Büszkén jelentem túl vagyok a második úszáson is. Amit úgy fél úton már élveztem is. Ma Edit volt a tanárom. Nos Ő sokkal szigorúbb mint Peti bácsi. De ez nem is baj. Sokkal egyszerűbben és logikusabban magyarázta el a dolgokat. A lényeg: mindent a fejünkben kell összerakni, a mozdulatokat, avagy mi jön mi után és a levegőt mikor kell kifújni. Melyik tempónál dugjuk ki a fejünket és veszünk szuflát. Azt mondta addig fogjuk ezt gyakorolni amíg nem érzem azt, hogy egy levegővel ki tudnék úszni a világból. Ez nem most lesz. De szépen lassan javulgatni fogok. Már sokkal bátrabbnak érzem magamat, ahhoz képest amilyen az első alkalommal voltam. És nem is gondolnátok milyen sokan nem tudnak úszni, legalábbis biztonsággal. Sikerült felvennem a lassú ritmust és eljutott az agyamig az információ: ha lassabban cikázom a víz alatt sokkal könnyebb lesz levegőt venni a felszín felett. Az újdonság, hogy kaptam békatalpakat. Hát, hogy az mennyire nagyon fasza találmány…úristen. Olyan voltam mint torpedó: Szélvész visszatért 6 hossz erejéig. Nagyon élveztem. Én ezt minden reggel eltudnám viselni. 🙂 🙂 🙂 Ma megértettem miért írta azt nekem emailban, hogy akár 3-6 hónap kell két biztonságos úszás elsajátításához. Csak a levegő kifújás technika 1 hónap. De a végén még minden úszást megtanulok. Ha már a bringázás nem megy. Az egyik csaj meg tud már fordulni a víz alatt, mint a versenyzők. Azt biztos meg kell tanulnom. 🙂 🙂 🙂 És ma kaptam olyan kukacot is aminek tényleg az a neve, hogy kukac. Vááááá 🙂 🙂 🙂 Úgy elröppent a 45 perc, hogy észre sem vettem. Csütörtök reggel 6:30 folyt. köv. Már nagyon várom.
És hát muszáj megemlítenem pár sorban a nyugger mamákat akik 3 sorral odébb tornáznak a vízben, a kis súlyzókkal, meg a segítő cuccokkal, tolták a kőkemény kiképzést. Tiesto Traffic című számára, nem tudtam nem somolyogni, hogy mekkora formák. 🙂 🙂 🙂 Nagyon cukik voltak és becsülettel végigcsinálták az egy órás tornát.
Nem baj, ha egy kicsit lassabb leszek az élet minden területén. Nem sietünk sehova. Nem üldöznek. Csak kényelmesen. Ezt már egész jól alkalmazom a munkámmal kapcsolatban. 🙂 🙂 Ebben sokat segített a Nagyi aki hagyta, hogy rájöjjek idővel, úgysem lehet mindent megcsinálni 12 óra alatt, és mennyire igaza lett. Ezek a felnőttek sokkal jobban tudnak mindent. 🙂 Remélem holnap már jó lesz bent a légkondi és nem fogunk felforrni az officinában.
Délután belefutottam Tinderen az egyik barátnőm férjébe. Hümmögtem rajta, konstatáltam, hogy ez mekkora gáz és erről a fiúról tényleg soha sem gondoltam volna de hát ez van, az internet ami vírusként terjedve rombolja szét az emberi kapcsolatokat. Gusztustalan. Ennek örömére ismét töröltem a fiókomat és úgy döntöttem – mivel továbbra is csak a deblák találtak be – a valóvilágból szeretnék partnert. Az sem baj ha azt se tudja mi az az internet. Vagy legalábbis nem ott tölti az idejét hanem vannak emberi kapcsolatai és bízom benne, hogy találok egy magamnak való vicces okos srácot. Akivel legalább olyan fesztelenül tudok nevetni mint a Csajokkal. Mert ahol nincs nevetés ott nincs semmi. Hiába néz ki valaki tökéletesen ha közben savanyú cukor.
Tegnap Libu átküldött egy cikket miszerint mi csajok basztuk el a “világot”, mert túl tökösek lettünk. Nos abban egyetértek, hogy mi tehetünk a kurva nagy felesleges egyenlőségről. De azért nem hinném, hogy ránk kell húzni azt a bizonyos vizes lepedőt. Már csak azért sem és akkor most vegyünk egy baromi egyszerű példát. Találkozik két ember, 2 dolog van a pakliban. Az egyik, hogy a legjobbat hozzák ki egymásból a másik, hogy a legrosszabbat, sőt ez 4 dolog, mert az egyik a másikból kiválthat szimpátiát, míg a másik az egyikből undort, irritációt. Szerintem ezek a dolgok, érzések nem tudatosak. Tehát itt vagyok én aki az utóbbi 3 évben azt hallgatta, hogy a kedves erősebbik nemnek mennyire összemegy a hancúrléce egy beszélgetés után. Ez nem az én hibám. Sokkal inkább a pasié, mert neki kell tökösnek lenni már elnézést. Arról nem is beszélve, ha valaki nőként fog kezelni, vagy ért a nyelvemen, megtaláljuk a hullámhosszot akkor én is olyan leszek vele amire ő vágyik. Mert ott van a közös pont, ami jó esetben nagyon sok nevetés, hasonlóságok, egy irányba nézés. Ez nem azt jelenti, hogy mindig mindent ugyanúgy de kellenek a közös dolgok, mert nagyon jól hangzik, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Igen egészen addig amíg van bennük szenvedély. Aztán ott ki is múlt a dolog. Sajnos.
Biztos vagyok benne, hogy ebben a hatalmasnak félreértelmezett katyvaszban vannak még normális férfiak és nők, csak egy dolgot kell leküzdeniük: a saját félelmüket. Nyitni kell és nem foglalkozni azzal, hogy mi lesz ha megbánt, vagy még sem ő lesz, vagy nem lesz jó vagy túl jó lesz. Erre az esetre mindig ott vannak azok a bizonyos támogató vállak ahol kiengedhetjük a könnyeinket. Majd felállunk és megyünk tovább. Van egy jó hírem a sok “pofára esés” arra is nagyon jó, hogy egy idő után már nem esünk el. Lehet 24 órát szarakodunk de aztán megvonjuk a vállunkat és már megyünk is tovább. Ennyi. 🙂
Én egy percig sem bánom, hogy olyan ember lettem amilyen. Sőt büszke vagyok magamra, hogy mennyi mindent elértem önerőből vagy, hogy már nem félek segítséget kérni ha szükségem van rá. És jelenleg is leküzdök egy mumust a vízi-mumust. De ma rájöttem, hogy olyan nagyon békés vagyok a vízben. Az agyamat teljesen ki tudom kapcsolni. Nem gondolok semmire. Tudom, hogy sok embernek rémisztően SOKK vagyok. De ezek az emberek meg kevéssé érdekelnek. Előbb vagy utóbb mindenki megtalálja azt az embert aki pont hozzápasszol. Mondom én aki 10 éve nem találja. Nem szabad lemondani erről. Ezt minden olyan nő és férfi társamnak üzenem aki már elfáradt: nincs veszve semmi. Én ezt úgy fogom fel, hogy valami nagyon jót tartogat nekem az élet.
Ezt a dalt a mai Hősöknek küldöm: a Nyuggereknek!!!