Gyakran úgy érzem annyi minden van a fejemben, hogy nem tudom mit emeljek ki. Ne legyen unalmas az írásom. Szórakozzatok is kicsit vagy inkább ríkassam meg néhányotokat. És azt sem feledhetjük el, hogy a nagy számok törvénye szerint ezt magam miatt írom.

A múlt hetem második fele részben egy rémálom volt, a fosás az egy dolog de ha mellé párosul egy szűnni nem akaró fájdalom akkor az már más tészta. Ha másra nem akkor arra nagyon jó volt ez a 4 nap, hogy leosztott egy hatalmas pofont az élet nekem. Avagy figyeljünk oda magunkra, mert ez a legfontosabb. Tegnap beszereztem néhány hasznos dolgot a jövőre nézve és bele is vetettük magunkat az alkotásba. Ahogy mondani szokás, az vagy amit megeszel. Nos ez esetben tegnap zabpalacsinta voltam, ma reggelire zabkása, ebédkor meg saláta. A vacsorát meg majd még kitalálom. Nagyon élvezem a konyhatündér pozíciót. Csak azt sajnálom, hogy Anyukám ezt nem látja. Bár tudom Ők onnan fentről mindent látnak. Legalábbis bízom benne, hogy ez a mendemonda igaz.

Tegnap részt vettem egy búcsúztatón. Mielőtt elpatkolok egyeztetnünk kell, hogy hogyan szeretném. De most nem erről szeretnék írni. Emlékszem amikor Édesanyám temetésére nem jött el egy számomra nagyon fontos ember. Mert “dolgoznia kellett”. Tudtam már akkor is, hogy ez csak kifogás. Ez is. Nekem hetekre volt szükségem, hogy ezt megemésszem és jó pár év, hogy megbocsássak. Egy világ omlott össze bennem és el kellett fogadnom a tényt, hogy már nem lehetünk barátok. Kiíródott életem történetéből. Azt hittem és reméltem, hogy mindig az életem része lesz de nem. Egyszerűen már nem beszélünk. Akkor rá kellett jönnöm, hogy a maga módján voltam fontos neki, ezzel nincs is semmi baj csak ez nekem sosem volt elég. Igazából azt próbálom leírni, hogy vannak helyzetek amikor magunk elé kell helyeznünk valaki mást, mert fontos számunkra. Az amin keresztül megy, a fájdalma. Vannak dolgok amik nem rólunk szólnak. Mi csak mellékszereplői vagyunk és a legkevesebb amit adhatunk az a támogatásunk. Nem kell mondanunk semmit sem, aki igazán ismer minket annak pontosan elég a jelenlétünk.

A hajóról csöndben figyeltem a tájat, az ősz csodálatos színeit, a fák alakját. Megfigyeltétek már a természetet? Mennyire magával ragadó tud lenni. Imádom. Szerintem az ősz a legszebb évszak, rengeteg színt használ és ezek megnyugtatóak. Járjatok nyitott szemmel, de ne csak nézzetek hanem lássatok is. Lássátok meg a csodát a mindennapokban mert ott vannak. ❤

Azt hihetitek, hogy meggárgyultam és kezdek olyan lenni mint az a szakállas prédikátor csávó a vidám vasárnapban. 🙂 Valóban történt velem valami.

Mostanában minden nap hálát adok reggel és este. Pl az ételért, a napsütésért, a barátaimért, mert egészséges vagyok, a családomért, az új emberekért akik beléptek az életembe és persze azért is hálát adok akik nem léptek be.

Nyugi nem lettem valamiféle hajmeresztő szekta tagja, egyszerű a válasz, megtaláltam önmagamat. Felszabadultam a saját korlátaim alól.

Nagyon sajnálom azt az embert aki teljesen félreismert engem és 3 beszélgetés után azt hiszi, hogy ő most aztán tényleg mindent tud rólam. Hát nem. És valószínűleg nem is fog, mert rossz érzésem van vele kapcsolatban. Ezt az ajtót még most bezárjuk. Amíg nem rozsdás a kilincs.

