Többnyire a legtöbb êlethelyzet az nézőpont kérdése. Tegyük fel van ez a csávò itt mögöttem aki kurva büdös. Gondolhatok rà úgyis, hogy ooo baszki te milyen büdi vagy ès szállnál már le, hogy ne ugorjon rám ez a rettenetes bűz. Vagy gondolhatok arra is, hogy szegény de rossz neki, szagos betegségben szenved. Szánja-bánja a dolgot minden bizonnyal. Már a füleimen veszem a levegőt. Tudom menjek odébb…de hova?! 😂😂😂 Szerintem nekem fog – és szagellenőrnek kellett volna mennem.

De itt van a lány akinek szőkére van festve a haja…tudjátok az a ribancos-sárgás…de arra már nem ad, hogy a szemöldöke ne legyen koromfekete. Szeretném felhìvni a figyelmet akinek MÁR VAN SZEMÖLDÖKE NEM KELL PLUSZBAN RAJZOLNI, FESTÉKSZÒRÒVAL FÙJNI. Bár tény, én baromi jòl szòrakozom. Ezen is.

A tömeges megmozdulás a Kálvinon ahol az emberek 3->4 metròra szàllnak és tényleg csaknem rúgják fel egymást. Hova rohantok?! A melòba? Komikus. Én nem sietek sehova. Bár tény, hogy nekem az alaptempòm picit gyorsabb az átlagnál. NYUGALOM MINDEN MEGVÁR. Ami meg nem azt le kell szarni.

Szerintem Ti most úgy érzitek a kevésbé jòfej bal lábammal keltem fel. Még ez is megeshet. Azt hiszem most van az egy kicsit, hogy jobb ha mindenki kikerül, mert már képtelen vagyok a jòpofira vagy arra, hogy azt mondjam: persze minden rendben van. Ùj dumám: NEM szeretnék beszélni ròla.

Zsunò szerint lassan nekem kell terapeutához menni. …és tényleg nekem van szükségem szakmai segítségre, hogy fel tudjam dolgozni ezt a néhány dolgot. Nem szeretnék átmenni alpáriba és pár embert leköpni. Bármennyire is jòl nevelt vagyok most annyira szeretném ezt csinálni. Vagy bemosni embereknek és azt üvölteni, hogy: TE BUTA FASZ.

11:27 még mindíg hétfő. Képzeljétek amikor azt gondoltam, hogy talán ma könnyebb napom lesz…nos nem. Tudjátok van a buzeráns kollégám aki mindenféle sztorit talált ki…csak, hogy kibasszanak a cégtől de nem jött neki össze. Nos ma reggel még kaptam a nyakamba egy kis fost. Persze ő nem tudja, hogy én tudom. Nem áll le. Eltökélt szándéka, hogy kibaszasson a cégtől. Most az a baja, hogy leosztotta az új beosztàst és az én òrabèrem annyi mint az övè, annak ellenére, hogy az ő fizetèse meg lett emelve az enyém meg nem. Ha le akarnék süllyedni az ő szintjére nos azt hiszem egy mondattal rövidre tudnám zàrni a kérdèst. De mindenki magàbòl indul ki. Feltettük ma a kérdèst a kollégàmmal, hogy ő MITŐL LEHET ILYEN GONOSZ ÉS EZ MIÈRT JÒ NEKI? Mi származik neki ebből?! Erre veri esetleg? Vagy erre gerjed? …és persze én vagyok beteg. 😆😆😆 komikus. Továbbra is kacagok.

Szerintetek a rossz, gonosz emberek valòban elnyerik méltò bűntetésüket vagy sem. A jò embereknek meddig kell tűrni? Mennyi taposást és megalázàst kell még elviselni? Ma ott ültem üveges tekintettel…néztem a boltkulcsomat és arra gondoltam felállok. Elég volt. Másfél hònapja csak szemétkedik….persze nekem nem mondja csak a kollégámnak. Rég éltem meg ilyen undorítò embert.

