pár nap jut, másoknak hetek, hónapok, évek, emberöltők. Akad olyan aki kihasználja a lehetőségek és aki nem. Van aki csak rövid ideig van közöttünk de annyit él, mint más egész életében sem pedig a nyugger korában harap a fűbe. Kik vagyunk mi, hogy ítelkezzunk? Senkik. Nagyon fontos, hogy mindenki a saját életét élje, pont úgy ahogyan szerinte az helyes. Nem a másikat vagy a szembe szomszédét. – az enyimé egy kis templomszerűség vagy mi. Iszonyatos fű szag van a buszon nah nem a joint hanem amikor lenyirjak a füvet és még az eső is rà esik. Szeretem. – Picit elkanyarodtam.

Minden embernek meg van a maga tragédiája is. Meghal a fél csalàdja, beteg lesz valaki a családban vagy ő lesz beteg. Mindannyian harcosok vagyunk, a saját történetünkben. Harcba szállunk a saját sàrkànyainkkal, a gonosszal, demonnal…vagy hívd ahogy akarod. Akár az àltalanos iskolás matek tanárod. Tök mindegy.

Nem hiszem el hogy nincs ember akinek ne lenne gondja az életben. A gazdag emberek àltalaban pl. magányosak mert sosem tudják hogy őket szeretik e vagy a pénzüket. Van aki nem tudja eldönteni hogy melyik egyetemre menjen, vagy hogy önző legyen és élje a saját életét. Bátor legyen vagy inkább gyáva. A piàhoz nyúljon vagy csak leugorjon a hídról. És a hétköznapi dolgokról se feledkezzünk meg. Számlát fizessen vagy inkább egyen meg egy finom ételt. A slàger úgy érzem mostanában ez lesz. Pedig a mélyszegénység nem ma kezdett el kopogtatni a világ hamis ajtaján.

Ez a bejegyzés nem szól senkihez és mégis mindenkihez. Őszintén együtt érzek azokkal akik elveszítettek valakit aki közel àll a szívükhoz. Bár azt mondják, mind közül a legrosszabb ha a szülő elveszíti a gyerekét. Nem tudom milyen lehet, mert nincs gyerekem. De úgy tudom elképzelni, hogy kiszakad egy darab belőled és megbolondulsz vagy sem. Ez már mindenkinek a saját döntése. Azt mondják az élet megy tovább. Igen biztosan de fájdalmasabb lesz. Minden nap. Ami sosem fog megszűnni. Ahogyan megtanulsz élni dolgok nélkül amikre azt gondoltad nem tudsz úgy megtanulsz ezzel az érzéssel is együtt élni. Szép csendben a rutinod lesz. Tudom ez fura. De így van. És bár mindig fáj de napról napra jobb lesz. Közhelyek. Egyszer egy barátom azt mondta, hogy neki nagyon sokat segített a blogom amikor egy “olyan” korszakában volt.

Nem sokan tudják az én sztorimat de aki meg tudja az azt mondja: *hu basszus Te milyen erős vagy*. És én ezzel a mai napig nem tudok mit kezdeni. Mert olykor ezt az erősséget inkább elcserelnem, hogy láthassam a Testvérem mosolyát és hallgassam a beszólasait vagy Édesanyám húslevesét és palacsintàjàt. A nevetéséről és az őszinte beszélgetésről nem is beszélve. Ilyen áron nem jó erősnek lenni. Mert én mindig azt mondom: mindennek meg van az àra.

Most egyet tehetek, sok erőt küldök neked de ne feledd a legjobb barátod az idő lesz. Ha sírnod kell sírj, ha nem akkor nem. Ha épp tányért akarsz a falhoz vágni senki sem fog elítélni. Ezek a te érzéseid. Soha ne érdekeljen más okos vagy hülye tanácsa. Ha akarsz beszélsz róla de ha nem akkor nem. Nem kell bocsánatot kérned, mert ez a Te gyàszod, a Te életed. És hàt csúnyán hangzik de senkinek semmi köze hozzá. A Te döntésed ha ma nem akarsz ki mászni az ágyból és csak a falat akarod bámulni.

…a kedves közönség aki ugye mindig van annak egy tanácsom van. Mert bár minden ember más de egy biztos amikor gyàszolsz akkor nem hiányzik, hogy a nyakadban lihegjenek. Nem akarod a tanácsokat. Nem akarsz semmi màst csak levegőt venni és túlélni a következő napot. Mindig csak egy napot. És szép csendben így fog telni az idő.

Legyetek ott de mêg sem. Fogjátok a kezét de ne túl szorosan. Majd ha akar akkor ő fog lépni.

Sok savat kaptam azért mert annak idején én *eltitkoltam* a történteket és tényleg csak egy nagyon szűk kör tudta, hogy mi történt. Ma sem csinàlnam másképp. Az embernek pont elég a saját fájdalmat, bűntudatàt cipelni.

Egyetek egy csokoládét nekem dolgoznom kell.

Engem a felhők mindig megnyugtatnak. ❤️ Kinek mi.