És itt van Ő akivel áhhh nem tudom, vagyis ez hülyeség mert tudom. Sokkal előrébb vagyok mint Ő. Amit én most tudok, ahhoz neki még kell vagy fél év. Tegnap csak álltunk egyik lábunkról a másikra. Ez elég mókás volt. Ahogyan a nagy elálló fülei is azok. Mégis imádom őket. Egy mágnes. Egyszerűen csak egy mágnes ami megmagyarázhatatlan módon magához húz. Állandóan akarnám érinteni. Ùgy ahogyan mèg senki nem tette. A lelkèt simogatnàm meg. 💚💛💙 Nem tudom miért. Már jó ideje nem keresem az okát. A távolság “jót fog tenni”…elválaszt minket. Ez az egyetlen megoldás.

Talán egy nap majd újra találkozunk. Akkor már minden más lesz.

Minden rendben van. 🙂

Jò reggeltet, szerda 5:15 76-os trolira várva. Jelentem gumicsimma a lábakon felőlem eshet is és a szép ùj bármilyen időjáràst kibírò kabim. Nem nem vagyok feltűnő…sárga. Mindenki más fekete, a megállòban majd a járművön is. Máson is van vastag kabi szòval nem szùrtam el. Most már amúgy sem lehetek beteg.

Onnan tudom, hogy bizonyos emberek olvassák a blogomat és meg is sèrtődnek, hogy nem reagálnak az üzenetemre. Azért ez számomra mòkás. Mert azt mondta ő kikèri magának sose olvassa a blogomat mert az tùl személyes. Ès bár tudom, hogy a legutòbbi bejegyzésem némileg élces volt de vállalom minden szavát. Egyébként ez csak a saját véleményem szóval nem kell duzzogni. 😁😁😁

És most következzen, egy költői kérdés:

Milyen ember az olyan aki jòl tudja, hogy a másik ember valami végzetes bakifolytán gyengéd èrzelmeket táplál iránta DE ő erre fittyet hányva beszél neki a magánéletről meg, hogy közös lakàs és satöbbi. Most komolyan ha tudom, hogy tetszem valakinek akkor TAPINTATBÒL nem beszélek a párkapcsolatomròl, mert tudom nem esne jòl neki. Nem kínzom a màsik embert. Persze nem vagyunk egyformák. Mégsem akarom bántani a másikat. Nem teszek félreèrthető gesztusokat. Oda figyelek magamra. 🙈🙉🙊

Dühös vagyok, leginkább saját magamra. Mert hagytam elgyengíteni egy olyan ember által a lelkemet aki ha jobban belegondolok…de nem akarok jobban belegondolni. Minden nap dolgozom azon, hogy kedves legyek vele. Ennyi. Viszont a virtuális világban hadd puffogjak ha épp fáj. És most fáj. Nem akartam, hogy így legyen. Ezt sosem kérjük, választjuk. Kialakul. Akarjuk vagy se. 🙄💔 …

Azért a végére legyen egy vicces sztori is. Mert hát tegnap kitöltöttem az ásszisztensi kártyámhoz a papírokat, gondoltam magamban milyen kurva ügyes vagyok. Eszembe jutott R. aki az egyik legokosabb csopitársam volt a suliba…csak felhívom, hogy jòl csináltam e azt amit. Háh nyílván nem vagyis kihagytam 2 kör papìrmunkát. Szòval ma elkezdek nekifutni a dolognak lesz vagy másfél hònap mire mindent megkapok. Az ember csinál egy sulit aztán legyen kamarai tag havi ezer forint, legyél nyilvántartàsba véve aminek a regidíja háromezer pénz. De a cél a fontos. 😋😋😋

Nagyon para ez a szél…ijesztő.

Nem sajnálok semmit. Nem Neked fáj hanem nekem. 😇 de mégis én vagyok pozitìv és mosolygok.

