Hiába voltam tegnap hulla fáradt és este fél nyolckor már pizsiben randalíroztam, nem tudtam elaludni. Kezdem felfogni, hogy mi történt hètfőn. – Csak lábjegyzetben szeretném megjegyezni, hogy valami volt a levegőben vasárnap-hétfőn mert több barátom is jelezte, hogy megkattant a párja. Köszi univerzum. Nehogy bedugjak egy chilivel megkent kígyóuborkát a rektálisvénádba. Hopika. – Napközben leerőszakoltam kettő darab banánt este pedig pár szem epret. A végén egy nagy orr, sárga szemüveg és a zsíros máj leszek akinek kék a haja. Elég viccesen kezdek kinézni. De ma elmegyünk egy Smartfitt-es próbaedzésre és ha tetszik akkor befizetem magamat. Ha nem jön be akkor még mindig ott van a futás. Olyan jó lenne egy futópad…tudjátok én meg az emberek. 😂😁😎 Mostanában nem vágyom társaságra, ne vegyétek magatokra. Ez persze nem azt jelenti, hogy lecsapok mindenkit aki az utamba kerül de jobb ha most kikerülnek mások. Én is óvatosan közlekedem a fájós derekammal és lábaimmal.
Más! Tegnap elküldtem pár embernek a linket. Egy páran nagyon kedvesek voltak és válaszoltak. Ez nagyon jól esett. Szóval a másik blogot nem fogom likvidálni, mert Nyestnek igaza van. Az nem csak rólam szól hanem mindannyiunkról és ezt nem vehetem el tőlük. A sok közös kaland. Ott marad az éterben. Egy ideig még biztos. Aztán ki tudja lehet kettőt fogok egyszerre írni. 😍😇😉 Nagyon köszönöm azoknak akik olvasnak. Jah igen azt elfelejtettem mondani, hogy a Ti feladatotok lesz a linkre klikkelni és megnézni, hogy írtam e! Jó olvasást! ❤️🙃😊
Más! Este a mozicsillagon megnéztem a Szépség és a szörnyeteget. Eleve előítéletes voltam ezt bevallom. A mesét valamint a 2014-es francia változatot nem igazán lehet felülmúlni. Nem is sikerült. Több mindent nem értettem.
1. Minek kell erőltetni a meleg kérdést egy mesében?! Egy olyan mesében aminek már nem kis előszele van. Semmi bajom a melegekkel és biztos ezt tök viccinek tartották az alkotók. Nem az. Felesleges volt a karakter.
2. Nem akartam megnèzni magyar nyelven mert tudtam, hogy az egy plusz csalódás lesz. SZÖRNYŰ VOLT!!! Bell hangja nyávogós, mindenki más erőltetett. A dalok szintèn lehangolóak magyarul. Egyébként a szereposztás nem lenne rossz. Talán ha túl vagyok ezen a kommersz csalódáson megnèzem eredeti nyelven.
3. Most akkor minden mesét meg fognak filmesíteni?! O no! Inkább csináljatok természetfilmeket vagy néma filmeket.
Nekem már csak azért is nagy csalódás, mert aki ismer az tudja, hogy mennyire kedvelem a meséket, animációkat. Kár volt elkótyavetyélni ezt a mesét. A francia változatot mindenkinek ajánlom. Isteni. Kicsit kezdek félni, hogy mit fognak tenni a Marvelekkel…de majd novemberben meglátjuk az új Thornál. 🤓😎
Ma egy újabb Patika nap. A tegnapi eléggé laza volt. Nem bánnám ha ma meg sem állnék egy óráig, nem kattoskodnèk és nem bámulnám a telefont tíz percenként, hogy kaptam e üzenetet.
Most nem gondolok semmire. Se megoldáson se máson. Neki kell érezni, hogy akarja e. Ha meg nem akkor így jártam. Túl leszek ezen is. Valahogy. Idővel. Olyan emberrel szeretnék lenni aki megbecsül és nem csak úgy vagyok neki, mint lyuk a falban. Azt köszi nem. Ennél sokkal többre tartom magamat.
Ez is elmúlik.