És akkor persze nyakamon a lakás kérdés…ez is meg az is. A testvérem vmi 5 napos rehabon pihenget…de arra van ideje, hogy teleírja a facebookot minden butasággal.

Már nem keresem a mièrtet. Avagy mièrt szopat az élet mostanság. Biztos nagyon jò oka van rá. De most már abbahagyhatná.

Hát így.

Szóval én kis naiv… mert, az történt, hogy… össze hívtam egy családi kupaktanácsot a lakás és egyéb dolgok megbeszélése miatt…meg amúgy 10 éve nem voltunk együtt sehol…szarul hangzik de legutóbb Anyukám temetésén, és ott sem beszéltünk. Nyest szerint engem örökbe fogadtak, vagy a másik kettőt. Franc se tudja. Tegnap volt az esemény délután ami köbö 15 bruttó percig is eltartott. Persze én basztam el, mert bármilyen fontos ez a lakás dolog, nekem fontosabb az, hogy idén ne temessem el az egyik testvéremet. Amilyen a jelenlegi állás, nem leszek vészmadár de ez már jobb nem lesz. Ő nem fog fényt kapni, nem fogja egyedül megoldani. Baj van, mégpedig nagyon nagy baj. Segítségre van szüksége. De nem olyanra amiket most kap. Néhányan akik megmaradtunk adnánk neki csak hát szerinte Ő teljesen normális. Tegnap ahogy rám nézett, beszélt. Agresszív volt, nem ismerem ezt az ember számomra egy ismeretlen valaki lett akitől szabályosan félek. Persze van aki szerint én ezt felfújom estébé, estébé. Hát nem tudom. Mindenesetre kurva nagy gáz van. És tudom addig nem csinálhatok semmit amíg ő azt nem mondja. De mi van akkor ha nem fogja. És a baj az, hogy nem fogja. Szép lassan minden széthullott körülötte. Lassan nincsenek barátai. Nem marad senkije és semmije. Az a helyzet, hogy a tegnapi vita után én már nem akarok semmit, képtelen vagyok jópofát vágni és nyújtani a kezemet. Gyűlöl. A saját vérem. Valószínűleg a másik sem szeret túlzottan, Ő meg hát a másik oldal akit csak a lakás eladása érdekel és, hogy minél több pénze legyen, csak neki legyen jó. Az, hogy mi lesz a testvéreivel kit érdekel. Benne azt hiszem semmilyen érzés nem maradt irántunk.

Eltűnődtem a nagy napomon, férjhez megyek…kit fogok meghívni? Az apámat, és a barátaimat akik a családom. Sokkal közelebb áll hozzám az a néhány barát, ismerős mint a saját vérem. Hogy is mondják, hogy az ember a családját nem tudja megválogatni. Ez van ez egy szívás. Igazából senkit sem kell meghívnom, mert a két legfontosabb ember ott lesz a párom és én. Jó jó meg a két tanú. De az utcán is összeszedhetek két idegent.

Szomorú, csalódott, elkeseredett és tehetetlennek érzem magamat. A munkám úgy ahogy kezd helyre állni, az emberek is itt. De a családom…nem tudom mit írhatnék. Összeomlott a rendszer.

Vágynék a csöndre, a nyugalomra. Egy kis faházra ahol nagy a kert és nincs senki csak én magam. Elmerülnék önmagamban. Oké egy tacskó lehet társnak. Szükségem lenne töltődési időre.

Úgy érzem eltűnt belőlem minden ami vitt előre, megrottyantam. Senki sem veszi észre, mert a csinos ruhák, a smink, a magabiztos fellépés és a mosoly mögé bújok de belül üvöltök a fájdalomtól. Nem jutok egyről a kettőre, a magánéletem egy kudarc. Nem jó senki. Sehogy sem. Aki felizgatja a nőiességemet, az leépíti az agyamat és fordítva. Nem megy. Hiába kapom meg azt akire vágytam ha túl sok idő telt el, nem vagyok robot. Azt szeretném ha könnyű lenne mint egy fuvallat tavasszal. Ha ugyanazt lélegeznénk be és egy időben szorítanánk meg egymás kezét. Akkor ott abban a pillanatban.