Igazuk volt. Nekik akik mindent jobban tudnak az életről, sorsról, találkozásokról és, hogy a váratlan dolgok a legjobbak. Talán azért választanak el az égiek embereket, hogy a következő találkozáskor tudják segíteni egymást vagy jobban értékeljék a kapcsolatot, értéket ami közöttük van. 7 év után ugyanott folytattuk ahol abbahagytuk. Mindkettőnknek felnőtt élete lett, mégis megpróbálunk havi 1-2 reggelit besuvasztani. Mert enni kell. Az is megeshet, hogy ez az embere billent át minket a libikóka magasabbik ágára ahonnan csak pár lépés a mennyország, avagy a változás amire most értünk meg. Pont most. A legjobbkor történt meg. Teljesen fel vagyok dobódva ettől az egésztől, mert az álmok kemény munkával valóra válhatnak. Függetlenül attól, hogy ki épp milyen anyagi helyzetben van vagy épp hány évesek vagyunk. Mert ha valamit igazán szívből szeretnénk azt el tudjuk érni. És igen le kell mondanom néhány dologról a jövőre nézve de ki fogom bírni mert ez most mindennél fontosabb. Vannak dolgok, helyzetek, munkák, érzések amiért érdemes tovább harcolni. Sőt úgy gondolom ezek építenek minket igazán, nem adjuk fel. Bátrak vagyunk és nem félünk semmitől. De ha mégis megijedünk az árnyaktól akkor ott vannak a Csodálatos Barátok akik biztatnak minket, hogy menjünk és csináljuk és persze Hókipóki. ❤ ❤

Őszintén szánom azokat az embereket akik semmi mást nem csinálnak csak nyomatják, ezt a minden szar szöveget, meg a mindenki más egy szar. Semmi más. Fárasztó, üres. Az emberek mindig a legváratlanabb helyzetben mutatják ki a foguk fehérjét. Ez így volt tegnap is és ma is. Nem sokat várok másoktól. Annyit sose mint amennyit én adok, teszek mert tudom a nyomába se érhetnek. És bár tudom nem számít mások véleménye de olykor én is odacipelném azt a bizonyos tükröt. Az illetőt a székbe lökném és elé tenném. KÉRLEK NÉZZ BELE!!! MIT LÁTSZ? EGY BOLDOGTALAN EMBERT AKI SEMMI MÁST NEM CSINÁL CSAK KIVETÍTI A SZARJÁT MÁSOKRA! Nem csak Te, hanem más is. És igen, képtelen vagyok tisztelni az ilyen embereket. Akik előadják, hogy mekkora királyok a trónon de közben lenéznek, pedig ugyanolyan büdöset kakálnak mint Te. Nem haragszom rájuk. Csak eddig akiről azt gondoltam nem kretén az bebizonyította, hogy az és most azért haragszik rám, mert én követem az álmaimat. Ítélet? Guillotine általi halál. 🙂 🙂 🙂

Tudjátok vannak azok az emberek akik mindenkire fröcsögnek. Nos biztosak lehettek benne, hogy ezek Titeket is ugyanúgy kifröcsögnek a hátatok mögött. Én nem szeretem ezt az egymás háta mögötti kutyulászást, mostanában már azt vettem észre magamon, hogy megvonom a vállaimat. Mosolygok magamba és ezzel ki is nyúlt a dolog. Sajnos nekem van ilyen kollégám, meg olyan is akinek minden rossz. Biztos jó ember és velem normális de csak panaszkodik. Ez vajon otthon is ezt csinálja? Szörnyű ez a sok NEGATÍVSÁG!!!

Szép lassan kilépegetek az életedből. Egyre kevesebb lesz a közös munka…elmaradnak az üzenetek, bármennyire is nehéz lesz az elején – nem fogok hazudni magamnak, az lesz – de tovább kell lépnem. Neked pedig meg kell találnod önmagadat, ami addig nem fog megtörténni amíg homokba dugod a fejedet és bebeszéled magadnak, hogy ez így jó. Dehogy jó…boldogtalan vagy, látom rajtad. Nem ismerlek régóta de a szem valóban a lélek tükre és ha nem lennél egyre idiótább velem akkor Te is belátnád. Látom a szomorúságot, a fájdalmat ott legbelül. Nem elemezlek de valakinek ki kell mondani. És ha belegondolok, hogy mennyire fiatal vagy és simán el tudnál ebben a semmilyen kapcsolatban élni. A Te életed, pontosan tudom, majd ha elváltok jussak eszedbe. Mert ennek ez lesz a vége. Vagy tedd tönkre az életedet és ismétlődjön meg a sztori újra és újra. Már nem tudok kedves lenni, mert nem megy. Vagy nem beszélünk vagy vitatkozunk. Mennyivel könnyebb lett volna kufircolni egy hatalmasat és most nem lenne bennünk ez az idióta feszültség. 🙂 🙂 🙂 Rég túl lehetnénk ezen az egész szarságon. Néha még eszembe jut, hogy vajon milyen lehet megsimogatni az arcodat, annyi lehetőség lett volna megtenni de minden egyes bunkó beszólásoddal a kezeim egyre eltávolodtak Tőled. Talán búcsúzóul megteszem…hiszen nem látlak többé.

