Hihihi

Hètfő

Már csak 3 kell aludni es ilyenkor már a reptéren fogunk leledzeni a Nyesttel. Kénytelen leszek tollat és papírt vinni a naplòm elkészítéséhez. Mert hát mégsem maradhattok le a viccesebbnél vicces történetekről. Meg lehet nyugodni biztos nem fogunk unatkozni. Bàr többen megkérdezték minek megyünk ennyi napra…nos ha már megyünk hadd szòljon, 2 nap mire felengedünk a feszült életből. Nagyon várom már de persze be is vagyok szarva hiszen ezzel most hatalmas lépést teszek a komfortzònámbòl kifele. Aki ismer az tudja milyen vagyok. Ez most nekem nagy dolog. Annál is inkább mert most repülök harmadjára ez még nem is para mert szeretek repülni de, hogy azt a kibaszott transzfert hogyan fogjuk megtalálni. És persze a visszaút. Bàr ezen kár stresszelni mert lehet Nyest egyedül repül haza. Az egyik barátom nyomatékosította, bennem, hogy nagyon szeret de miatta NEM KELL VISSZAJÖNNI. 😁😁😁 és mint tudjuk az Angyalok útja kacskaringòs. Bármi megtörténhet.

Kedd:

Utolsò előtti nap. Annyi kedvem van bemenni, hogy semennyi DE megfogadtam magamnak, hogy két napig nem szòlok senkihez. Csak nagyon minimális kommunikáciòt engedünk meg magunknak és az egyik fülünkön be a másikon meg ki stratégia. Így kevesebb esély lesz arra, hogy mondjuk letépjem a fejét az ostoba, leszbikus cigánynak aki érdekes mòdon ugyanazt a három mondatot ismételte el amit a butabuzi és annak élettàrsa. Fáj belátni, èn tévedtem. Igazábòl csak egy ember az aki…áhh inkább hagyjuk. Elszomorítò. Semmi sem tart örökké. Hála az égnek. Azèrt ez egy piszok nagy szerencse.

Stílusosan indulás előtt 1 nappal szerettem volna kibaszni a magas Cét de Hòkipòki tanácsára lehetek utána is az. Az ember elvághat egy zsinòrt ùgy, hogy nyissz de választhatjuk azt a mòdot amikor szép lassan mintha hegedűlnénk, minden szálat egyessével. A második most sokkal jobban tetszik és felettébb élvezem ezt.

Azt hiszem nálam már sikît ez a helyzet. Tudjátok tegnap abbòl csinâltak botrányt, emailon keresztül, hogy ki volt az a galád aki fekete szívòszál helyett színes csíkosat rendelt. Én voltam baszki. De ahelyett, hogy a marketinges nagyon szőke lassan kèt egyetemet végzett pina odajött volna és megkèrt volna, hogy Te figyu már nem e lehetne e megint az uncsi fekete. Megrendeltem volna. De ő inkább emailt írt, rajta az egyik tulajjal aki mostanába mindenèrt belémköt. Nem megy a hely arculatához…🤣🤣🤣🤣 ez a legnagyobb problémánk. Ennèl nagyobb sose legyen. Én azt mondom. Ha ha ha.

Kedd délután. 16:42 döglesztő meleg. Várom a 47 vilit még van egy kis dolgom a városban aztán irány haza, mosni, porszívòzni, hangyacsapdát letenni. És előpakolni csak, hogy meglàssuk tényleg mi az ami belefér a kis Leoba. Egész jòl ment ez a homokbadugomabucimatésnemszòloksenkihezsem. Persze azért figyeltem őket ès egy kérdés cikázott a fejemben: Mit keresek én itt? Elvittem az anyagokat a külső könyvelőnek aki egy baromi okos nő ezért sokan utáljàk. Nekem vele sincs bajom. Rámnézett majd megszòlalt: ugye nem fogsz elmenni? Csak mert ha Te elmész akkor már csak egy normális marad a cégnél. Vicces, nem? Ő így gondolja. Akkor azèrt mégsem lehetek olyan fùùù de rossz ember…nah igen ő értelmiségi. Érdekes. 😎😎😎

Azt hiszem az is nagy lépés ha rádöbbenünk nem a jò ùton haladunk. Ez van. Ez is eljött 36 évesen. Nem akarok olyan életet élni amit nem élvezek. Kihívásokra vágyom és hogy olyan emberek vegyenek körbe akik tisztelnek ès szeretnek. Ha ehhez az kell, hogy…hát akkor az lesz.

Láttam ma a sziluetjét…de bizonyára nem ő volt. Néha eljátszom a gondolattal, hogy szembejön velem ès kedèlyesen elcsevegünk. Ez persze csak egy álom ami ha kinyitom a szemeimet elillan.

Sokan nem értik miért augusztusba megyünk Ròmába amikor dög meleg van. Nos kèrem egy zsák szarért. Mert Nyestnek és Nyuszinak pont ehhez van kedve. Nem kell ezt túl gondolni. Mi Most Erre Vágyunk. 😍😇😎

Szerda reggel: megyünk a dolgozòba. Tegnap miután kijöttem egy fergeteges lábgyantáròl és arcmasszázsròl, mosolyogva sétáltam haza. Most is ezt teszem. Los lazanos ahogy Hòkipòki mondaná. Ma már tényleg csak a minimált fogjuk az asztalra tenni és 16:00 pontban VISZLÁT!!!

Délután egy jò hajvágás és lakat vásárlás – mert amit elhoztam a benti szekrényemről az nem fér át ott hol átkéne. Szerencsére pont van egy lakatbolt ahol Hòkipòki lakik. Még hozzá is fel kell ugranom a mèrlegért, mert nem árt lemérni a kis pakkot. Tudom hihetetlen de még semmit sem pakoltam be. Majd ma. Végülis holnap megyünk. 😎😎😎

Csütörtök: elmentünk Nyesttel

Viszlát. 😎😎😎

Hozzászólás