Miss Peregrine’s Home For Peculiar Children

Nem tudtam nem elkezdeni ezt a könyvet…tegnap amikor a kezembe akadt és már a felénél tartok. Imádtam a filmet és most még jobban imádom a könyvet. Az a “nemletevős”. Van még belőle két kötet. 🙂 Elég hamar ki lesznek végezve. Nem tagadom lazítós napot tartottam. Jó volt, már rám fért a nyugi, könyvek, relax. Mondhatni kisimultam. Persze a holnapi vizsgámra egy büdös szót sem tanultam. Elolvastam kétszer, majd ma is elolvasom párszor. Zsibonganak a fejemben ezek a tavasz madarak és kevésbé tudok koncentrálni. Semmire se tudok figyelni, azt hiszem. Élvezem ezt a szétszórtságot. És ez nektek is jó, mert ezt azt elfelejtek. Mázlitok van. 3 napja már, hogy nem agyalok. semmin. Ettől még persze vannak elméleteim, és elképzeléseim, hogy én mit hogyan szeretnék, akad olyan is amiből nem tudok engedni, de lehet velem minimálisan alkudozni. A végeredmény az, hogy nekem legyen jó. Határozottan de udvariasan. Tök jó kedvem van, amit úgy érzek, most senki sem tud elcseszni. Még azért sem haragszom, mert valaki nem válaszolt az emailomra. Nem is tudom, azt hiszem kezdem felfogni, hogy hányadán állunk. Nincs ezzel baj, nekem több idő kell bizonyos dolgokhoz. Végtelenül könnyűnek érzem magamat…és most is a Sing-et hallgatom. Ez az oka mindennek. Függő lettem. Dolgozom a teaboltban…és jár a kis testem miközben gépelek…nah jó lehet énekelgetek is – de csak ha egyedül vagyok -.

Barátok. Jönnek mennek, van aki itt marad. Nem hiszek már abban, hogy a dolgok, kapcsolatok örökké tartanak. Viszont lehet dolgozni, kapcsolatokért. Ha két ember fontos egymásnak akkor szinte bármilyen nézeteltérés megoldható, kivéve ha az egyik lefeküdt a másik exével. Mert azért meg kell csapkodni. Főleg, ha elsunyulta a dolgot. Az én szemléletem szerint az értelmes emberek képesek a kommunikációra, vagy éppen arra, hogy egy kicsit elengedjék egymás kezét. Persze ha csak az egyik akarja a barátságot akkor engedjük el a dolgot.

Sajnos csak a mesékben létezik ez a közhely DE abban mondjuk hiszek, hogy egy emberrel éljem le az életemet. A szívem van akkora, hogy egy ember ellubickoljon benne. Egy arra érdemes. Olyas valaki aki nem fél megmutatni az összes arcát. Ahogyan én is. Mert így működik a világ. Beengedsz és beengedlek. Az egyik mindig kicsit jobban fogja szeretni a másikat. Vagy másképpen. Talán nem mondja ki azt, hogy “szeretlek” nap mint nap. De ott van amikor kell. És olyan erő birtokában van, hogy jut két embernek is. Engedd el magad egy ilyen ember mellett. Engedd el magadat mellettem. Mert én erős vagyok. Nem baj ha neked csak feleennyi van. Adok az enyémből. Te is képes vagy adni, csak meg kell tanulnod, hogy az emberek nem egyformák. Kaptál pár pofont, csalódtál? Más is kapott és csalódott. De mindenki egy új ember. Én is az vagyok. Csak nyisd ki a szemeidet. Másrészről azokat az embereket iktassuk ki gyorsan akik csak saját magukat nézik, önsajnálat a kebel barátjuk és nem képesek adni magukból. Akármennyire szerethetünk valakit ha az 1. nem szereti önmagát, 2. egy pöcs.

 

Hozzászólás