Sokan bizonyára azt szeretnék, egy ember biztosan, hogy most kiakadjak. De már nem tudok. Ha valakivel nem beszélsz évekig – mert ő fordított hátat – majd egy nap megkeres és elblablázza, hogy hát talán neked kellett volna hinni, nos csak mert ez a mondat elhangzik és “újra belép” életedben egyáltalán nem garancia az, hogy a legnagyobb puszipajtik lesztek. Sőt. Benned marad a kérdőjel és a bizalmatlanság de dolgozol rajta, mert próbálsz megmenteni egy régmúlt barátságot. Akkor is ha tudod már akkor, hogy semmi értelme. Akkor is ha tudod képtelen vagy megbízni benne. Akkor is ha tudod már semmi sem lesz a régi. Akkor is ha tudod, nem akarsz már titkokat mesélni neki. Már nem megy. Nyögvenyelős két év következik, próbálkoztok de már nem érzed azt amit régen. Nem érzel semmit, se haragot, se dühöt. Megbékéltél a múlttal és hogy vannak dolgok, kapcsolatok amiket nem lehet helyre hozni. Ezt sem kellett/lehetett. Elfogadtam, hogy mások vagyunk, más az utunk. Ami gyerekkorunkban összetartott minket az már sok éve nincsen meg. Én ezt viszonylag hamar elfogadtam és sosem nehezteltem rád a döntéseid miatt. Te miért nem tudtad ugyanezt megtenni? Miért voltál akkor a barátom amikor nekem valami rossz volt? És akkor sosem amikor valami jó? Miért nem tudtál örülni annak, hogy új életet kezdtem? Miért fáj ez neked? Boldog vagyok. Sokat vártam erre a boldogságra. Aki igazán szeret az megérti. Te talán sose szerettél igazán. Sok mindent kihagytam az életedből. Időpontokat. De tudod egy dolgot képtelen vagyok megtenni a KÉPMUTATÁST. Felköpök és alá állok. Nem én vagyok. Ha annyira hiányoztam volna felemelted volna a telefont és felhívtál volna. Sose tetted. És bár sok sok évig azt hittem minden az én hibám, idővel letisztultak az árnyak. El kell fogadni az elmúlást. Nem haragszom rád de tény, hogy a veled való kapcsolatom a legrosszabbat hozta ki belőlem. Olyan vagy mint egy hátizsák de ne aggódj minden ember az. Leteszlek vagyis már egy ideje letettelek. Két dolog amit nem tudok kiverni a fejemből. Az egyik ékes szólásod az utazásom előtt amikor bőgtél mintha az is rólad szólna. Talán akkor fogtad fel, hogy tényleg elmegyek és úgy gondoltad elhagylak de ez csak a Te fejedben volt akkor. Miért nem örültél annak, hogy elutazom? Csak azt kellett volna mondanod: Jó utat barátom. Ehelyett ezt mondtad: Ha valami szarul sül el szólj és haza költöztetünk. Nyeltem egy nagyot és nem mondtam semmit, ahogyan azt évekig csináltuk. A másik mondatodat próbáltam a sokk-hatásnak betudni. Adrián búcsúztatója után azt mondtad, hogy mi nem tehetjük ezt, hogy nem beszélünk, mert mi lesz akkor ha valamelyikünkkel történik valami és nem tudunk elszámolni a lelkiismeretünkkel. Én el tudok. Nem véletlen ha emberek között felbomlik egy kapocs. Az élet megy tovább.

Hogy miért ez a bejegyzés. Nos talán azért mert tegnap feltűnt, hogy letiltottál facebookon, instagrammon. Bizonyára régebben megtetted. Nem tudom az okát. És nem is akarom. Azt mindig viccesnek találtam, hogy ha valaki letilt akkor a férje/párja/kutyája/macskája is ezt teszi. Nos ma van a születésnapod. Írtam neked egy üzenetet viberen. Biztos megnézted a telefonod kijelzőjén, majd félrehúztad és törölted. Nincsen semmi baj. Kérlek tedd már meg, hogy a telefonszámaimat is törlöd/tiltod, fejezd be amit csináltál.

Nem tudom mit tettem így 2000 km-ről, hogy ezt a döntést hoztad meg. Én elfogadtam szimplán, hogy más utakon járunk. De ha neked ez így könnyebb ám legyen. Viszont tudd, hogy ebből már nincs visszaút.

Ne keress többet.

Minden jót barátom az utadon.

Engedd el.