Mert mire is való egy időpont az orvosnál amit júniusban kértünk. Nos leginkább TÁJÉKOZTATÓ jellegű, hogy esélyed van aznap bejutni. Bejöttem a Péterfybe persze rossz irányba indultam mert a nyanya azt mondta harmadik emelet jobbra de igazából, jobbra harmadik emelet és balra. Kicsit nehézkesen de időben megtaláltam a betegjelentkező ablakot amit mostanában mindenhol kurvára eldugnak. 😂😂 Odaadtam a papírost, mondtam hogy akkor 8:30, majd a kis szőke nyurga hölgy egy mosoly kíséretében közölte kis csúszás van. Bejöttem az üvegajtón leültem két öreg spiné közé, próbáltam vicces lenni de ők ma savanyúcukrot ettek reggelire. Nah sebaj. A mellettem ülő mami 8ra jött, a tata most felállt és kiment szóval nem tudom, hogy bent van e a játékban vagy sem. 😂😂😂 Elraktam a tojástartót abban a reményben, hogy munka előtt még a Piacra is eljutok de hát a f@sz se tudja. Mert most lecsúsztatom a leltárból fennálló 3 órámat. Itt most semmi nem fog történni max. elcsacsogunk a székletemről. 😁😁😁 Nincs is ennél jobb egy dumcsi Mösziő Kakáról.
Volt itt ám mindenféle izgalom az életemben az elmúlt időszakban. Értek pozitív impulzusok és értek negatívok.
Most épp egy kattos néni állt meg előttem és a vérző beléről beszél a mellettem ülő néninek. DE MIÉRT???? most már rákja is van…mellrákja de elesett és lehet a fejére csúszott a rák. Hát GECI. Lehet inkább a zizifarmon vagyok?!?! 🙄🥺🙈
A 8:00 beteg most (8:40) ment be nah akkor van esélyem egy 9:15-re. Az még nem is vészes. A dokim amúgy tök jól néz ki, olyan igazi csinos Nő és mindig foglalkozik a betegeivel. Tegnap kerestem a nevét a Péterfy oldalán de csak nem találtam, nézem nézem és június óta megházasodott. Egyébként olyan 40 és 50 között van.
Voltam ám filmvetítésen aztán fél meglepi szülinapon és hazafele kicsit spiccesen az jutott eszembe, hogy ez most egy JÓÉRZÉS. Jól éreztem magamat egész este, sok régi ismerőssel találkoztam és Én ÉN voltam, nem a testvérem kis hugicája. Azt nem mondom, hogy nem érdeklődtek felőle de arra voltak kíváncsiak, hogy velem mi a manó történt az elmúlt 20 évben. Még ha ez csak udvariasság volt a részükről. Ennyit számítanak az apróságok.
A rendelőből kiszűrődő hangok: doktornő én mostanában állandóan fosok ha kell ha nem.
Át tudom érezni a helyzetet. Mondjuk ide nem azért jön az ember mert minden oke: fosik, szorulása van, mindkettő egyszerre ez a legjobb kategória én is ebbe tartozom. Vidámságosság.
De ez a doki mindent megold. Elkábít aztán megy a cső. Csak légyszi alulról az sokkal de sokkal jobb mint felülről. Amúgy meg csak akkor jövök tükrözésre ha ő csinálja különben eléldegélek a kis túlnépesedett E-coli bacijaimmal. Lehet adok nekik egy nevet, mondjuk ha sokan vannak sok nèv kell. Várom az ötleteket. 😎🤘🏻
Jah volt leltár is hétfőn egész jó lett. Mondtam már, hogy jövő héten 6 napozom? Nem igazán fogok ráérni. Az egyetlen szabadnapomon elmegyek masszázsra és kirora. Utána a nap további részében ALUDNI fogok. Legalábbis szeretnék.
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK
– Ha gyógyszert váltasz ki ÍRD alá a receptedet.
– Ne minket köpjél le mert nem működik az E-recept, az egy rendszer, elég nagy. Olykor karbantartásra szorul, ezt nem mi szabályozzuk.
– A hiánycikkes gyógyszereket sem mi dugjuk el előletek, nincs és kész. Nekünk is ciki kimondani. De nem tudunk mit tenni.
– Legyetek türelmesek, nem is gondolnátok, hogy egy recepten mennyi mindent meg kell nézni, sokan azt hiszitek, hogy egy ilyen helyen nem kell csinálni semmit, nos én csinálnék fordított napot a hitetlenkedőknek. Nagyon komoly háttérmunka folyik. A 12 óránkból akkor pihenünk amikor eszünk, pisilünk vagy retaksálunk.
– Jön a göthös időszak, tegyétek a kezeteket a szátok elé ha köhögtök és/vagy prüszköltök. Mossatok kezet, fújjatok orrot ahelyett, hogy visszaszívjátok az agyatokig a taknyot.
– viselkedjetek normálisan, mi is csak emberek vagyunk.
– köszönjük azoknak a vevőknek/betegeknek akik türelmesek és kedvesek.
Valamivel 9:00 után be is hívott a Dokinéni, elcsacsogtunk. Kaptam valami lórúgás kúrát meg 3 hónapig probi-kúra, persze a legdrágábból, ez van. A digidugit egyenlőre meg is úszom. Jövő héten egy genetikai teszt, persze ez fizetős és magánhely ide vagy oda de 12 munkanap múlva van eredmény. Megkérdezték a telefonba, hogy nyálból vagy vérből szeretném. Hát mondom nyál még úgy sem volt. Üsse’kő adok a nyálamból és még fizetek is 7000.- 🙄😎🤘🏻 Fő az egészség.
Már tartok a melóba, juhuuu de jó is nekem. Vár a rengeteg áru…de majd elfogy előbb vagy utóbb. Így kell lennie.
A kedvem jó a sok megpróbáltatás ellenére, pozitívan látom a kevésbé pozitív életemet. De azt mondják az a jó ha zajlik. Nos ez az egy biztos. ZAJLIK. 😂😂😂
Leszállok a Lekvárligetnèl és viszek a Nagyinak Macaront ki tudja meddig ehetek még ilyeneket és mert örömöt szerezni JÓ.
PíszEndLáv

Ő itt Gru hal …ha esetleg valaki nem…de ugye hogy ugye. A kis cukkkkimukkkki. 😂😎😁🌈☺️😉