Biztos vagyok abban, hogy senki más nem ad ilyen “kreatív” címeket az irományainak. De azt hiszem nem is ez a lényeg, hanem ami benne van.

Az elmúlt pár hétben ismét előjött bennem az érzés, hogy néhány embert összezárnék egy pöttöm helyre némi teával és keksszel, két babzsákkal és szép kilátással de persze lehet ez gumi szoba is, hogy megbeszéljék azokat a dolgokat amiben nem értenek egyet, mert nem vagyok postás sem pedig feneketlen kút amibe csak úgy bele kiabálunk és a hang visszaszáll. Sok emberen segítene ez a módszer, vagy otthagyni őket egy erdőbe azt oldjátok meg a visszautat, azt gondolom kénytelenek lennének összedolgozni és persze közben kitárgyalhatnák a sérelmeiket.

Sikerült megfáznom erre a három szabadnapra, mert mikor máskor ne hát most, lemaradtam két buliról és néhány jó programról. A jó hír, hogy annyit aludtam mint egy mackóóóó és ez most kellett. Az hogy kicsit megint magamba nézzek, mi is a szitu velem. Sok minden, de nem akarok ezzel traktálni senkit. Egy biztos a változásokat el kell fogadni és meg kell élni, mert különben leragadunk egy ponton. Ami hosszútávon nem jó. Muszáj tovább menni, elfogadni, levegőt venni, megbocsájtani, barátokat elengedni, új embereket beengedni. Menni, menni, menni és előre nézni. Nem hátra nem oldalra hanem előre. Ezt úgy, hogy nem taposunk át másokon. De persze nem vagyunk egyformák, valakinek csak így megy. Mások hátán sem érdemes felkapaszkodni, mert onnan a legkönnyebb lecsúszni mint egy csúszdán. Nem mindegy, hogy az a csúszda hova vezet. Engem például nagy büszkeséggel tölt ez az a tény, hogy most jó néhány barátom nagyon szépen halad előre. Jó úton a saját csillagjai felé. Ez fontos. Ahogyan az is, hogy ezeket az embereket megfelelően támogassuk és olykor a fejükre koppintsunk ha már túlságosan elrugaszkodnak. De persze ez csak az én véleményem. Szerencsés vagyok, mert az irigység szót/érzést nem igazán ismerem. Mindig lesznek nálam okosabb, gazdagabb, szebb, tanultabb, sok országot látott emberek, DE ne feledjük el soha azt az apró gondolatot, hogy nem ismerjük ezeket az embereket, az életútjukat, mit kellett éppen feladni, mennyi munka van mögötte, hány brokit kellett lecumizni érte. 😀 😀 😀 Az irigységnek köbö annyi haszna van mint a haragnak. Szóval semmi. Tanácsom a témához ne legyünk KRETÉNEK. Ha már azok vagyunk akkor próbáljuk meg kihozni belőle a legjobbat.

Aki nem érzi magában az erőt az inkább most ne olvasson tovább…nah nem azért de nem mindenki szereti ezt a témát pedig az életünk része ez a francos halál. Megszületünk, meghalunk. Sajnos még nem létezik a 200 éves ember lehetősége. Ahh de szeretem azt a filmet, mindig sírok rajta, jó nem inkább zokogok. Csodálatos film. Akárcsak a Csodás álmok jönnek. Aki nem látta kötelező. Sok zsepi legyen kéznél.

Már sírok pedig ez csak egy előzetes. Amikor Anyukám elment sok ilyen filmet néztem mert nem tudtam sírni. Most már úgy bőgök rajtuk(sok sok év kellett hozzá), hogy szerintem a szomszédom is hallja. Adok néhány film tippet ha úgy éreznénk nem megy…!

Ezen sokat…

 

A végén… levél.

 

Sajnos nincs hozzá magyar felirat és németül van de csodálatos. Én eredeti nyelven láttam a moziban, egyedül voltam…imádtam, nevettem és bőgtem. Mint a szar. Magyarul szörnyű számomra de ha valaki megszerzi ezt nekem németül és magyar felirattal azzal nem leszek hálátlan.

 

A mai lista végére kerüljön az egyik nagy kedvenc karácsonyi filmem, talán ebben a kategóriában ő az első, annyira nem ismert. Vicces és nem.

…elkezdtem karácsonyi dalokat hallgatni, nah itt is van ám baj. 🙂 Régebben imádtam a karácsonyt, amikor volt egy egész családom, még minden rendben volt. Mostanra ezt nem igazán tudom elmondani és azt gondolom azért lettem egy Grincs, mert így meg tudom védeni magamat az érzelmi hatásoktól avagy nem kezdek el bőgni a karácsonyi ebéd közben vagy ha végigsétálok a kivilágított Andrássy úton. Így sokkal könnyebben tudom átvészelni az ünnepeket, a születésnapját vagy éppen november elsejét amikor a névnapja van. A mindennapokat. Attól, hogy valaki nem mutatja ki a fájdalmát az nem azt jelenti, hogy ott belül nem tombol a lelke. Dehogynem. Ez egy jó nagy szar. Ami sosem fog elmúlni, de megtanulhatunk vele együtt élni minden nap. Ha erősen koncentrálok még emlékszem a hangjára pedig 12 év telt el. Emlékszem hónapokig nem szüntettem meg az előfizetését, hogy a hangpostáján hallgassam a hangját és smseket küldjek neki. A temetőbe a mai napig képtelen vagyok a családommal felmenni, inkább egyedül illetve 1-2 barát. És bármennyire is fáj tudom, hogy nem lehet visszacsinálni. Bánkódhatok sok mindenen, lehet bűntudatom de az sem segít.