Rám egy új élet vár…ha nem teszel meg mindent akkor nem lesz benne helyed.

Nem tudom. Tudom. Nem akarom. Akarom. Megérinteném. Nem érinteném meg. Megittam ma majdnem egy üveg bort. Nem ittam ma meg majdnem egy üveg bort. Sírni fogok. Nem fogok sírni. Erős vagyok. Erőtlen vagyok. Megtenném. Nem tenném meg. Hazudni szeretnék. Nem tudok hazudni. Összecsokoládéztam az éjszörömet. Nem csokoládéztam össze az éjszörömet. Megsimogatnálak. Nem akarlak megsimogatni. Hozzád bújnék minden éjjel. Nem akarok hozzád bújni minden éjjel. Hazudj nekem. Ne hazudj nekem. Ölelj át és súgd a fülembe újra, hogy jó az illatom. Ne ölelj meg és súgd a fülembe, hogy jó az illatom. Fáj. Nem fáj. Ki fogom bírni. Nem fogom kibírni. Neked adnék mindent. Nem akarok neked adni semmit. Ölelj meg újra és újra. Ne ölelj meg többé. Mondd ki amit gondolsz. Ne mondd ki amit gondolsz. Legyél velem akkor is ha ez csak ennyi. Ne legyél velem, mert többet érdemlek. Engedj el. Ne engedj el. Maradj itt. Menj el. Hagyj összetörni. Ne hagyj lent. Fogd meg a kezemet. Engedd el a kezemet. Tedd meg végre. Ne tedd meg. Engedd, hogy neked adjam azt amit szeretnék önzetlenül. Ne engedd, hogy neked adjak bármit. Nem akarom, hogy fájjon.  Érezni szeretném. Nem szeretnék érezni.

Képes vagyok spiccesen félig sírva írni. Erre mindig képes leszek. Írni. Akármilyen állapotban legyen is a lelkem.

Ez most ilyen lett. Pozitív és negatív. Elgondolkodtató és még sem. Érthető és érthetetlen. Én értem. Ti nem biztos. Baj. Nem baj. Semmi sem az. Bassza meg.

Az a jó, hogy van egy pont ahonnan már nincs lejjebb. Akkor én most egy kicsit elfekszem itt. Hanyatt dobom magamat és bámulom a csillagokat. Most így jó.

A bor elfogyott.

 

A két legkedvesebb szám számomra. Mindig üvöltve, sírva, nevetve. ❤

Szeretem.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a hónap nem más, mint a bocsánatkérések sorozata. Emberek egymástól függetlenül a múltamból egy hét elcsúszással kértek elnézést, amiért pöcsök voltak évekkel ezelőtt. Vicces. Tegnap reggel egy üzenetet kaptam az egyik ex-legjobb barátomtól, évek óta nem beszélünk, a sztori végtelen hosszú és talán még sem. Egyszerűen más utakon járunk. Ennyi történt. Péntek reggel együtt fogunk reggelizni. Kérdőjelek tömkelege van bennem de mindenkit meghallgatok. Mert én ilyen vagyok, sok sok emberrel ellentétben. Nekem ez nem fáj. Ahogyan az sem, hogy segítsek, ha arra van szüksége. Nem derogál, akkor sem ha a derekam ismét le akar szakadni vagy  mások azt gondolják, hogy ki akarok bújni a randi alól. Nincs erről szól. Bizonyára én egy idióta vagyok, mert nem akarom, hogy például a kollégám leszopizza magát pénteken, szombaton vagy vasárnap…és jövő hét kedden lesz a következő szabadnapom, hát így. Ezt valaki vagy megérti és a megoldást kezdi keresni ahelyett, hogy azt mondaná hisztizem, csak mert nem akartam, hogy azt gondolja nem akarok találkozni. De szeretnék csak nem tudok ezer felé szakadni. Azt hittem menni fog de nem.

