Augusztus 2.-a reggel

Itt is volt ám nyár, úgy egy hétig. Jó jó ha össze adjuk az össze vissza napokat akkor lehet, hogy két hétig. Most épp mackónackóban, pulóverben és kapucnis átmeneti esőkabátban ülök a buszon ahol kb. 10 fok van. Egyrészt mert a nap se süt, másrészt mert hideg szél fú és harmadrészt mert a buszon nyitva van az ablak amióta covid van, szóval kb. másfél éve mert majd a covid kiszáll az ablakon. Természetesen. Itt sem kötelező a maszk már két hete de a buszon utazók nagy többségén van. Sose gondoltam hogy én is ilyen leszek de rajtam is van. Nem mintha félnék, de így nyugodtabb vagyok. Sőt a boltban is felveszem ahol sokan vannak. Több kutatást is elolvastam ezzel kapcsolatban. Pl., hogy aki elkapja ezt a szart annak nagyon nagyon nagyon kicsi az esélye, hogy mégegyszer elkapja. Vagy hogy aki elkapta és be is oltatta magát az golyóálló és nem kell neki már a harmadik oltás. Nem is adatnám be.

A másodikra még elmegyek mert utazni szeretnék ha úgy alakul. Nagyjából teljes titokban azt is majd ha tényleg már a légtérben leszünk. Addig kár is beleélni magunkat, bármibe.

Figyelem ezeket az utazási oldalakat, meg persze mást is. Olvasom a sok okosságot ami a legtöbbször idiotizmussal párosul. Egy biztos ez a járvány előhozott még több hülyét. Olyanok mint a hétvégi autóvezetők akik inkább maradnának otthon a f@szba, pedig én csak az anyósülésen üldögélek de ott is zavarnak.

Van olyan kollégám aki beoltatta magát és van olyan aki nem. Szerintem ez mindenkinek a saját döntése. Egyik sem rossz ember. Egyszerűsítek mielőtt mindenki elkezdi köpködni a másik oldalt.

A legjobb példa én vagyok. Hiszem, hogy vannak összeesküvés elméletek. Amikor berobbant ez az egész arra gondoltam, hogy basszátok meg pont most bontakozik ki a szerelem és nem fogok tudni repülni. Önző mód nekem ez jutott az eszembe, aztán elkezdtek hullani az emberek. Volt olyan ország ahol kb úgy mint a legyek. Ők inkább azok akik nem mosnak kezet. Egy nagyobb lakosságú országban egy nagy szám rémisztő. De ne kanyarodjunk el. Telt az idő, jöttek a fejlesztések. Szemben álltunk valamivel amiről nem igazán tudtuk, hogy az mi. (Lehet tudtuk, sose tudjuk meg ezt a részét) Direkt volt? Ebben biztos vagyok. Az, hogy ez valóban miről szól, hát mindenki döntse el maga. Az elején biztos a vírusról aztán amikor bezárt a világ – már aki bezárt. Az osztás vette kezdetét, egy kis nagy hatalom ferikének meg egy kicsi józsikának és így tovább. Telt az idő…aki beteg lesz nem kell majd beoltani, aztán inkább mégis mert túl sok vakcina lett legyártva. Vagy ki tudja. De az egyik biztos. Haladunk az időben. Van aki nem kapja el. Majd találkozik a szomszéddal az beteg lesz de ő még mindig nem, aztán a szomszéd felépül de meghal az alatta levő szomszéd akivel sose találkozott. Érdekesen alakulnak a dolgok továbbra is, mert közben megy a kinevet a végén. Persze minden nagyhatalom vakcinát gyárt mert van benne lovetta. Valaki már gyárat is építtet. Röhej. De hát kell a mánimánimáni. Telik az idő. Közben én is beteg leszek. Vicces mert szinte mindent betartottam. Nem volt elég. Csúsztam másztam 3 hétig és nem tagadom nagyon féltem. Én is tudok ám és nem csak a póktól. A tünetek rémisztőek voltak, hogy nem tudtam egyedül pisilni menni két lábon csak lapos kúszásban. Túléltem. Az lebegett a szemem előtt amikor félájultan feküdtem az ágyban, hogy én nem halhatok meg. A Családom nem veszíthet el még egy embert, Hókipóki nem veszítheti el még egy gyerekét. Az Uram sem veszíthet el. Imádkoztam, hogy reggel felkeljek. Kapjak levegőt, tudjak aludni, lemenjen a lázam, képes legyek bármire. Eltelt a 3 hét. Kb 10-12 nap volt ami durva volt. Felépültem, hogy mitől az mai napig rejtély. De tudjuk be a gyógyteáknak, vitaminoknak, oxigénnek, alvásnak és az Uram 0-24 gondoskodásának. Amikor látjátok a másik ember riadt arcát az mindent elárul. Ő is nagyon megijedt. Ebben semmi szégyellnivaló nincsen. Emberi reakciók.

Jobban voltam pár hétig de éreztem, hogy nem ugyanaz vagyok aki voltam. Fáradt és lassabb lettem. Majd néhány hét múlva nálam is beköszöntött a post-covid. A jóból ne maradj ki. Újabb nehézlégzés, pánikok, nem alvás, fáradtság, lassú tempó. Ez az állapot május óta tart nálam. Hol jobb hol rosszabb. Június közepén beoltattam magamat. Azt mondták segít a post-covidon meg hát ugye szeretnénk utazni. Vannak tünetek amik el is múltak de sajnos van ami maradt. Augusztus végén megyek a második oltásra. Aztán majd egyszer ha Mo.-ra jutok akkor el kell mennem egy kivizsgálásra, nem drága csak 100e forint. De megnéznek mindent. És persze valószínűleg nem találnak semmit de inkább nézzék meg azokat a szerveket amik esetleg sérülhettek. Nyugodtabb leszek.

Fáradt vagyok.

Azért írtam ezt most meg, hogy értsétek meg van egy utóhatás amiről sokan nem beszélünk, mert nem kell a kellemetlen beszólás. Épp elég mindenkinek a saját baja. Én sem leszek a régi. És nem azért mert nem akarok az lenni, hanem baszki mert nem megy.

Van úgy, hogy egy 5 km séta közben 3x megállok szusszanni. Mert elfáradok. Ez van.

Ui.: a hajam fele is kihullott. De ez csak haj, majd visszanő.

Ui.: mostanában macaron-ul tanulok és etetem a környezetemet. 😅😎

Hozzászólás