DE.

NEM ÉRZEK SEMMIT. Semmilyen téren.

Ijesztő nekem ez az érzés. Mert én egy érző szív vagyok. Egy csodabogár. Igazi halhatatlan Lélek. És most üres vagyok. 2018.06.16 szombat 21:32

Menni fogok tovább, de most meg kell állnom, le kell nyugodnom. Ki kell találnom, hogyan tovább. Az életem minden kis szegmensében.

 

Lélegeznem kell, újra. És. újra.

…csak úgy a vállára hajtanám a fejemet. Nem akarnék neki mondani semmit. Csak csöndben ülni mellette vagy elterülve az ágyon szembe feküdve lábat felhúzva…ruhában, takarò nélkül. Simogatnám az arcát. Csak néznénk egymást. Majd a tenyerembe csòkolna és lehunyná a szemeit, somolyogna elégedetten. Akkor közelebb hùzòdnèk ès átölelném. Így pihennénk meg. Csak ennyi lenni. Se több se kevesebb. Ez az a pillanat. Mindig is az volt.

A minap eltűnődtem azon, hogy lehet e két ember a szívünkben. Nos fogalmam sincs. Mármint gondolhatunk kettőre, persze nem egyszerre. De az egyik megkaphatja a hét első felét, a másik úr pedig a másik felét. De akár lehet váltakozò napokban is mívelni ezt. Páros és páratlan. Az egyiket A, B, C tulajdonságok miatt kedveljük. A másikat pedig D, E, F. Hm? Valaki okos? Fenéket. Mindig tudjuk, hogy melyik az “igazi”. De akkor a másiktòl miért esik rosszul ha megjelenik egy màsik nővel? Dehogy nő…egy kis csitri. A kisujjam alatti szöszig sem ér fel. Mit tesz a nő? Természetesen másnap – esetünkben ma – zendás ruciba csapja magát, smink, mosoly és csupa csupa báj. Ez egy játék kettőnk közt. Tegnap este beszélgettem Zsunnal és odajutottunk, hogy ez a buborék így vagy úgy de kipukkadt volna. Nos, jobb később mint soha. Mert aminek kell, meg fog történni. Csinálhattok Ti bármit…ez már ott fent el van intézve. Az, hogy kivel fogunk hibázni vagy épp nem. Érdekes dolgok ezek. De sokat ne agyaljatok rajta.

A kisCsávò libidò mozgatásban nagyon jò. Elég ha rám néz csak aztán ne szòlalna meg. Bár nem hülye gyerek de annyi butaságot tud mondani, hogy megfájdul a fejem…nah igen ilyenkor bukik ki a generáciòs szakadék. Viszont ha nem vigyáz magára ő tipikusan az a megereszkedett dagi fickò lesz aki összeszed egy sugarmommyt és vele él majd nagy boldogságban. Látnátok az exét…uramIsten. Mondjuk azután a lány után elég sok mindenki felüdülés lehet…én meg aztán a TOP.

És akkor a másik úr aki sokkal érdekesebb, mert Ő egy kihívás számomra. Lassan egy éve. Nah igen Ő Az. Ahogyan lassan haladunk, úgy veszem észre a hatalmas lépéseket amiket tesz felém. És tegnap már kezdtem hangszínt váltani a telefon beszélgetésünk alatt…tudjátok olyan prüttyögősre de még időben észbe kaptam. Nem sietünk. Teret adunk. Ez nekem is egy tanítás. A türelem. Több idő kell neki, megkapja. Mert ha igazán fontos nekünk valaki akkor megteszünk MINDENT!!! Persze ez tényleg csak akkor működik ha tiszta szívből csináljuk és nem mondjuk pont ráérünk vagy kapuzárási pánikunk van. Meg kell tanulnunk, hogy az idő: ajándék. A másik embernek és nekünk is. Segít, hogy tisztán lássunk.