Élhetnénk egy szép világban is, ahol az emberek ahelyett, hogy gáncsoskodnak segítenék egymást. Ahelyett, hogy kígyót-békát szórtok a másik háta mögött, inkább szépen beszélnétek róla, vagy ne mondjatok semmit. De ez az örökös fröcsögés és mindig minden szar hozzáállás sehova se visz. Megrekedtek. Valahol ott lent. A semmilyen megállónál. Panaszkodtok, morogtok de a világot nem teszitek szebbé. A kollégáim többsége semmi mást nem csinál csak panaszkodik. Én is fáradt vagyok. néha nekem is fáj. De akkor inkább csöndben vagyok. Csinálom a dolgomat. Ha elkezdenék szenvedni attól nem lesz jobb, sőt. Ugyanolyan szar maradna és az idő ólomlábakon járna. Kell ez nektek? Szerintem nem.

Tudom nehezen hiszitek el de én minden nap mosolyogva kelek, akkor is ha ez hajnali fél 5kor történik meg. Jókedvvel megyek dolgozni és próbálom tartani magamat akkor is amikor meglátom egy két kollégám savanyú arcát és elkezdik ontani a fost. De szar is az élet, jah nem nem az, nehézségek vannak, lesznek is. Az élet ettől élet. Megy, zajlik, szalad. Az enyém sem könnyű. Most elég sok akadály van előttem amivel meg kell birkóznom de tudom sikerülni fog. Pedig egy két kakát a hátam közepébe se kívánok.

Tegnap sikerült egy kis időt együtt tölteni a Borsóval, nagyon jó volt. Ő mindig az az ember marad aki tiszta szívű, kitartott mellettem amikor senki más, sajnálom, hogy a süllyedőhajón maradt és magára van utalva de tudom megállja a helyét, mert egy talpraesett tökös csaj aki sosem fog behódolni vagy eladni a lelkét aprópénzért.

Most jól esne egy ölelés.

Nem tudom hányszor hallgattam meg tegnap, ma…és hányszor fogom holnap vagy azután. Libabőrös leszek tőle. Imádom. Te jutsz róla eszembe, Te akit nem ismerek, nem tudom hol vagy. Talán csak a fejemben létezel…még.

Másik idősík: a fiú és a lány egyre eltávolodik egymástól. Mert semmi sem az aminek látszik. Csak szeretnék, de olykor áldás a felismerés. Vannak dolgok amiket meg kell tennünk amíg nem késő. Ez is egy olyan dolog…elsétálni.

“Soha ne bízz senkiben, aki arra vágyik, ami a tiéd. Barát vagy sem, az irigység egy elsöprő érzelem…”  (Eubie Blake)

…emlékeztek a faliórára amit már sehol se találtam? Vasárnap Zsunt felkarolva elmentünk az utolsó ilyen üzletbe és ott volt. Konkrétan sikerült felsikítanom az üzletben örömömben, egy bácsi egyből rám nézett, hogy mi a francnak örülök ennyire. Hát ennek a csudaszíp órának. Egy orgazmus. Vettünk egyen bögrét is amiből szerintem én még veszek párat, ha mindenki teázna nálam…egyszerre. Mivel kávé nincs. Ezt már három ember szóvá tette, nah nem rosszból de hát milyen vendéglátó vagyok. – Amúgy minden más van. – Lakásom befogadó képessége egyszerre max 5 fő. Eddig 6 ember volt nálam. Igazából még 7 főre “várok”. Nem viszem túlzásba ezt sem. Biztos tök gáz…blablabla…mint amikor egyedül futok. Mondjuk most azt sem egy darabig…!

