Melyik témával kezdjem? Újra szingli lettem – bár ha jobban belegondolok sosem voltam igazán kapcsolatban – vagy inkább azzal, hogy baj lesz nagyon nagy baj.

Legyen a szingliség, mert az egy sokkal szórakoztatóbb téma, legalábbis a másik témához képest. Ugyebár nagyon romantikus bejegyzéseket írtam – szám szerint kettő – egy srácról amit akkor úgyis gondoltam de aztán valószínűleg a távolság miatt is meg mert igazából nem a fiúba hanem az érzésbe voltam belehabarodva. És ez nagyon jó is volt de a 184 km az 184 km. Neki is van egy élete, munkája és nekem is van. Már nem vagyunk 20 évesek. Békében elváltunk, persze egy hét elteltével elkezdett írni de hárítom a közeledését mert nem vezet ez sehova. Elkezdtem ismerkedni valaki mással, és a neten ez is olyan szépnek tűnt de már vénróka vagyok ismerkedés terén, sok újat már nem lehet mutatni nekem. Találkoztunk és persze ő odáig volt meg vissza de én nem. Semmit nem éreztem. Pedig szerettem volna. De ezt nem lehet kierőszakolni a másik emberből. A pici fűszer, vonzódás…amitől más lesz minden.

Mostanság nem vagyok jó passzban ezt érzem is magamon, egészen más gondolataim vannak amikkel csak zsonglőrködöm, hogy ne nyomjanak agyon egy óvatlan pillanatban. De persze nem veszem magamra a dolgot, persze hátat sem fordítunk mert a család az család. A testvérem a testvérem akkor is ha megszégyeníti magát még jobban a facebookon. El is érkeztünk a másik témához avagy a tékozlófiúhoz aki most épp szakállat növesztett amivel olyan lett a külleme mint egy hajléktalan. Egy kibaszott hajléktalan. Azon gondolkodtam, hogy átmegyek a másik lakásba és megnézem, hogy nem e lovasított meg bármit is szobámból. Mondjuk a trxemen és a bordásfalamon kívül már nem nagyon van ott érték. Olykor úgy érzem ez a lejtő végtelen. Mert ő még mindig képes lejjebb csúszni annak ellenére, hogy pár hónapja majdnem meghalt. Más embert ez már azért megrémisztett volna…őt ez sem. Szerintem már nincs tudatánál. Nem tudja ő maga sem, hogy ki ő. Az a valaki már nincs meg.

Kedves Magyarország szeretném megkérdezni tőled, hogy mi a faszért zárattad be az állami helyeket. Járóbeteg rendelés mániás depressziósoknak és bipolárisoknak. Te normális vagy bazdmeg? Mert szerintem nem vagy az. Ebben az országban megfázni sem érdemes, az meg ha van esetleg egy komolyan pszichés betegséged, hát old meg. A családnak nulla joga van. Vagy bedugom egy olyan helyre ahol szét kínozzák és ki tudja hogyan alázzák meg. Mert ez sem olyan hihetetlen manapság, sőt. Okádok az országtól, okádok a tehetetlenségtől, okádok, hogy nem tudok mit tenni a várakozáson kívül és mindig összerezzenek ha a családomból/barátaim közül hív fel valaki este kilenc után…vagy épp munka közben…és a mondatot így kezdik: ne ijedj meg de…!!! És az ostoba fasz barátai vagy kik…mert egyiket sem ismerem…kik ezek az emberek teszik alá a lovat a neten és a való életben. Nem tudom ki lenne képes hatni rá, hogy beszéljen vele. Megértesse vele, rávezesse…nagy a baj. El kell kezdened egy másik utat mert a mostaninak csak a sötétség lesz a vége. Nem tudom minek kell történnie. Már nem tudom. Én már csak stresszelek, nem alszom innen a háttérből és rengeteg csokit megzabálok. Ez a kókuszkockás bocicsokoládé egy álom nekem. Azt hiszem csak azokat érinti meg ez a téma akik ismerik is őt régóta, egy értékes ember. De mára már nem tudom ki ő. Személy szerint félek tőle. Bár sose bántott fizikálisan csak max üvöltözött velem a telefonba vagy mocskos üzenteket küldött. Nem tudom mi a jobb ha megütik az embert egyszer vagy olyan smseket kap amiket nem lehet vissza szívni. Nem tudom mi lesz de talán most először félek, hogy itt ez csak rosszabb lesz. 😦 Ő nem fog segítséget kérni, mi nem dughatjuk be akarata ellenére sehova. Nem tudok mosolyogni. De erősnek kell maradnom. Mert ez a feladatom. Az én lábaim nem rogyhatnak meg. 12 évvel ezelőtt sem rogytam össze, most sem lehet. Holnap elmegyek dolgozni és reggel 9től este 9ig mosolyogni fogok. Belül pedig enni fog az ideg. Mert ez sem egy gomb amit ki-be kapcsolgatunk. Pedig mennyivel könnyebb lenne.

Fura dolgot kérek. Imádkozzunk és gyújtsunk meg egy mécsest, talán mormolhatunk olyat magunkban: Kérlek angyalok adjatok erőt és útmutatást. Neki egy löketet, hogy felismerje a bajt. Jussunk el oda, hogy segítséget kérjen. Záros határidőn belül. Mert egy hajszál választ el minket olyan dologtól amit lehet nem lehet majd visszacsinálni.