…emlékeztek a faliórára amit már sehol se találtam? Vasárnap Zsunt felkarolva elmentünk az utolsó ilyen üzletbe és ott volt. Konkrétan sikerült felsikítanom az üzletben örömömben, egy bácsi egyből rám nézett, hogy mi a francnak örülök ennyire. Hát ennek a csudaszíp órának. Egy orgazmus. Vettünk egyen bögrét is amiből szerintem én még veszek párat, ha mindenki teázna nálam…egyszerre. Mivel kávé nincs. Ezt már három ember szóvá tette, nah nem rosszból de hát milyen vendéglátó vagyok. – Amúgy minden más van. – Lakásom befogadó képessége egyszerre max 5 fő. Eddig 6 ember volt nálam. Igazából még 7 főre “várok”. Nem viszem túlzásba ezt sem. Biztos tök gáz…blablabla…mint amikor egyedül futok. Mondjuk most azt sem egy darabig…!

Tegnap (kedd)! Pinkyvel töltöttem a napot. Ő egy olyan barát aki máshol él (számomra a legjobb helyen), vannak gyermekei akik már nem is olyan kicsik de még azért gyerekek. Minden beszélgetésünket onnan folytatjuk ahol iksz ideje abbahagytuk. És tegnap nagyon sokszor volt olyan pillanat amikor egymásra néztünk én pontosan tudtuk mit gondol a másik, mosolyogtunk. A reggeli rossz hírt kénytelenek voltunk vásárlásba fojtani. Nekem sikerült vennem egy olyan kabátot, hogy basszuskulcs de kurva drága volt és olyan csodálatos hogy szerelem volt első látásra. Bementem a boltba megláttam és tudtam, hogy ha jó rám akkor megveszem nem érdekelnek a nullák. Kicsit nehezen barátkoztam meg a méretével de ez egy kabát, nem árt ha elférünk benne. És még egy törpe tacsit is eltudunk bújtatni alatta ha úgy hozza a helyzet. Hihihihiiiiii

Már vasárnap éreztem, hogy a derekam nem az igazi, de hétfőn leszartam, annyi dolgom volt, hogy nem foglalkoztam vele. Este felé már nehezen ment az ülés, kedden csak akkor ültem le amikor nagyon muszáj volt. Utána úgy álltam fel mint 90 éves mamóka, bár lehet ők is gyorsabban pattannak fel. Délután meglátogatott egy hát végül is mondjuk barátnak az illetőt aki hatalmas szeretethiányban szenved és tudom ez most hihetetlen lesz nektek de nemet mondtam a keringőre. Főztem teát, felragasztotta a tapaszokat amiket nem tudtam volna egyedül. És egy kis ölelgetésen és azon kívül, hogy a fejét az ölembe hajtotta behunyta a szemét és közölte, hogy így el tudna aludni, itt a nyugiban velem miközben simogattam a buckóját semmi más nem történt.

Évek teltek el és bár akkor x éve jó volt a bolondozás vele de ami akkor volt már nincs meg. Amin teljesen meglepődtem, amikor azt mondta tudja Ő baszta el akkor. Mert ez komolyabb is lehetett volna de egy pöcs volt. Azért a pasik nem sokszor mondanak ilyet, vagy mondjuk soha. De most kapcsolatban van…és persze “nem olyan egyszerű”. Blablabla. Ilyenkor – sem – próbálom nem magamhoz mérni az embereket, mert nekem ez is az. Szeretem? Tudnék nélküle élni de nem akarok. Ő az az ember aki mellett el akarok aludni minden éjjel, a lábam az ő lábához érjen akkor is ha az enyém baromi hideg, róla szeretnék gondoskodni. Meg simogatni az arcát amikor felébredek. Az ő illatát beszívni. Támogatni, nevetni, tisztelni, becsülni, szeretni teljes szívemből az idők végezetéig. Igen ez nekem tök egyszerű mert akarom őt vagy sem. Az ember szíve mindig tudja vagy a lelke. Ha nem tudja…nos az is egy válasz. Szerintem.