Tegnap (kedd)! Pinkyvel töltöttem a napot. Ő egy olyan barát aki máshol él (számomra a legjobb helyen), vannak gyermekei akik már nem is olyan kicsik de még azért gyerekek. Minden beszélgetésünket onnan folytatjuk ahol iksz ideje abbahagytuk. És tegnap nagyon sokszor volt olyan pillanat amikor egymásra néztünk én pontosan tudtuk mit gondol a másik, mosolyogtunk. A reggeli rossz hírt kénytelenek voltunk vásárlásba fojtani. Nekem sikerült vennem egy olyan kabátot, hogy basszuskulcs de kurva drága volt és olyan csodálatos hogy szerelem volt első látásra. Bementem a boltba megláttam és tudtam, hogy ha jó rám akkor megveszem nem érdekelnek a nullák. Kicsit nehezen barátkoztam meg a méretével de ez egy kabát, nem árt ha elférünk benne. És még egy törpe tacsit is eltudunk bújtatni alatta ha úgy hozza a helyzet. Hihihihiiiiii

Már vasárnap éreztem, hogy a derekam nem az igazi, de hétfőn leszartam, annyi dolgom volt, hogy nem foglalkoztam vele. Este felé már nehezen ment az ülés, kedden csak akkor ültem le amikor nagyon muszáj volt. Utána úgy álltam fel mint 90 éves mamóka, bár lehet ők is gyorsabban pattannak fel. Délután meglátogatott egy hát végül is mondjuk barátnak az illetőt aki hatalmas szeretethiányban szenved és tudom ez most hihetetlen lesz nektek de nemet mondtam a keringőre. Főztem teát, felragasztotta a tapaszokat amiket nem tudtam volna egyedül. És egy kis ölelgetésen és azon kívül, hogy a fejét az ölembe hajtotta behunyta a szemét és közölte, hogy így el tudna aludni, itt a nyugiban velem miközben simogattam a buckóját semmi más nem történt.

Évek teltek el és bár akkor x éve jó volt a bolondozás vele de ami akkor volt már nincs meg. Amin teljesen meglepődtem, amikor azt mondta tudja Ő baszta el akkor. Mert ez komolyabb is lehetett volna de egy pöcs volt. Azért a pasik nem sokszor mondanak ilyet, vagy mondjuk soha. De most kapcsolatban van…és persze “nem olyan egyszerű”. Blablabla. Ilyenkor – sem – próbálom nem magamhoz mérni az embereket, mert nekem ez is az. Szeretem? Tudnék nélküle élni de nem akarok. Ő az az ember aki mellett el akarok aludni minden éjjel, a lábam az ő lábához érjen akkor is ha az enyém baromi hideg, róla szeretnék gondoskodni. Meg simogatni az arcát amikor felébredek. Az ő illatát beszívni. Támogatni, nevetni, tisztelni, becsülni, szeretni teljes szívemből az idők végezetéig. Igen ez nekem tök egyszerű mert akarom őt vagy sem. Az ember szíve mindig tudja vagy a lelke. Ha nem tudja…nos az is egy válasz. Szerintem.

Szóval amíg itt volt és dumáltunk addig az én gondolataim olyan messze jártak. Mint ide Bora Bora. És tudom – az agyam, szívem, lelkem -, hogy most ezt az ajtót be kell hajtanom egy kis időre. Mert nekem hiába egyszerű a képlet, neki nem az. És nagyon sok időre lesz szüksége, hogy helyre rázza magát. Abban sem vagyok biztos, hogy akarja e…most azt látom ha ránézek, hogy nem, teljesen szétcsúszott és mindent rám vetít ki. Senkinek sem kívánom azt a két napot amikor már nem mertem hozzászólni, persze az én viselkedésemben is volt kivetni való de amit benyeltem tőle…pont Nyestnek mondtam, hogy mást negyed ennyiért úgy felrúgok a csillagos égig, hogy napokig fog visszazuhanni. De nem tettem. Inkább nem mondtam semmit, aztán persze igen mert én az a típus vagyok aki nem tud úgy lefeküdni aludni ha nincsenek tisztázva a szituk. Bár most így visszagondolva lehet akkor is inkább kussolnom kellett volna. Tudom nem szép de üvölteni tudtam volna ehelyett csak álltam és nyeltem. Most nem nagyon tudom mit érzek, gondolok. Mert ami számomra egyértelmű volt az most egy katyvasz lett és én ezt nem szeretem. Nem tudom értelmezni. Majd lesz valami…aha! És mikor? És mi? áhhh…faszom. Tudom bocs ne beszéljek csúnyán…pfff! Amikor nagyon ideges volt a Szatyiba Zsének mindig csak annyit mondtam: Gecisfasz. Tudom undi de van, hogy kicsúszik ez meg az a szánkon. Ti sem vagytok szentek. De majd figyelek, hogy az hagyja el a számat, hogy a macskarúgja meg vagy amanóba!!! 😀 😀 😀 😀 Gyakorlom a tükör előtt. Mert hát abba is jobb ha belenézek. VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ SEGÍTSÉÉÉÉG!!!

