Cím nélkül

…jò reggeltet Mindenkinek. Süt a naaap! Egy jò szerdánál nincs is jobb. 7:28 3metrò az emberek többsége hozza a formáját, mert már most büdik. Tudom bunkò vagyok de ôk nem érzik magukon, hogy valami nem frankò. Elôttem egy kockás inges kb 160centi forma, bizonyára tele komplexusokkal mert direkt úgy áll, hogy ne lehessen tôle elfèrni. Nah de tudom ám, hogy nem ez érdekel Titeket. – nagyon kényelmesen slattyogok át az egyik metròtòl a másikig. Az új Zendás rövidfarmeromban es a karmás pòlòmban. Tegnap kicsit feltörte a lábamat a pacsker ami még nem volt rajtam egész nap. De besétáltam a várost Hòkipòkival azok után, hogy…-

Azt szokták mondani az igazság gyôz?! Jöttem, láttam, gyôztem?!

Ott ültem, mosolyogva. Egy mosolygó céltábla akit még mindig mocskolnak. Az első 5 perc után fel akartam állni. Nem tagadom, nem hiányzott ez nekem. De ha már fent ültem a 35 fokos galérián…meghallgattam a vádakat. Azon túl, hogy nem értek semmihez, hogy szar beot írok, és a személyzet utál…nos ezt még tudta fokozni a srác. Ment a fröcsögés és én álltam a sarat. Mint egy harcos. Vége lett, elment fagyizni Hókipókival aki büszkén nyugtázta, hogy fasza gyereke van. Bejártuk a fél várost, majd vissza mentem dolgozni. A nap nyugis volt.

18:23

Ma bementem egy beszélgetés, két beszélgetés, egy klassz míting és aztán mintha elvágták volna. Tudjátok van olyan, hogy elkezdtek sírni és nem tudjátok abbahagyni , ez nálam sem volt másképp…órákon keresztül. Majd meglátogattam Szepit akinél csoda finom dolgokat ettem, istenem de jó volt, megvigasztalt. Nem tett nagy dolgokat nekem mégis sokat jelentett. Megnyugodni. Igazából tudtam, hogy ez a sírás minek az előszele. Olyan szinten bemocskoltak, hogy ennyi volt.

Most itthon vagyok, nézek ki a fejemből. Minden nap erőt veszek magamon, hogy bemenjek majd de megteszem és a munkámat maradéktalanul el fogom látni. Amíg szükséges.

Aztán majd lesz valahogy, olyan még nem volt, hogy ne lett volna. Megoldom csak figyelnem kell a jeleket. És persze nem veszem zokon ha van egy két segítő barát.

 

Jah a randim…hát ilyen egy alkalmasra sikeredett. Jött megtörtént annak aminek meg kellett, majd itt aludt de már akkor tudtam, hogy ez offos…mert én semmit se aludtam. Valamiért én csak a kanapés fiúval tudok aludni, de tudom az sem vezet sehova. Nem is akarom, hogy vezessen csak legyen itt néha.

 

Most töltök egy pohár bort és kikapcsolom az agyamat. NEM FOGOK GONDOLKODNI. Holnap reggelig biztos nem.

szembecsuklevegőtbeszívlevegőtkifúj.

 

 

Hozzászólás