Hètfőtől vasàrnapig

Ma màr hétfő van, de vegyük a múlt hetet. Akkor is volt egy hétfő amikor is délután elmentem az első gyògytornámra. Viszonylag korán odaértem, egy bàcsika üldögélt ott, lehuppantam mellé. Beszèdbe elegyedtünk Dzsordzsnak hívták és kanadai állampolgàr is, meg magyar és amit akarsz. Befèrtem az első 10 főbe. A gyògytornász lány olyan igazi klasszikus oktatò volt és kicsit diktàtor típus, már csak az ostor hiányzott a kezéből. Ezt leszámítva kedves volt, mosoly nélkül. A torna 30 percig tartott. Az első néhány gyakorlat amit háton kellett végezni viszonylag könnyen ment, aztán jött a hasra fordulás az már nem volt olyan egyszerű. Sőt ott már majd’besz@rtam. De végig csináltam. Kemèny voltam. Este egy jò kiropizàsra is elmentem. Csak, hogy kerek legyen a nap.

Kedden a rheuma következett, este…nos az egy èrdekes esemény volt. A doki nagyon kedves volt. Hümmögöt néhányat majd közölte, hogy a sérvem le van szakadva és érzőideget nyom. Ez azèrt vicces mert a neurològus azt mondta nincs baj. A rheumàs nézett rám felvont szemöldökkel mintha kábé én lennék megzavarodva, majd közölte, hogy ott van az MR eredményemen latinul a diagnòzis és ő nem érti, hogy nekem ezt hogyan mondhatták nem sèrvnek. Nah mindegy. A torna mellé kaptam gyògyfürdőt meg háton úszást…6000.- helyett csak 2200.- plusz a masszàzs 1800.- A jò hír, hogy 1-2 év alatt rendbe tudom tenni magamat. A rossz hír -bàr ez szubjektív-, hogy úszhatok életem végéig. És itt jön a kis csavar. NEM TUDOK HÁTONÚSZNI. Ha ha ha 😁😁😁😁😁😁😁 vicces….jò nem az. Nincs nagy baj. Kerestem úszòiskolát, felnőtteknek. Holnap reggel megyek is. 7:15 az első úszàs. Úgy fogom fel, hogy megtanulok újra jàrni. És lehet bután hangzik lassan 38 éves fejjel de a legjobb szeretnék lenni amatőr szinten. Ez lesz az új hobbim. Első körben heti 2 alkalom.

Szerda+csütörtök dolgoztam. Csütörtökön az új vezetőmmel voltam, Pán Pèterrel. Még nem tudok nyilatkozni. Mivel bevásàrlòközpont nap volt ezèrt arra se volt időnk, hogy fingjunk kettőt. Első blikkre nem ijesztő. Állítòlag diktátor. Mint tudjuk én az ilyen emberekkel jòl ki tudok jönni. Nem lesz baj. 😁😁😁😁

Hihetetlen de most 6 szabadnapnak örvendek. Minél többet pròbálok pihenni. TÉNYLEG. Annál is inkább mert folyamatos fájdalmaim vannak. Néha jobb, aztán rosszabb, majd mégrosszabb. Ez azaz állapot ami csak úgy magátòl nem fog helyre jönni. Sok munka, energia, pènz. Egy életre megtanuljuk, hogy az egészségünk a legfontosabb. MINDIG. Ezt ne feledjük el, ahogyan azt sem, hogy megfizethetelten a jò egészsèg állapota.

VIGYÁZZATOK MAGATOKRA!!!

Szombaton elmentem és beszereztem, 1 részes nagyon szexi fürdőrucit – olyan vagyok benne, mint egy jòllakott napközis -, választottam hozzá egy szèp színes úszòsipkát és egy pink színben pompázò úszòkukkert.

Vasàrnap tettem a semmit de azért rendre vágtam a lakàst.

Most épp Pünkösd hétfő van. 14:08. Libunak épp varrják a jobb vállát. Nagyon jòl viseli. Igazábòl meg se kottyan neki. Ès nagyon szép lesz szerintem. 😇😇😇😇

Ezek mennek meg a bárányfelhők. Megváltozott az idei fontossági sorrendem és a programjaim sorrendje is. Talàn beleszeretek az ùszàsba. Az biztos, hogy test karbantartásnak is jò lesz. Nem leszek pufòk többé. Helyette erős, egészséges, izmos. Jövőre majd jöhet a kèt részes fürdőruckò.

Pasik…no comment…beszélgetek velük a semmiről, leginkább. De ugyanott vagyok ahol eddig SEHOL. Most ez annyira nem is èrdekel. Osztani jò őket. Ès meg is teszem. Nevelgetem őket. 😂😂😂😂 màr akit lehet.

Hozzászólás