Számtalan olyan dolgot fel tudnék sorolni amit “normális” esetben nem tudnék elviselni. Nála nem zavar. Jò azért ne legyen büdös a lába. 😆😆😆 Szerintem ezek ilyen tudatalatti dolgok, nem mi döntjük el, hogy kihez vonzòdunk. Ez csak úgy jön. Ha egymás mellé tennénk az exeimet egy közös lenne bennük és az az, hogy teljesen màsok.

Most csak ülök a felhőmön, hátra hagytam mindent ami nem szolgál már engem. Ez ma is egy új nap. 😍

Tegnap kiraktam az egyik képet amit Tőle kaptam a telefonom zárolt-képének…és ha ránézek a telefonomra elmosolyodom. Imádom. De neki ezt még nem kell tudnia. Nincs még itt az ideje. 😇💙💚💛

Aki ismer az tudja, hogy alapjáraton fát lehet vágni a hátamon. Ha már füstöl az agyam akkor ahhoz valami durva dolognak kell történnie.

….még én pròbálok normális lenni…mert szerintem nem lehet úgy együtt dolgozni, hogy gyökerek vagyunk. Nem jò ha látja a személyzet. Ha érzik. Ha felteszek egy egyszerű kérdést arra egy egyszerű választ várok. Ha mondok valamit normálisan, kérlek reagálj normálisan ne îgy: felőlem azt csinálsz amit akarsz. Az biztos, hogy azt csinálok te kékvérű buzernyák…és most elnézèst a meleg ismerőseimtől. Fuuu de felbasztam magamat…belehal ùgy igyekszik tâvolságot tartani. Nos…nem leszek rest. Két dolgot tehetek. Leszarom és átnézek rajta. Vagy…beleállok, persze tudom az csak olaj a tűzre. Szòval tudom, megnyugszom…es átnézek rajta. Ha összejön az új beo akkor heti egyszer kell majd találkoznunk…a mítingeken. És pont. A felszolgálòk beoját is úgy csinálta meg, hogy….biztos nem a saját érdeke vezette. Vagy, hogy én egyáltalàn ne dolgozzam együtt valakivel. Hátha neki ettől jobb akkor nem dolgozom együtt xy-nal. Remélem ettől legalább 2 mm nőtt a farka.

Más!

A jò oldala az új beonak, hogy heti 2x el fogok tudni menni gyakorlatra. És ez egy nagyon jò hír. Nem leszek fos sem. És szép lassan (már csak 3 év) tovább tudunk lépni.

Tök jòt dumáltam valakivel. Amikor azt gondolod egyedül harcolsz rá kell jönnöd igazâbòl vannak még társaid a csatamezőn. Ha mákod van egy oldalon álltok, közösek az érdekeitek. Jòt tett ez a kis beszélgetés. 🤣🤣🤣😎

Ha türelmesek vagyunk akkor képesek vagyunk megszelidíteni egy számunkra fontos kis lényt…ha teret adunk neki közelebb fog lépni. Tényleg nincs szükség másra csak türelemre. Közel egy évembe telt ezt felfogni. És most várok. Néha én is teszek egy fél lépést felé, hogy ne érezze magát egyedül. De hagyom kibontakozni. Nekem is sok mindent meg kellett értenem. Ami nekem két pillanat az màsnak hetek, hònapok. Meglátjuk merre alakulunk.

