Egyik nap gondolhatunk valamit, még pár nap elteltével ez is meg is történhet. Így történt meg az, ami. Még poénkodtam is Rómában Nyesttel, hogy haza jövök és itt fognak várni a kilépőpapírjaim. Szerdán bementem dolgozni – szabadság után -, lement a szokásos idegtépő míting aminek soha nincs semmi értelme. Csak arról szól, hogy mennyire vagyunk szarok és ez nem jó meg az nem jó. Majd míting után kérték, hogy még maradjak ott már biztos voltam, hogy kitesznek a cégtől. Csak mosolyogtam és hallgattam a “vádakat”. A ‘nem vagy idevaló’, ‘már te is biztos érezted’, ‘visszaéltél a hatalmaddal’ (ez tetszett a legjobban és ezen is röhögtem a legnagyobbat). A laptopomat megtarthattam, nem mintha visszaadtam volna ezt a fasza gépet. Ennyi volt, összesen 10 év után. Végül is semmi sem tart örökké. Mosolyogtam és csak annyit mondtam: Köszönöm, hogy ezt nem nekem kellett megtenni! Akkor először nézett a szemembe.

Vége van! Mit éreztem akkor és most? Akkor: megkönnyebbülést, hogy a büdös életbe nem kell találkoznom azokkal az emberekkel. Kivéve talán 5 embert. Most: semmit. Igazuk van, tényleg nem illek oda. De ami ott hátrány az másnál előnyt jelent. Már másnap volt munkám. Szóval no para. Egyenlőre vendéglátás de mivel a kezem véges ezért meglátjuk meddig bírom a pultozást. Folyamatosan jelentkezem patikákba, vagy asszisztensi végzettséghez kötött munkákra. Jó lenne egy mellékállás ilyen területen, mert az idő telik a gyakorlat meg kellene nagyon, hogy 2020 szeptemberben el tudjam kezdeni a sulit. 40 éves koromra el is tudom hagyni a vendéglátást, ez volt a terv egy része.

A változáshoz az otthon váltás is megérett sajnos, az élet néha nem úgy alakul ahogyan szeretnénk, visszaköltözöm a Belvárosba, a hely egyenlőre nem publikus. Akivel napi kapcsolatba vagyok az meg fogja tudni.

Előröl kezdek, mindent. Ha elesünk, felállunk. Ez az életrendje. Most először érzem azt, hogy valami teljesen mást kell csinálnom de azt is tudom, hogy van egy út ami elvezet ehhez a dologhoz. Egyáltalán nem találom a helyemet. Az sem zavarna ha egy gyárban kéne legókat pakolnom. Addig poénkodtam azzal, hogy az emberek akik nem képesek a csapatjátékra menjenek el világítótoronyőrnek, hogy most nekem kéne annak menni. Csak összepakolni és elmenni valahova ahol nem ismer senki. Dolgozni minden nap becsületesen. Aludni, enni, dolgozni, meditálni, imádkozni és kezdeni mindent előröl. Amíg nem találok vissza saját magamhoz.

Nem vagyok elkeseredve, végül is nem veszítettem el az egyik testrészemet de ez az évem egy tanulság volt, sok szempontból. Változást szeretnék! Nekem kell változtatni. Mivel nem tudok hónapokra lemenni a térképről ezért 4 hónapos “változásokat” írtam fel magamnak, avagy mit szeretnék elérni december végére, majd április végére és augusztusra. Aztán egy év múlva meglátjuk hova fejlődöm. 2019 szeptember elején egy biztos, hogy elmegyek Firenzébe.

Még sosem voltam ennyire bolyongó.