Annyi minden történt, hogy a felét már el is felejtettem azt hiszem. Túl vagyok ezen a hólyag retteneten, 3 hét maradt ki az úszáson sajnos annak meg is lett az eredménye mert kicsit visszaestem már ami a derekamat illeti, de a hátam javult sokat. A lábaim mint két fadarab. Jah mert, hogy járok ám masszázsra, amit az emberek nagy többsége élvezettel él meg. Nos én a 60 percbe belefoglalom az összes trágár kifejezést és rájövök, hogy amennyire erős vagyok egyben egy gyenge szar is. Mert olyan vagyok mint egy GÓC. Ezt sajnos nem én állítom magamról. De majd jobb lesz ez is. Napok óta tűröm a fájdalmat és nem tettem fel tapaszt, azt hiszem holnap lesz a napja, hogy muszáj lesz. Az úszás megyeget, szeretem nagyon, akkor is ha Peti bácsi nagyon szigorú és ritkán ad nekem brekitalpat. Pedig milyen jó is az.

Rám írt egy srác Tinderen, egész helyes volt. Beszélgettünk ami jó volt…túl jó. Ilyenkor már a körte kivillan az agyamban, hogy hol van a hiba. Nos a hiba másnap meg is mutatkozott amikor mindenféle handabanda szöveggel akart lerázni. Én meg addig nyúztam mire kiderült az igazság. Csak annyit kérdeztem tőle, hogy mi a francért szórakozott velem, erre közölte, hogy akkor tudatosult benn, hogy mit tesz, a kretén. Ennek már jó pár napja. Nem tudok előállni semmilyen szaftos sztorival.

Az éjjel kaptam egy “hiányzol” smst, de ezt annak tudom be, hogy az illető nagyon részeg volt. Bááár úgy szól a mondás, hogy a részeg ember a legőszintébb, de mivel ma egész nap lapít, ezért két dolog lehetséges. Az egyik, hogy nem úgy gondolta – és reménykedik, hogy én sem értem félre. A  másik, hogy úgy gondolta – és ettől most tele lett a gatyája. Nos talán Ő az első olyan ember akin nem tudok kiigazodni szóval inkább elengedem a dolgot. Mert pontosan annyit ad amennyit elvesz. Ezt meg én nem tudom kezelni. Nem vagyok egy kiskutya akinek hol adunk jutifalatot, máskor meg inkább nem.

 

Kééépzeljétek Libutól kaptam egy nagyon fasza lufit, színes ledekkel van körberakva és cerkaelemmel mükszik, szóval majdnem örök életű. Ezzel világítok éjjel. Vigyáz az álmomra. És nem fogyasztok vele áramot. Aznap egyébként spontán koktélotunk, jó kis este volt.

 

Tegnap Káóéknál voltam és a hibát ott követtem el, hogy rose bort ittam, amit amúgy soha, mert nem bírom. Bár kirókáztam voltam de egyik pillanatról a másikra omlottam az ágyra és egy órát “aludtam”, olyan savat csinált mackó rose, hogy fúúúúúúúúúúúúj. Alíz nagyon aranyosan odatolt az arcomba egy plüss macskát. Nagyon meghatott. Az a kislány olyan akár egy Tündér. És ha felnő egy csettintéssel fogja kasztráltatni a pasikat. :)))) Egyébként a boros kis kalandomat leszámítva jól éreztem magamat. Minden este kitudnék ülni a verandájukra és csak kémlelném az eget, hallgatnám a csendet és persze a lábamnál megpihenne a Tacskóm.

 

Azt hiszem senkinek sem könnyű. Annak sem aki benne él és annak sem aki most épp a kispadon üldögél egyedül a lábát lógatva. Számtalan közhelyet lehetne felsorolni, hogy kinek a jobb. De azt hiszem mind a kettőjüknek amennyire jó annyira rossz is.  Mindenkinek saját magának kell megtalálni a megoldást az életére. Adhatunk tanácsot, tapasztalatot, történést. Lehetünk őszinték mert ez minden kapcsolat alapja. Viszont meg kell állnunk, hogy ne másszunk bele a másik ember életébe. Neki kell elesnie, neki kell felállnia. Nem élhetünk senki helyett, nem dönthetünk és nem ítélkezhetünk. Mert mindenki úgy éli az életét ahogyan az neki a legjobb akkor is ha számunkra ez nem tetszik. Nem a mi dolgunk. Ha igazán szeretünk valakit akkor mellette vagyunk, ha ezer meg egy km-ről akkor pont annyiról. Aki hozzánk tartozik, aki velünk van, aki az életünk része az mindig visszafog térni a mi életünkbe. Az elmúlt 1 évem ezt pontosan igazolja, volt aki elment és ki tudja merre jár, az ő döntése volt. De volt olyan aki visszatért és talán most felnőtt fejjel sokkal jobban, őszintébben megbecsüljük a kettőnk kapcsolatát. De akad olyan barátom is akivel szinte semmiben nem értük egyet, tükrök vagyunk egymásnak. Valahol a lelkünkben még is van egy kapocs ami egybe tart minket.