Szóval amíg itt volt és dumáltunk addig az én gondolataim olyan messze jártak. Mint ide Bora Bora. És tudom – az agyam, szívem, lelkem -, hogy most ezt az ajtót be kell hajtanom egy kis időre. Mert nekem hiába egyszerű a képlet, neki nem az. És nagyon sok időre lesz szüksége, hogy helyre rázza magát. Abban sem vagyok biztos, hogy akarja e…most azt látom ha ránézek, hogy nem, teljesen szétcsúszott és mindent rám vetít ki. Senkinek sem kívánom azt a két napot amikor már nem mertem hozzászólni, persze az én viselkedésemben is volt kivetni való de amit benyeltem tőle…pont Nyestnek mondtam, hogy mást negyed ennyiért úgy felrúgok a csillagos égig, hogy napokig fog visszazuhanni. De nem tettem. Inkább nem mondtam semmit, aztán persze igen mert én az a típus vagyok aki nem tud úgy lefeküdni aludni ha nincsenek tisztázva a szituk. Bár most így visszagondolva lehet akkor is inkább kussolnom kellett volna. Tudom nem szép de üvölteni tudtam volna ehelyett csak álltam és nyeltem. Most nem nagyon tudom mit érzek, gondolok. Mert ami számomra egyértelmű volt az most egy katyvasz lett és én ezt nem szeretem. Nem tudom értelmezni. Majd lesz valami…aha! És mikor? És mi? áhhh…faszom. Tudom bocs ne beszéljek csúnyán…pfff! Amikor nagyon ideges volt a Szatyiba Zsének mindig csak annyit mondtam: Gecisfasz. Tudom undi de van, hogy kicsúszik ez meg az a szánkon. Ti sem vagytok szentek. De majd figyelek, hogy az hagyja el a számat, hogy a macskarúgja meg vagy amanóba!!! 😀 😀 😀 😀 Gyakorlom a tükör előtt. Mert hát abba is jobb ha belenézek. VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ SEGÍTSÉÉÉÉG!!!

11:11 Bakter délben az ikeában akartam lenni…és hát a sebesség amivel közlekedni tudok, mert a sztorinak az a vége, hogy ugyan felkerült a két tapasz éljen, megittam egy port is, hogy az majd reggelig kiüt és nem lesz baj de ez nem jött össze, mert hajnalban lapos kúszásban le a galériáról majd át a járda túloldalára mert az igazság odaát van, vagy ha az nem is de az ügyelet igen. Nem tudom első blikkre mit gondoltak rólam: pizsiben, köntösben és kabátban, papucsban…ki ez az idióta. 😀 😀 😀 rezzenéstelen arccal kértem, hogy adjanak valamit amitől el lazulhatok mert különben állva fogok aludni. Nem szeretem ha tűvel szurkálnak de hát nem volt mit tenni…tű bedöfi. Majd megkérdezték hol lakom, mire mondtam, hogy csak itt szembe szóval haza tudok menni, kicsit remegtek a lábaim meg olyan furán éreztem magamat de megoldom egyedül. (ezért senkit sem fogok felébreszteni, nem a lábam szakadt le) Biztos ami biztos az egyik ápoló elkísért aki közölte, hogy eszméletlen vagyok mert más ilyenkor már sír meg hisztizik. Én meg csak mosolyogtam amikor ezt mondta. 🙂 Majd közöltem, hogy a fájdalom küszöböm sajnos vagy sem de elég magas már. Reggel aludtam pár órát.

Szerettem volna elküldeni neki a kabátot amikor próbáltam, vagy éjjel ráírni, hogy most basztak belém egy hatalmas tűt de nem tettem. Azt hiszem nem írok neki többet. Gondolni fogok rá de nem osztok meg vele privát infót, mert nem szeretném ha a napi rutinja felborulna. És hát ki vagy én, hogy ezt merészelem tenni…?

a daginyuszi.

Nagyon fura álmom volt abban a két órában amit sikerült átaludni. BigPível álmodtam, szerintem 10 éve nem volt “közös” álmunk. A sztori lényege az volt, hogy álltam valahol és Ő hátulról belém csimpaszkodott majd repülni kezdtünk, elvitt egy csúszdához ami végtelen hosszúságúnak tűnt, a végén a tenger volt. Nagyon féltem és Ő ezt tudta, egyre szorosabban fogott, nem szólt egy szót se. Együtt csúsztunk le a mélybe és bukkant fel a fejünk a víz felett, nevettünk és azt mondta: képes vagy rá.

Jó lenne tudni mit jelent ez, talán a lelkem mélyén tudom is. ❤ ❤

Nyest a minap megemlítette, hogy: ugyan mi ez? ki ő? Ennél már sokkal rosszabbat megéltünk. Valóban ahhoz semmi sem fogható. Soha sem lesz. Talán nem “illendő” ahhoz mérni helyzeteket de aki megéli a számára legfájdalmasabb dolgot…ezek a kis játszmák jelentéktelenek. Persze akkor ott kicsit bosszantanak de tovább kell menni mert az élet továbbra is rövid.

Az élet szép. Még így derékfájósan is.

Kár, hogy neki nem tudom megmutatni…mennyire egyszerű és szép akkor is ha olykor fájdalmas. 😇🙈