Őszinte leszek, már készen volt a bejegyzésem 60%-a amikor is egy gombnyomással töröltem azt és már nem tudtam visszahozni. Lehet azért törlődött, mert valami egészen másról kellene írnom vagy szimplán béna vagyok. Tegye fel a kezét aki szerint nyomi a Nyuszi!!! 🙂

Dióhéjában annyi van/volt, vasárnap reggelre elment a hangom, a kollégáim legnagyobb örömére, akik egész nap ezzel szívták a véremet, egy idő után nem volt vicces de mivel nem tudtam visszaszólni már a suttogást is elhagytam…pedig egy darabig ez lesz, a doki 2-3 hetet mondott, ha a fájdalom nem tűnik el péntekre akkor kapok antibogyeszt amitől majd kiszőrösödik a talpam de ez van. Aztán hősiesen leszedtem a függönyöket a melóhelyemen, egy falétráról – tudjátok ilyen van a szobafestőmázolótapétázóknak is csak sokkal nagyobb méretben. Harmadik fokon balettozva, remegtek a térdeim. Ez is kipipálva de vissza már nem biztos, hogy én szeretném tenni.

Minden programomat lemondtam és Szilu után meglátogattam a Családomat. Mindenki sárgát kapott, és gondosan tisztára töröltem a hideg márványlapokat. Egy másik úton indultam el, arra még sose jártam. Hallgattam zenét és nézelődtem, nagyon lassan sétáltam. Emberi ésszel szerintem ez mindig felfoghatatlan lesz, akkor is ha ez is az élet része. Először mindig a Dédimhez megyek, Ő 96 évet élt. Szívós volt az öreglány és mindig mosolygott. Első körben amikor felhőket fotóztam, azt gondoltam eltévedtem. Úgy voltam vele, hogy előbb vagy utóbb jó helyen fogok kilyukadni. Ez így is lett. Megtaláltam, rendbe raktam kicsit, gyertyát gyújtottam, megsimogattam és továbbálltam. A Nagyim, Nagypapám és Anyukám “egy helyen vannak”. A lépcső persze sehol, bár egyedül nem bírom el. Szóval újabb takarítás, csimpaszkodás. Ha valaki messziről figyel biztos komplett idiótának néz, ahogyan csimpaszkodom a “lakatlan helyekbe”. Természetesen kis ruhában, mi másban. Kész lettem, kiosztottam a sárga gerberákat, Anyunak ez a kedvence. A minigerbera. Mindig is a hideg rázta a temetői virágoktól. Megtudom érteni. És most mindenkinek gyújtottam egy gyertyát is, egymás mellé szépen sorban. Aztán csak álltam, néztem Őket, majd beszélni kezdtem hozzájuk. Meséltem arról, hogy a Testvérem 2 hónapja tiszta és lefutotta a félmaratont, bár nem mondtam neki de büszke vagyok rá. Azt is elmondtam, hogy Hókipóki jól van és Anyukámnak már két Unokája is van. Persze hozzátettem, hogy ezeket Ők biztos tudják és remélem jó helyen vannak. A Nagypapám mindenkit elpicsáz römiben, a Nagyim olvas és Anyukám meg főz…mindenkinek akinek csak lehet. Nah igen, nem minden öröklődik. Napok óta szerettem volna sírni de mindig a legröhejesebb helyeken jött rám, pl.: munkahely, 8E busz, 110 busz, pedizés közben. Szóval csak ott álltam, elbújva a napszemüvegem mögé és tudtam, hogy most nekem kell színt vallani. Valami olyasmivel kezdtem, hogy hiányoznak nekem. Majd ránéztem Anyukám ‘kövére’ 1950-2008, bassza meg. Azt mondtam hiányzik, nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe és ekkor megtörtént a csoda mert végre sírni kezdtem. Azt hiszem ez már kijárt nekem. Egy jó sírás. Közben motyogtam neki, hogy úgy érzem nem csinálok mindent jól, vagy honnan tudom, hogy az a dolog jó. Miért olyan emberhez vonzódom akihez nem lehet és miért érzem még mindig azt, hogy üres vagyok. Mi van ha mást várnak tőlem és hogy annyira szeretném ha csak pár percre találkoznánk. – Tudom ez nem lehetséges. – Kérdéseim vannak amikre nem találom a választ. Nagyon rég álmodtam Vele. Jó lenne ismét találkozni. Sokat gondolkodtam mi lenne ha tényleg kapnék pár percet Vele. Nem kérdeznék semmit csak magamhoz szorítanám. Miután befejeztem a mondókámat a bal tenyeremet mindenkire ráhelyeztem. Háromszor elismételtem a ‘szeretlek’ kifejezést és puszit helyeztem rájuk. Kábé 40 perces sírás után még sétáltam össze vissza a temetőbe, jól esett ott bóklászni. Mentem amerre vittek a lábaim, és felmarkoltam pár gesztenyét az útról. Bámészkodtam és csináltam pár képet még.