 

Az embereket nem lehet megváltoztatni, el kell fogadnunk a hibáikat is és így kell szeretnünk őket. Még akkor is ha olykor ez nagyon nehéz. És úgy érezzük a szívünk szakad meg.

Elfogadás.

Szeretet.

Elengedés. 

 

Most ez a kedvenc dalom… ❤

 

 

Írjuk meg előbb a fekete levest. Számomra oly sok év után a legnagyobb csalódást okozta ma a Mesterségek ünnepe. Tudnotok kell, hogy egész kicsi gyerekkoromtól a szüleim minden évben felvittek ide minket, később már csak engem. Sok sok évvel ezelőtt ez egy ingyenes program volt, legalábbis ami a bejutást illeti. Aki esetleg nem tudja ez egy képzőművészeti vásár, ahol az alkotók kiülnek a kis bódéjukba és megpróbálják értékesíteni a portékájukat. Ami biztos lapult a kezemben hazafele, az a mézeskalács. Anélkül egy tapodtat se. Teltek az évek és az Édesanyám elment, utána jó pár évig nem mentem fel, tudjátok ez olyan mint a Swarovski-s doboz amit sokáig zárva tartottam, nem voltam rá készen, hogy kinyissam, talán 3 évvel ezelőtt vettem erőt magamon és nyitogatni kezdtem a dobozokat de oda nem jutottam el, hogy viseljem az ékszereit. Csak egy gyűrűjét hordom, azt mindennap. De ez egy másik történet. Nah szóval a jó kis 40 fokban vettünk jegyet, már itt leszakad az ember arca, hogy 2500.-, pofátlanság. Ezzel még úgy vagyunk, hogy ha délután megyünk akkor azért van pár koncert, mély levegő és túllépünk rajta. Sétáltunk felfele a Várba, egyébként szeretek ott lődörögni, főleg esténként amikor kevesen vannak és el lehet merengeni a távolba. Most inkább kisebb tömeg volt. Kinéztem egy karkötőt de nem vettem meg, pedig évek óta szeretnék egy színes gyöngyökből álló csodát. Mentünk és mentünk. Majd megvettük a nagyon fontos mézeskalácsot, Hókipókinak, magamnak és még 2 embernek. Egy kis kedvesség. Ezek után találtunk egy kis bódét és Káó szódát kért, mire a faszi – egy tuskó – közölte, hogy a szóda csak a limóhoz és a fröccshöz van. Mire Káó a szemöldökét húzta és megjegyezte, hogy de hát ki van írva erre a tuskó közölte, hogy azért van ott mert különben megbüntetik. Nos a 16 éves vendéglátós múltam során sosem gátoltam meg a vendéget aki szódát akart írni. Ott is hagytuk őket, mindeközben éhesek lettünk találtunk egy guszta helyet, csirke meg zöldség és valami kamu brassói. Együnk itt, két tál vegyesen mire a csaj azt mondja 7500.-. Én a süketebb visszakérdeztem, hogy négyezerötszáz vagy hétezerötszáz. Aszongya a csaj, hogy 7500.- Mondanom se kell köpni-nyelni nem tudtunk, szóval csak egy tálat kértünk 4100.- és azt ketté osztottuk, majd az árnyékban állva a budi felett el is fogyasztottuk. A jó oldala, hogy finom volt és nem lettem tőle macskabajos. Ha már ennyiért zabáltunk, úgy éreztem megérdemlem azt a színes gyöngyös karkötőt.

A tanulság az, hogy nem megyünk többet oda, mert eleve undorító, hogy kifizettetik a borsos belépőt amiért lófaszt sem kapsz, de még le is húznak. Egyikünk sem sóher de van ami már nekünk is sok. Ez az volt. Nem gondolnám, hogy a külföldiek lehúzása is olyan nemes dolog, szerintem gusztustalan. De nem kell messzire menni, Budapesten a templomok vagy be vannak zárva – mert fosnak, hogy a sok idióta kilop onnan mindent – vagy fizetni kell. Nekem magyar embernek. Tavaly Rómában, jó pár templomba bementünk a Nyesttel és sehol sem kellett fizetni.

Rossz irányt vett ez a fene nagy magyarság. Ahelyett, hogy sok ember baszott nagy magyarnak tartja magát inkább befoghatná azt a nagy lepcses pofáját.

puszi, pacsi.