Az utóbbi időben néhány barátom elveszítette a szerettét. Volt aki a testvérét, többen az anyukájukat és sajnos majd lesz olyan aki szintén időzített bomba. Hogyan kezeljük? Nem tudom. Úgy ne ahogyan én. Nem jó bezárkózni csak mert hiába nyitunk a világ felé egy idő után, van részünk ami bezárva marad. Lehet rajta dolgozni akár szakemberrel is de attól tartok ehhez egy villámcsapás kellene. Szenvedhetünk olyan sérüléseket amiket nem tudunk meggyógyítani. Mert szerintem nem lehet mindent megjavítani és ezt nem azért írom mert kibaszott sötéten látom a világot hanem mert van ami úgy marad. PONT. Ezt igazából csak azok értik meg akiket veszteség ért. Akit nem az ne erőltesse az agyát és ne akarjon meggyőzni az ellenkezőjéről. Köszi. Egy részünk elhal. És ez lehet csak egy 0.1% de már nem vagyunk 100%, a jó hír az, hogy ha nem nyúlunk a drogok, alkohol és gyógyszerek után, nem süppedünk el az önsajnálatba, hogy ilyen is csak velünk történik és miért és különben is akkor mi leszünk/vagyunk az igazi túlélők, akik mindenre képesek lesznek. A mi életünk sokkal nehezebb lesz de rengeteg dolog fog minket kárpótolni, ott vannak a maradék családtagok akik jó esetben remek emberek, persze semmi sem lehet tökéletes. 🙂 🙂 🙂 Ha ez nem jön össze…mert nem kell messzire menni akkor olyan szerencsében részesülhetünk, hogy frenetikus barátaink vannak. És belőlük nem kell sok. Csak egy pár. Nekem például Ők (is) a Családom. Mert bár mindenkinek meg van a saját kis élete, hiszen már felnőttünk de egy biztos, ha éjjel megeresztenénk egy telefont mindenki ott teremne ahol kell. Arról nem is beszélve, hogy egy igaz barát MINDENT tud rólunk és mégis SZERET.

Teljesen máshova kanyarodtam. Mert igazából a feldolgozásról szerettem volna pár gondolatot írni, nem tudhatjuk, hogy ki hogyan dolgoz fel egy veszteséget. Minden ember más. Lehet egy családtagunk, barátunk, ismerősünk, házi kedvencünk vagy egy általunk kedvelt ám de nem ismert személy. Megvisel minket. Ha valaki sérti a személyes gyászunkat akkor sokféleképpen reagálhatunk, egyszerűen hátat fordítunk az illetőnek, ez a legegyszerűbb nincs konfrontálódás, mély levegő és fejezet lezár. Ha nem szeretnénk hátat fordítani mert minket nem ilyen fából faragtak, nos én mint őszinte emberpalánta nagyon egyszerűen értésére adnám, hogy kérlek ne csináld ezt, mert nekem fáj. A testvérem volt és nincs olyan emlékem vele amilyen neked. Ez nagyon megvisel. Ha a másik félbe szorult egy csepp értelem és átérzi a helyzetet akkor baromi kellemetlenül fogja magát érezni és ezer bocsánat után megígéri soha többé nem tesz ilyet, bár valószínűleg ő így dolgozza ezt fel. Bele sem gondol abba, hogy a közvetlen családtagokat ezzel megsebzi. Ha pedig egy gyökér mert sajnos előfordul, nos ez esetben még mindig lezárhatjuk a fejezetet. Mi nyugodt szívvel vehetünk egy mély levegőt. A lelkünk és gondolataink megnyugszanak idővel. Sajnos nincsen tökéletes recept erre.

Példa: Szorulásom van. kapok rá hashajtót ami nekem nem ér semmit és a kaki már egy gitt bennem de ha Te kapod akkor egy fél kanáltól cifrafosásod lesz. Ami nekem használ az neked nem és fordítva,. Nagyon ritka az, hogy mind a kettőnknek jó. Az élet már csak ilyen. Furcsa. 🙂 Roppantul nehéz és mégis olyan baromi egyszerű.

Többségeteknek Mörájakeri kari dala a kedvenc, nos nekem ezek:

A második dalhoz ajánlok egy nyugodt 3 percet, akár gyújtsunk meg egy gyertyát, tegyük magunkat pihenő üzemmódba, hunyjuk le a szemünket és jusson eszünk be az a személy aki már egy sokkal jobb helyen van. Legyen előttünk az arca, a mosolya, az a mondat amit százezerszer ismételt el nekünk, ahogyan becézett minket és nyugodtan mondjuk meg neki, hogy mennyire nagyon hiányzik, szeretjük őt és minden nap gondolunk rá. Öleljük meg.

…szem nem maradt szárazon, ugye? Ha nem találom az utat akkor én ezt a dalt hallgatom. És működik. A könnyeim most is potty-potty. ❤ (de ez normális)

Egyébként úgy tudom elképzelni a mennyek országát, hogy Anyukám főz, mindenkire, Napaló (a nagypapám) palacsintát süt, a másik nagypapám a kertet rendezi, a nagyim házi nápolyit készít. Káó Apukája épp újságot ír vagy épp olvas, és a történet folytatódik. Jól vannak.

Egy nap majd csillagokká válunk és örökre velük maradunk. Békében és szeretetben.

 

Utóirat.: ha bárki szomorú szmájlival illeti ezt a bejegyzést azt automatikusan kicsapom a csoportból. Inkább ne tegyetek semmit. 😀 😀 😀