Vicces mert valaki màs is most érezte azt, hogy itt az ideje felvennie velem a kapcsolatot. Mert hát itt vagyok ên meg ő es akkor tegyük össze azt amink van. Nos hátrébb az agarakkal…majd szép lassan. Ebben a pillanatban úgy érzem mi már túl sokat vártunk. És, hogy én most…

Lâbjegyzet: ma a fiú aki egyébkênt nem rossz pasi, szòval aki a hostess csajokat hozza hozzánk…megjelenik. puszipuszi mintha ezer éves cimbik lennénk. 😁😁😁úgy meglepődtem, hogy mondtam vmi faszságot. Ő ilyen katalògus pasi de az illata nagyon jò. Vicces.

Kedden már elkezdtem írni egy bejegyzést de időszűke miatt abba is maradt, most beléptem a gépembe és a piszkozat eltűnt. Talán jobb is így. Egyszer azt olvastam valahol, hogy azzal, hogy beszélünk egy dologról, helyzetről életben tartjuk azt. Én nem akarom tovább életben tartani ezeket…inkább továbbléptem, bízva abba amit az egyik főnököm mondd, hogy majd ahogy telik az idő elfelejtik az emberek az egészet…hiába nem én voltam a hibás ez már nem számít. Majd a víz tükörsima lesz. Egyszer biztosan. Inkább azért még egy apró szösszenetet nem baj ha tudtok, hogy múlt hét szombaton egy telefonra keltem: “ne ijedj meg de az történt hogy…”. Drága majdnem egyetlen testvérem ittas állapotban leperecelt az egyik emeletről a másikra. Nos fél nap intenzív és 2 nap sima osztály után haza is engedték. És persze neki ki kellett tennie facera a képet, azt már nem írta oda, hogy a hibás ő volt mert jól bebaszott, hanem valami gagyi dumát írt oda, majd megkértem vegye le a képet mert gáz amit művel, nem igazán értette csak azt hallotta meg belőle, hogy baszogatom. Hát nah…végül lekerült a kép, amit kb 300 lájkkal illettek és ugyanennyi kommenttel. Azért ne hagyjuk lógva a népet, rakjunk ki profilképnek egy olyan fotót ami kapásból 35 év letöltendő. És szerinte ez vicces. Tegnap ráküldtem egy smst, hogy mi meg, hogy erre visszakérdezett, hogy te ki vagy? hm… kabaré. STOP veszünk egy mély levegőt és tovább megyünk. Mert neki az a legnagyobb baja, hogy nem kap elég figyelmet. Nos én szívesen adok neki az én rivaldafényemből de mellé adom az akadályokat is, hogy oldja meg.

Azt is mondják az okos emberek, hogy a váratlan dolgok a legjobbak, nos aki ismer az tudja, hogy mennyire vagyok spontán…semennyire. Most mégis nem, hogy egy de két teljesen váratlan dolog is belepottyant az életembe, úgyhogy most ezeket élvezem óvatosban.

Kedden irányba veszem Siófokot és meglátogatom a Tituszt, a cél egy vááááááááááááá nagyon jó lesz, már nagyon be vagyok sózva. Csak ülnénk már a vonaton. Aztán a lábaimat is belelógicálom a Balatonba.

Jah amúgy rendeltem két cipőt, persze egyik sem jó rám…nyilván, nem is értem miért vagyok ilyen csökött agyú, hogy még próbálkozom a neten cipő vásárlással, én akinek annyira béna lába van…de megoldottuk, ma két email és 3 telefon…szerdán vissza viszik és a mánit is visszakapjuk. Ez egy szar kör volt. Lassan el kéne mennem bőröndöt venni, meg majd el kell kunyiznom a Nickyét is. Bár mondtam Nyestnek félig üreset kell kivinni, mert hát hogyan hozunk jó cuccokat haza. Nekem elég lenne egy fogkefe, fürdőruha, pacsker és a napszemüvegem. A többit majd kint beszerezzük. :))))) Kicsit összerúgtuk a port a nyaralás miatt, ez  sok szar annyira belapított, hogy elkezdtem e nyaraláson is stresszelni de aztán megnyugodtam hiszen ott aztán semmi sem lesz kötelező, ha egész nap a semmit fogjuk tenni akkor azt fogjuk, kit érdekel? Nem azért megyek ki, hogy elmondhassam minden múzeumba jártam és csináltam egy szelfit. Nekem a Vatikán elég is lesz, és a tenger. azt is kinézem magunkból, hogy legyalogolunk a tengerhez. Elvileg 40 perc vonattal…mi szeretjük a kihívásokat.