Amikor azt gondoljátok, hogy milyen erős vagyok és fuuu nekem milyen kurva jó, megyek és csinálom és masszív vagyok, ami irigylésre méltó. Nos én munka után haza jövök és leteszem az álarcomat az asztalra, amit minden reggel felveszek. Miért teszem ezt? Nem tudom, így alakult az évek során. Irigyeltek? Én is Titeket, az összes érzést amit ki tudtok mutatni. Képesek vagytok gyengék lenni, esendőek. És igazából ez a bátor dolog. Nem nagy cucc fel venni egy maszkot és mögé bújni…azt gondolom, hogy ha igazán megismernétek…a lelkemet ami nekem az érzékenységgel egyenlő akkor már nem az lennék akinek most gondoltok.

Ezzel persze nem azt akarom írni, hogy skizó vagyok és nincs olyan ember a földön aki ne ismerne, mert hála az égnek vannak olyanok akik belátnak az álarc mögé vagy egyszerűen csak leveszik az arcomról. Mert nekik nem kell. Ők azok az emberek akik belelátnak a szívem legmélyebb zugába. Megtudnak ölelni anélkül, hogy ellökném őket. Nem fognak elítélni, vagy pálcát törni a fejem felett, mert Ők az én barátaim a Családom részei. Akkor is ha 800km laknak és akkor is ha a szomszéd utcában.

Azt hiszem most fogtam fel ezt a sok változást ami április óta kísér, most jutott bele a rendszerembe. Meg kell velük birkóznom egyedül. Nem akarok és nem is tehetek másokra terhet de elvenni sem akarok és nem is fogok. Meghallgatok, mert tudom jól esik másoknak. De nem osztok tanácsot és oldom meg helyettük az életet.

Egy biztos: 1 életünk van. Ami nagyon rövid, ha mást nem ezt megtanultam. Lehet nem tudok biciklizni, nincsen diplomám vagy saját lakásom, nem járok minden héten menő helyekre. De tudok írni, olvasni, egyre többet hallgatni, nevetni, őszintének lenni akkor is ha Te nem akarod, hogy az legyek. Ezt az életet szeretném megélni úgy ahogyan az nekem a legjobb. Ha egyedül akkor egyedül ha veled akkor veled. Egy pillanatig sem szeretnék boldogtalan lenni csak mert rám akarnak erőltetni egy társadalmi sémát, minden változik. Amiről azt gondoltuk tegnap, hogy zöld lesz az holnap már kék.

Nem tudom, hogy bizalmat adhatok e. Pedig ennek csak úgy jönnie kéne, nem? Az lenne a normális. De én gondolkodom rajta. Előbb vagy utóbb hozzá kell majd szoknom, hogy idegenek is olvassák. Nem fog tetszeni mindenkinek és ez így van rendjén. Viszont ez akkor is az én világom ha beengedek valakit akkor annak bizalmat szavazok. Valamiért.

légyszi ne pakoljàtok tele szomorú fejjel a bejegyzésemet. 😂😂😂