Tùl vagyok egy közel egy hónapos tortúràn. Kinek mi a tortúra. Nos nekem az, hogy alig tudtam ülni, àllni, feküdni jah és jàrni. Talàn utóbbi volt a legrosszabb. Amikor az Urad reggelente segít kimàszni az àgyból majd laposkúszàsban a fal mellett mész pisilni. Imàdod minden pillanatàt. Jah nem. Azt nem mondom, hogy túl vagyok az egészen de màr gyulladás csökkentőt falok és ma kezdek az új helyen. Az elején csak heti 3 nappal, mert mindent fokozatosan csinàlunk. Két hàtul ütője lehet az egyik hogy messzebb van, a másik, hogy kevesebb lesz a gempa DE ha nem leszek idegbeteg nap mint nap akkor az mindent is megér. Mert a màsik helyen elkezdődtek a problémák. Sajnos eljutottam a pontra, hogy meguntam. A sok szarkeverést, basztatást, variálást. Egy idő után minden ember belefárad a sok szarba. Nálam is eljött ez a pont. Talán a sérvem tette be a kaput ismét. Mert nem vagyok bútor mozgató kisiparos. Plusz ha már az Uram azt mondja, hogy idegbeteg vagyok akkor abban lehet valami. Mert Ő a nyugalom szigete.

Tengetjük napjainkat. Történik érdekes dolog is meg kevésbé érdekes. Megkaptuk a màsodik szoftver frissìtést is. Àllìtólag én màr golyóálló vagyok. Kivéve ha az egyik fel nem fedezett mellékhatàstól nem leszek zombie. 😆😆😆 Mert bármi is megtörténhet. Akármikor. Ha ha ha.

És most élvezni fogom a busz utamat, leginkább azért mert figyelnem kell, hogy hol is szállok le. Mert már egyszer voltam erre de az nálam még nem jelent semmit. 🤦🏻‍♀️