A két váratlan projektet megtartom magamnak egy kicsit, leginkább azért mert ki tudja mi lesz belőle, lehet egy hét múlva szertefoszlik minden de az is lehet, hogy nem.

Egy biztos, hogy most beteszek valami über romcsi filmet és eszem egy jégkrémet. Kicsit később pedig…talán majd aktívabb leszek.

Minden történet elkezdôdik valahogy, általában van előszò, majd bevezetés…megindul a történet, csattanò és vége lesz. Köszönet nyilvánítás. Blablabla. Ha tetszett a sztori akkor nem bánod meg, hogy pénzt és idôt adtál ki ezért az élményért de ha szar a sztori nos más a helyzet. Ma két újabb fejezetet írt meg a “sors”. Egyik sem sikeredett túl vidámra. De pròbálom a jò oldalát nézni. Az egyikbôl azt tanultam meg, hogy a vér nem válik vízzé. Avagy ha valaki egy gerinctelen féreg fiatalabb korában, minden jòindulat nélkül, nos ô az is marad. Ezen nem kell meglepôdni. Az emberek már csak ilyenek. Aki a lelke mélyén gonosz. Nos az is marad. Lehet ôt mentegetni vagy megérteni. Engem igazábòl csak az lep meg, hogy ezt olyan emberrel is megteszi akinek a legtöbbet köszönheti. Mindent elfelejt ez az ember típus és fenyeget mindennel amivel csak lehet. Nekem csak az jön le ebbôl, hogy fél. Szòval nem lepődtem meg a mai smsén. A barátaim annál inkább. Akik egyhangúlag írták azt: Jesszus. Nah igen. Az. Talán azért nem lep meg, mert valahol a szívem mélyén mindig is ismertem az árnyoldalát. Hiába pròbáltuk rendezni a kapcsolatunkat egyszer. Az emberek nem véletlenül nem beszélnek egymással 20 évig. Megoldjuk. Túl leszünk ezen is. Egy jò ügyvéd majd segít.

A másik kis történet a munkám. Érdekesen alakultak a dolgok. És nagyon nagyon fel lett nagyítva ez a történet…mert persze ezt is meg tudtam, hogy a nagy utálkozò ember tömeg két ember a 30 fôbôl. És olyanok akikre nem is gondoltam. Meglepô. Amikor azt gondolod lenyugodtak a kedélyek…kapsz még egy undorítò emailt amiben még rúgdosnak kicsit. Ez az ember is fél. Persze az email megíròjában nagyot csalòdtam. De talán ennek is így kell lennie, nagyon sok ember esett ki a kosárbòl. Fura lehet nektek de nem bánom. Leírta, hogy egy beteg ember vagyok és kezeltessem magamat. Ezt 3 napon belül 2 embertôl hallottam. Mondjuk ők egy pár. Hm…érdekes. Jò jò tudom, hogy nem vagyok teljesen normâlis néha. De manapság ebben a világban ki az? Már csak egy dolognak fogok utána járni…hm annak sajnos muszáj. És ebben az egy dologban színt vallok egy embernek. De egyébként senkinek semmi köze az életemhez.

Ma megfogtam a piros krétámat és felhúztam a határ vonalat. Köztem es a munkám, kollégáim, a világ között. Egy két harcos elesett. Hát ez van, járulékos veszteség. Nem sírok senki után. Azok az idők elmúltak.

Egyre kevesebben számítanak.