11:11 Bakter délben az ikeában akartam lenni…és hát a sebesség amivel közlekedni tudok, mert a sztorinak az a vége, hogy ugyan felkerült a két tapasz éljen, megittam egy port is, hogy az majd reggelig kiüt és nem lesz baj de ez nem jött össze, mert hajnalban lapos kúszásban le a galériáról majd át a járda túloldalára mert az igazság odaát van, vagy ha az nem is de az ügyelet igen. Nem tudom első blikkre mit gondoltak rólam: pizsiben, köntösben és kabátban, papucsban…ki ez az idióta. 😀 😀 😀 rezzenéstelen arccal kértem, hogy adjanak valamit amitől el lazulhatok mert különben állva fogok aludni. Nem szeretem ha tűvel szurkálnak de hát nem volt mit tenni…tű bedöfi. Majd megkérdezték hol lakom, mire mondtam, hogy csak itt szembe szóval haza tudok menni, kicsit remegtek a lábaim meg olyan furán éreztem magamat de megoldom egyedül. (ezért senkit sem fogok felébreszteni, nem a lábam szakadt le) Biztos ami biztos az egyik ápoló elkísért aki közölte, hogy eszméletlen vagyok mert más ilyenkor már sír meg hisztizik. Én meg csak mosolyogtam amikor ezt mondta. 🙂 Majd közöltem, hogy a fájdalom küszöböm sajnos vagy sem de elég magas már. Reggel aludtam pár órát.

Szerettem volna elküldeni neki a kabátot amikor próbáltam, vagy éjjel ráírni, hogy most basztak belém egy hatalmas tűt de nem tettem. Azt hiszem nem írok neki többet. Gondolni fogok rá de nem osztok meg vele privát infót, mert nem szeretném ha a napi rutinja felborulna. És hát ki vagy én, hogy ezt merészelem tenni…?

a daginyuszi.

Nagyon fura álmom volt abban a két órában amit sikerült átaludni. BigPível álmodtam, szerintem 10 éve nem volt “közös” álmunk. A sztori lényege az volt, hogy álltam valahol és Ő hátulról belém csimpaszkodott majd repülni kezdtünk, elvitt egy csúszdához ami végtelen hosszúságúnak tűnt, a végén a tenger volt. Nagyon féltem és Ő ezt tudta, egyre szorosabban fogott, nem szólt egy szót se. Együtt csúsztunk le a mélybe és bukkant fel a fejünk a víz felett, nevettünk és azt mondta: képes vagy rá.

Jó lenne tudni mit jelent ez, talán a lelkem mélyén tudom is. ❤ ❤

Nyest a minap megemlítette, hogy: ugyan mi ez? ki ő? Ennél már sokkal rosszabbat megéltünk. Valóban ahhoz semmi sem fogható. Soha sem lesz. Talán nem “illendő” ahhoz mérni helyzeteket de aki megéli a számára legfájdalmasabb dolgot…ezek a kis játszmák jelentéktelenek. Persze akkor ott kicsit bosszantanak de tovább kell menni mert az élet továbbra is rövid.

Az élet szép. Még így derékfájósan is.

Kár, hogy neki nem tudom megmutatni…mennyire egyszerű és szép akkor is ha olykor fájdalmas. 😇🙈